Archive for november, 2008

Banki hitel és a szolárium

Mi a közös a banki hitel felvételében és a szoláriumozásban?

Ki az, aki a bankhoz fordul pénzért? Akinek nincs.
Kinek ad a bank hitelt? Akinek nincs szüksége rá, és nyugodt szívvel le tudja tenni a szükséges biztosítékokat.

Kik azok, akik a leginkább vágyják a barna bőrszínt? A fehérbőrűek. (A barnák fehérre vágynak). Minél fehérebb valakinek a bőre, annál barnább akar lenni és fordítva.
Ki az aki nem járhat szoláriumba, mert számára a legtöbb onkológiai és kozmetikai kockázatot rejti? Akinek fehér a bőre. A barna bőrűek kevesebbet kockáztatnának, de ők nem járnak.

Ilyen igazságtalan a világ.

Még a Bibliában is megírták: "Akinek van, annak még több adatik, akinek nincs, attól az is elvétetik, ami van."
(szabadon idéztem)

Erről a témáról további érdekes tudás található a Melanomamobil honlapján is.

Önnek hányszor van széklete egy héten?

Nem túl gyakran hangzik el ez a kérdés, pedig, ha háziorvos lennék minden páciensemnek feltenném. (persze a nagy rohanásban nincs idő ilyesmire…)

Szóval tegnap együtt ebédeltem az egyik barátommal, aki közben elmesélte nekem, hogy ő nem is szokott ebédelni: reggel eszik valamennyit, aztán este. A munkája nem engedi, hogy rendszeresen egyen. Innen egyenes út vezetett a kedvenc ebédtémámhoz: kinek milyen gyakran van széklete.

Azért osztom meg itt a történetet, mert gyakori jelenségről van szó és nagyon komoly következményei lehetnek.

A barátom elmesélte, hogy hetente kétszer van széklete, akkor is komoly gondot okoz neki és ráadásul az édesanyjának vastagbél daganata volt.

Röviden az alapok: a bél a szájnyílástól a végbélig végig a külvilág része, egy csatorna, amin elvileg egy kismadár végigrepülhetne. Berakjuk az ételt a szánkba, ami érték belőle az felszívódik, ami káros, vagy haszontalan (salakanyag) az bent marad és a cső végén kipotyog. Az egész jelenség tisztán fizika.

Mi a legfontosabb jelentősége annak, hogy minden nap 1-2x legyen megfelelő mennyiségű és állagú széklete mindenkinek?

Azok a salakanyagok, melyek a bélben vannak nem valók a szervezetbe és az azon dolgozik, hogy mielőbb eltávolítsa onnan. Minél kevesebb a széklet és minél ritkább, annál tovább és annál koncentráltabban maradnak ezek a salakanyagok a bélben és a táplálkozástól függően (mennyi káros anyag jut be), a bélfallal hosszan érintkezve ezek a az anyagok hosszú idő alatt a bél rosszindulatú daganatát okozhatják.

Ezt az állapotot minél hamarabb fel kell számolni, nem maradhat így.

Mi a teendő?

Azt kell elérni, hogy a bélben ezek a salakanyagok kihíguljanak és minél előbb eltávozzanak onnan.

Leírom azt a néhány fontos dolgot, amit javasoltam neki:
– A DM-ben vegyen apró szemű zabpelyhet, amit sok vízzel főzzön meg és mézzel, gyümölccsel minden reggelire ezt egye, amennyit csak tud,
– rendszeres, napi 4-5x-i táplálkozás, de ebből is a legfontosabb, hogy ebédre egyen meg egy jó nagy adag nyers vegyes salátát, valamilyen finom öntettel, amit szeret és a többi étkezéshez is egyen minél több párolt, vagy nyers zöldséget,
– heti 3-x sportoljon valamit (ez meg van nála),
– napi minimum 1-2 liter ásványvíz fogyasztása.

Tekintettel arra, hogy már régóta tart ez a problémája és a családi előfordulásra, egy colonoscopiás vizsgálatot is javasoltam neki, amikor egy endoszkóppal végignézik a vastagbelet, nehogy legyen ott valamilyen kezdődő probléma.

