Archive for november, 2012

A melanoma öt arca

Minden anyajegyszűrés lényege és sokszor a legnagyobb szakmai kihívás a bőrrák veszélyes variánsának a melanomának a felfedezése a páciens bőrén. Ebben nagy segítség, és amint az alább látható is, legtöbbször elengedhetetlen a kontroll szűrés után elvégzett összehasonlító elemzés.

Az alábbiakban a melanoma öt különböző arcát szeretném egy-egy példával bemutatni:

1. Melanoma, amit már a páciens is észlelt

Figyelmeztető jel lehet egy meglévő anyajegy színének, alakjának megváltozása, vagy egy új, szabálytalan pigmentfolt megjelenése a bőrön.

2. Melanoma, amit a páciens nem vett észre, de az orvos igen

Tény, hogy nem jól látható helyen van, de azért ez a melanoma már nem kicsi és elég jellegzetes a képe. Külön érdekesség, hogy a páciens nem sokkal a vizsgálat előtt járt fodrásznál, aki szintén nem fogott gyanút.

3. Melanoma, amit sem a páciens, sem a vizsgáló orvos nem ismert fel

Ezt a melanomát a kiértékelő központunkban diagnosztizáltuk a képek utólagos elemzése során.

Látható volt a szabálytalan komponens növekedése.

4. Melanoma, amire a fejemet tenném, hogy az, de szövettanilag nem bizonyult annak

Ez a melanoma diagnosztikájának legnagyobb kihívása, hogy eltávolíttassuk azt, ami ténylegesen rosszindulatú, viszont ne műttessük meg azt, ami csak úgy néz ki, de nem az (fals pozitív).

Újonnan keletkezett, szabálytalan pigmentált képlet, a melanoma egyik klasszikus formája, amit a páciens egyébként nem vett észre. A szövettani vizsgálat végül nem igazolta a melanomát.

5. Melanoma, amit még mi sem vettünk észre

Szerencsére 8 év alatt csak egy ilyen esetünk volt (első kép-sorozat). Több orvosunk is látta, de senkinek nem tűnt fel a sok szabálytalan anyajegy között. Végül basalioma (bőrrák) diagnózissal lett eltávolítva, de a szövettan melanomát igazolt. Az eset külön érdekessége, hogy ugyanezen a páciensen diagnosztizáltunk egy melanomát, de a szövettan azt nem igazolta (második kép).

Hát ilyen egyszerű és nehéz a melanoma diagnózisa. Lényeg, hogy mindig gondoljon rá, ha bőrén valami változik, mert az élete múlhat rajta.

 

 

Játék a szavakkal: anyajegy vizsgálat és melanoma szűrés

Nem könnyű a páciensek dolga, amikor egészségügyi szolgáltatások színvonalát próbálják megítélni az adott szolgáltatók honlapján található információk alapján. Arról nem is beszélve, amikor azt próbálják ’kitalálni’, hogy az adott problémájuk pontosan mi is: jó indulatú, vagy éppen valamilyen veszélyes kór.

Mindenkit megnyugtathatok, hogy ez nem csak a laikusokkal van így; éppen a nemrégiben történt, amikor orvos létemre én is félrediagnosztizáltam magamon valamit és az adott területen dolgozó szakorvos kolléga mosolyogva nyugtatott meg…

Mikor merülhet fel egyáltalán, hogy megnézessem az anyajegyeimet?

A legritkább eset, amikor valaki pusztán önmaga, vagy éppen családja iránti figyelmességből szeretné megvizsgáltatni az anyajegyeit (szűrés), hogy minden rendben van-e. Másik eset, amikor valakinek a környezetében  bőrrákot diagnosztizálnak, azonnal tudatosul, hogy „ez velem is megeshet”. Előfordul, hogy valaki úgy látja, úgy gondolja, bőrén valami szokatlant észlel: az egyik anyajegye megváltozott, vagy éppen új növedék keletkezett.

Hova forduljak? Hol vagyok a legjobb kezekben?

Beütöm a google keresőjébe, hogy anyajegyszűrés és egy tucat találat jelenik meg: kozmetikai szalonok, orvosok, lézer centrumok, stb. Az egyik helyen ingyenes, a másiknál olcsóbb, a harmadiknál pedig méreg drága.

Véleményem szerint a legfontosabb dolog, hogy a vizsgálatot bőrgyógyász végezze és a vizsgálat az egész testre terjedjen ki. Igen ám, de honnan tudhatom, hogy az adott orvosnak mekkora a tapasztalata az anyajegyek vizsgálata terén? Sehonnan.

