A fiatalok a halhatatlanok önbizalmával élik az életüket és rombolják az egészségüket.
A betegek arról bölcselkednek, hogy mennyit ér az egészség, és már hogy vigyáznak arra, ami nincs, vagy amiből már alig van.
A kórházakban meg van az utolsó csikk, vagy doboz cigi, mint egy ereklye, a rossz megtestesülése, de a tüdőben már ott a daganat.
A Margit-szigeten napozó lányok szerint valamiben meg kell halni, amikor az UV sugárzás káros hatásairól kérdezik őket.

Vajon létezik-e olyan technika, olyan kommunikáció, amivel a két tábor tapasztalatát közelebb lehetne hozni egymáshoz: a fiatalok belátnák, hogy a jelenlegi életük és éveik is számítanak és úgy tekintenének magukra, mint egy befektetésre, vállalkozásra, ahol ők a tulajdonosok és már a cégalapítás első pillanatától kezdve felelősek érte.
Igen, azt veszem észre, mintha hiányozna belőlünk a tulajdonosi szemlélet: úgy élünk, mintha más testét használnánk és nem a sajátunkat. Amikor később szembesülünk vele, hogy mit tettünk, akkor már gyakran túl késő.