És még egy dolog: ami még csodát okozhatna nála és felszámolná a nehezen távozó, megszilárdult széklet problémáját, ezen kívül fizikailag tisztítaná a vastagbél utolsó harmadát, az a beöntés. Erről még fogok írni később a Gerson terápia kapcsán.

Amennyiben valaki betartja a fentieket az eredménynek jönnie kell, ahogy az elejtett tárgy a földre esik: ez fizika.

Melanomás lettem, mit tegyek? Vizsgálatok

Melyek azok a módszerek, amelyek alkalmasak arra, hogy általuk információt nyerjünk a szervezet belső működéséről, morfológiájáról és melyek alapján következtetni tudunk arra, hogy minden rendben van-e, vagy további precízebb vizsgálatokra van szükség, mert gyanú van, valamilyen kóros folyamatra.
Röviden összefoglalom, hogy melanománál melyek ezek a vizsgálatok, mikor javasoltak és van-e bármilyen kockázatuk.

1. szövettani vizsgálat : ez mindennek az alapja. Ennek minősége döntő fontosságú a páciensek felvilágosítása és a további kezelések megtervezése szempontjából, ezért kritikusan fontos, hogy hol és ki készíti, és milyen részleteket tartalmaz a tumorral kapcsolatban. Erről már sokszor írtam, ezért most nem részletezem ismét.

2. őrszem nyirokcsomó vizsgálat : javasolt, ha a melanoma vastagabb, mint Breslow 1mm, de nem javasolt, ha már túl vastag, mert itt nagyobb a hematogén szóródás esélye, vagyis az, amikor már nem csak a nyirokutakban terjed(het) tovább a melanoma, hanem a vérerekben is. A vizsgálat tájékoztat minket, hogy elvégzésének időpontjában a kiindulási melanoma helyéhez legközelebb eső (őrszem) nyirokcsomóban van-e már áttétes sejt. Ha van, az egy kicsit rosszabb hír, ha nincs, az jó.
Jó, ha eltelik néhány hét a melanoma és az őrszem nyirokcsomó eltávolítása között, hogy az esetlegesen úton lévő sejteknek a nyirokutakban legyen idejük megérkezni oda.

3. labor vizsgálatok (vér és vizelet vizsgálat): vér és vizelet minta vizsgálata alapján ezek összetételéből tudunk következtetni bizonyos szervek működésére. Lehet vizsgálni a vér minőségi és mennyiségi összetételét, az immunrendszer működését (nagyon felszínesen), a vesét, májat, hasnyálmirigyet, véralvadást, a vérbe jutó anyagcseretermékeket (ide tartoznak a tumormarkerek is: LDH, S-100, 5-SCD), vérzsírokat, cukrot, stb.
Azt tapasztalom, hogy a páciensek nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a labor vizsgálatoknak mindkét irányban, mint amekkora van: ha nincs benne kóros eltérés, akkor meggyógyultak, míg, ha eltérés van benne, akkor máris halni készülnek, közben egyik sem jogos természetesen.
Persze vannak a labornak olyan paraméterei, amelyek nagyon finom eltéréseket is ki tudnak mutatni: például a vörösvértestek száma, vércukor, egyes májenzimek, vérzsírok. Ugyanakkor vannak olyan dolgok, amire csak nagyjából tudunk következtetni, vagy még úgy sem. Ide tartozik az immunrendszer működése és a tumormarkerek. Laborvizsgálatokból alig tudjuk megítélni, hogy milyen állapotban van az immunrendszer és a tumormarkerek is csak nagyon későn kezdenek emelkedni, amikor már minden egyéb vizsgálattal is látszik, hogy baj van. Pont arra nem alkalmasak, amire szolgálnának: jó előre jelezni, ha valami kórós folyamat kezdődik a szervezetben.
Fontos kiemelni, hogy a vizsgálat helyétől függően változhatnak a normál értékek, és mindenhol saját referencia tartományokat adnak meg, amihez az értékeket viszonyítani kell.

4. ultrahang vizsgálat : tájékozódó jellegű, tehát nem túl precíz vizsgálat, viszont ártalmatlan (ezért a magzatot is UH-al vizsgálják). Alkalmas nyirokrégiók, a hasűri szervek, kismedence tájékozódó vizsgálatára. Általában az elsőként választandó vizsgálat, amely, ha felveti valami kóros jelenség gyanúját, további precízebb módszerek javasoltak. Melanománál az induló státusz része egy hasi UH vizsgálat, amit még in situ melanománál is el szokás végeztetni, bár értelmi itt nincs. UH vizsgálat alkalmas arra, hogy folyadék tartalmú tereket (ciszták) elkülönítsünk tömör elváltozásoktól (amilyen pl. egy áttét).