Ezért azt gondolom, hogy az ilyen vizsgálatokat legjobb ott elvégeztetni, ahol kifejezetten erre a vizsgálatra szakosodtak, tehát nem csalinak állították be, mint típusosan lézer, vagy más kozmetikai klinikákon: adunk ingyenes anyajegy vizsgálatot, a lényeg, hogy becsalogassuk a pácienst, akinek majd eladunk mást (is).

Sokan a felhasznált eszközök minőségével csalogatják a pácienseket. Pl. „A video-digitális dermatoszkóp jelenleg az egyik leghatékonyabb műszer, mely a szabad szemmel nem látható rosszindulatú elfajulást is felismeri.”

Amikor ilyesmiről olvasok, mindig Dr. Harald Kittler, bécsi kolléga egyik kongresszusi előadása jut eszembe, amikor azt mondta az anyajegy analizáló szoftverekről: „… aki ért az anyajegyek vizsgálatához, annak nincs szüksége ilyesmire, aki nem ért hozzá, azon meg úgy sem segít….” (Dr. Kittler azon az egyetemen dolgozik, ahol az anyajegy vizsgáló számítógépeket kifejlesztették).

Tisztázzuk, hogy a műszer semmit nem ismer fel, csak az, aki használja és csak akkor, ha ért hozzá és olyan anyajegyeket is megvizsgál vele, amiben szabad szemmel nem látható eltérések lehetnek. Tehát minden anyajegyet vizsgálni kell, de ez rengeteg időbe telik, ezért nem is teszik.

Sokan írják a képek eltárolását és későbbi összehasonlítását is. Itt sem mindegy, hogy minden anyajegyet vizsgálnak és eltárolnak, vagy csak néhányat! Ha csak néhányat, akkor azokat mi alapján választják ki, ha éppen az imént „írták”, hogy a melanoma sokszor szabad szemmel nem is látható?

Össze lehet hasonlítani minden anyajegyet ott a helyszínen? Kétlem, hogy ez az időbe beleférne.

Az anyajegy vizsgálat is olyan, mint sok minden más. Lehet, hogy egy jó szemű szakember mindenféle technológia nélkül kiszúrja a problémás képletet, pláne, ha az már akkora, ami látható. Ezért azt gondolom, hogy sok esetben egy egyszerű orvosi vizsgálat is jobb, mint a semmilyen vizsgálat.

Azoknak viszont, akiknek tényleg sok anyajegye van, amit nehéz követni és emiatt tényleg magas a rizikójuk, a következő szempontok figyelembevételét ajánlom:

–          minden anyajegy vizsgálata történjen meg, tehát minden anyajegyről ténylegesen készüljön digitális dermatoszkópos felvétel,

–          lehetőleg ne csak egy orvos lássa a felvételeket az egyszerű több szem, többet lát alapon. Az orvostudományban nem véletlenül honos a „második vélemény” intézménye,

–          valóban minden anyajegy kerüljön összehasonlításra a korábbi képpel, mert csak így derülhetnek ki szemmel nem látható eltérések,

–          de nem elég csak az anyajegyeket összehasonlítani a korábbi felvételekkel, hanem a test régiókat is hasonlítani kell, mert csak így tudunk észlelni szemmel nem látható új növedékeket.
Az alábbi képen két olyan melanoma látható példaként, ami szabad szemmel nem volt látható és csak a régiók összehasonlító elemzésével lehetett diagnosztizálni.

Azt gondolom, hogy ez a lényeg és mi is éppen ezért vizsgáljuk úgy az anyajegyeket már 8 éve, ahogyan.

Azt is tudni kell, hogy nincs 100%-os vizsgálat és előfordul, hogy még a szövettan is téved. Sajnos ilyen az orvostudomány. Lényeg, hogy törekedjünk a legjobb eredményre és a legjobb minőségre.

Budapesti rendelési napok

Kedves Olvasóim, Pácienseim!

A jövőben előreláthatólag 6-8 heti rendszerességgel Budapesten leszek és ez alkalmakkor egy-egy rendelési napot is tartok.

Amennyiben vizsgálat céljából (akár anyajegy vizsgálat részletes bőrtérképpel, akár a-nélkül) vagy konzultációra jelentkezne be, várom szeretettel.

Az első rendelési nap: 2012 November 30-án, Arany János utcai rendelőnkben.

Bejelentkezés, további információ: 06 70 337 3333

Üdvözlettel: Dr. Horváth Béla