5. mellkas rtg (röntgen) vizsgálat: ilyenkor a mellkast ionizáló (tehát nagy mennyiségben veszélyes) rtg sugárral bombázzák és a túloldalon egy filmen rögzítik a képet. Ezen a képen kirajzolódik a tüdő, bordák, stb. Vizsgálható általa, hogy a tüdőben van-e bármilyen kórós folyamat: áttétek, kiindulási tumor (tüdőrák), folyadék, levegőt nem tartalmazó (összeesett) tüdőrész, stb.
A mellkas rtg is a kiindulási státusz része melanomás pácienseknél.
Néhány gondolat a tüdőszűrésről: ennek elsődleges jelentősége nem a tüdődaganatok szűrése, hanem a tüdő tuberkulózis (TBC) szűrése. A tüdőszűrés során felfedezett daganatok már sokszor nem gyógyíthatók, ezért sokan megkérdőjelezik a tüdőszűrés jelentőségét.

6. CT (computer tomográf) vizsgálat. Általában nem elsődleges módszer, hanem akkor használjuk, ha egy másik vizsgálat (hasi UH, mellkas rtg) során valamilyen kóros folyamat gyanúja merült fel. A CT is röntgen sugárzással működik, de itt párhuzamos, célzott sugárnyalábokat bocsátanak a vizsgálandó területre egy spirál alakban mozgó fejből és a túloldalon felfogott jelekből számítógép segítségével rekonstruálják a képeket, amelyen nagy felbontással (3-5mm) ábrázolódnak a belső szervek és az abban lévő elváltozások. A képeken a testrész rétegei láthatók, mintha késsel szeleteket csináltak volna, és azokra néznék rá. Nagyon precíz, viszont drága módszer.
FONTOS: hogy ezeknél a vizsgálati módszereknél (is) mindig a változás vizsgálata a leginformatívabb, tehát egy kiindulási állapothoz képest a változás megítélése. Ezért fontos, hogy az újabb vizsgálatok ugyan ott készüljenek, vagy a korábbi felvételeket vigyük magunkkal, hogy az orvos, aki kiértékeli a felvételt, össze tudja hasonlítani és leírja, hogy milyen változást lát. Egy korábbi felvételen látható bizonytalan elváltozás jelentős növekedése felveti rosszindulatú folyamat gyanúját, míg a változatlanság ez ellen szól.

7. MRI (mágneses rezonancia vizsgálat): ez a CT-vel szemben teljesen ártalmatlan (nem sugárzó) és ugyanolyan precíz, de alkalmazási területe eltérő. Leginkább az idegrendszer (agy, gerincvelő), csontok és máj vizsgálatára használják. Működési elve röviden az, hogy erős mágneses mezővel kitérítik a H protonokat a víz molekulákban és amikor ezek visszarendeződnek, energiát sugároznak ki, amit detektálnak és ebből hozzák létre a képet szintén számítógép segítségével a test szeleteiről.

8. PET CT (a pozitron emissziós tomográfia és a CT kombinálása): egy sugárzó izotóppal jelzett cukrot adnak a páciensnek, mely kórós (fokozott) anyagcserével rendelkező helyeken felhalmozódik és ezt a helyet a CT precizitásával meg lehet határozni. Az izotóp és a röntgensugár miatt sem veszélytelen vizsgálat. FONTOS tudni róla, hogy egy hasznos módszer, de csak meghatározott esetekben. Sajnos ma Magyarországon üzleti vállalkozásként működtetik több helyen, ezért pénzért olyanoknak is megcsinálják, akiknél teljesen felesleges, vagy sokkal olcsóbb vizsgálattal is ugyanolyan eredményt lehetne nyerni. A páciensek ugyan úgy túlmisztifikálják, mint a lézert, közben ennek a vizsgálatnak is meg van a maga helye. Hátránya, hogy már egy gyulladásos területen is pozitívan jelez (hiszen itt is halmozódik a sugárzó anyag) és ez sokszor fals pozitív (vagyis nincs baj, de úgy jelez) eredményt ad.

9. csont scintigráfia : csont áttétek kimutatására szolgáló módszer. A páciens izotópot kap, amely a csontokban lévő áttétekben felhalmozódik és ezt lehet látni a felvételeken piros foltok (izotóp dúsulás) formájában. Akkor javasolt, ha a fájdalom hátterében csont érintettség gyanítható.

Annak eldöntése, hogy mikor milyen vizsgálatra van szükség szakorvosi feladat és sok körülményt kell ehhez egyszerre mérlegelni, de nem árt, ha egy páciens önmaga is tisztában van a fentiekkel.

Akinek egy szórólap mentette meg az életét

Október 30-án írtam egy bejegyzést "Egy újabb életmentés és a reklámtörvény" címmel, amelyben Imre esetét meséltem el.

Most elolvashatja azt, hogy Imre hogyan élte meg az eseményeket. Íme:

"… 2008 nyarán édesanyám felhívott telefonon, hogy tudomást szerzett egy országos méretű melanoma szűrési rendezvényről, és hogy mindez ingyenes. Mivel én budapesti lakos vagyok, ezért a VIII. kerületi Mária utcában lévő szűrésre mentem el, de ott olyan sokan álltak sorba, (vagy százan, és a sor is lassan haladt) hogy lemondtam a dologról. Mellesleg itt jegyezném meg, hogy életemben először ekkor hallottam ezt a kifejezést, hogy melanoma. Mindeddig nem is tudtam, hogy ilyen létezik, nem tudtam, hogy mi ez, pedig többet foglalkoztam az anyajegyekkel, mint az átlagember. Eltelt pár hónap és szépen meg is feledkeztem a dologról, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Egy napon a postaládában a sok reklám és szórólap között megláttam a Melanomamobil szórólapját is. Felvittem a lakásba, hátha majd megnézem, de nem volt valószínű, mert ugyanarra a sorsra jutott volna, mint a többi szórólap: a kukában végezte volna. Hacsak nem látta volna meg a barátnőm. Mi ketten egy lakásban élünk, egy háztartásban. Legfőképpen az ő unszolására végül beadtam a derekam, és elmentem erre a melanoma szűrővizsgálatra.

… A vizsgálat végén a doktor úr azt mondta, hogy 1 helyen kezdődő melanomát gyanít, és hogy ezt jó volna minél hamarabb eltávolítani, nem kell, hogy megvárjam a vizsgálat eredményét. (A vizsgálat eredménye 15 munkanapon belül érkezik postán, melyben benne van a részletes elemzés, tanácsadás. A fotókat több orvos is megvizsgálja) A doktor úr készségesen felajánlotta, hogy elvégezi a műtétet, vagy ha valaki mást szeretnék, akkor segít nekem találni orvost. De azt mindenképpen kérte, hogy a szövettani elemzést ők végezhessék el, mert az nagyon fontos hogy hozzá értő szakemberek csinálják.

…Két hét múlva mikor lekerültek a kötések, már csak emlék volt a melanoma. Ugyanis a műtét és a varratszedés között érkezett meg a szövettani eredmény és a doktor úr hívása: kezdődő melanoma! De pánikra nincs ok, idejében lett eltávolítva.

… Ez a melanoma nagyon veszélyes dolog! Nem hiányzik senkinek sem, hogy rákos daganat fejlődjön ki rajta/benne, áttéteket képezve, és én mindettől szerencsére megmenekültem. Ezúton is szeretném megköszönni az egész csapatnak hogy megmentették az életemet! Nagyon szépen köszönöm és minden jót kívánok a továbbiakban! Találkozunk a kontroll vizsgálaton!"

Többek között ez az, amiért érdemes dolgozni.

Hadd emeljek ki néhány részletet:
– még egy olyan ember is, aki abszolút rizikós melanoma szempontjából, majdnem túl későn hallott a melanomáról. Azok a bőrgyógyászok, akik korábban vizsgálták, mit mondtak neki?

– Imre kiválóan megfogalmazza, hogy mi a szórólapok sorsa, pedig most már látjuk, hogy egy szórólap, akár életet is menthet.

– az ingyenes vizsgálatok nagyon jók, de legalább ennyi kérdést fel is vetnek, leginkább minőségieket. Arra mindenesetre jók, hogy a melanomára irányítsák a figyelmet.

– milyen fontos dolog a nők gondoskodása egy család életében. Valószínűnek tartom, hogy kevés férfi menne el szűrővizsgálatokra, ha az asszony nem noszogatná. Igazuk van!

– Imrének a vizsgálat előtt fogalma sem volt róla, hogy a testén rosszindulatú daganat lehet; csak úgy eljött a szűrésre minden panasz nélkül.

A szűrés életet menthet. Amikor már panasz miatt jön egy páciens, az nem szűrés, és már késő lehet…

Köszönjük a jókívánságokat és igyekszünk minél több ilyen esetet publikálni itt a blogban.

Melanomás lettem, mit tegyek? Kiegészítő gyógymódok

Egy daganat (betegség) kialakulása részben genetikus hajlam részben életmód kérdése.
Egy daganat kialakulása azt jelenti, hogy a szervezetben olyan körülmények vannak, melyek kedveznek egy ilyen folyamatnak, tehát ki tud alakulni egy rosszindulatú sejtburjánzás és ezt az immunrendszer nem képes megfékezni.
Ez még akkor is igaz, ha egy daganatot nagyon korán sikerül eltávolítani, amikor ez a páciens gyógyulását jelenti – attól még a fenti helyzet nem változik.
A hivatalos orvoslásnak nincsenek olyan módszerei melyek azt céloznák, hogy a szervezetet regenerálják, vagyis olyan helyzetbe hozzák, hogy önmaga képes legyen megbirkózni egy betegséggel.

A fenti megállapításokból, amennyiben elfogadjuk, az következik, hogy amennyiben valaki szeretne valóban meggyógyulni egy betegségből, akkor arra is figyelemmel kell lennie, hogy szervezete mint egész, milyen állapotban van.
Kiindulhatunk abból, hogy egy beteg emberé rossz állapotban van, tehát tennie kell valamit.

Mit tegyen, aki aktív részesévé szeretne válni gyógyulásának és nem csak ölbe tett kézzel várni és reménykedni…

Ezt a kérdés tettem fel magamnak is még egyetemista koromban és a kötelező tanulmányok mellett elkezdtem feldolgozni az elérhető alternatív és komplementer módszereket.

Mi az alternatív? Olyan gyógymódok, melyeket a hivatalos orvosi gyógymódok helyett alkalmaznak. Ezekkel nagyon vigyázzunk!
Mi a komplementer? Olyan gyógymódok, melyeket az orvosi gyógymódok mellett alkalmaznak.

Ezek között az alternatív/komplementer módszerek között vannak átfogó teóriák és egyedülálló csodaszerek is.
Az étfogó teóriák általában az életmód szintjén javasolnak változtatásokat, míg a csodaszereket csak be kell szedni és máris hatnak…

Orvosként ugye elsősorban az átfogóbb módszerek iránt vonzódtam, de a páciensek nyomására előbb-utóbb minden kapszula/por/folyadék/stb a látóterembe került.

Ennek a sokéves folyamatnak a végeredményeképpen mára kialakult egy olyan letisztult kép (persze azért még mindig sok a kérdőjel), melynek részleteit apránként és folyamatosan megosztom a blog olvasóival.

A ház építését a tervezéssel és az alapozással kezdjük…

Korábban írtam a házépítési hasonlatot, amire sokszor vissza fogok utalni.
A jó házat megtervezik, alapozzák és jó alapanyagokból, gondosan építik, és ezt az építkezést nem a tetőcserepeknél kezdik.
Ezt azért hangsúlyozom ki, mert minden ember vonzódik az egyszerű, gyors, kevés munka/energia befektetéssel járó módszerekhez. Meg lehet nézni egy ilyen házat, amit csak úgy mindent kispórolva összecsapnak és egy olyat, mi rendesen meg van építve.
Erre a képre ültetném rá az átfogó teóriák és a csodaszerek közötti különbséget.
A legtöbb beteg ember álma egy olyan kapszula/tabletta/por vagy csepp, amit csak be kell venni és már is egyel jobban lett, máris tett valamit az egészségéért, a gyógyulásért, a tünetmentességért.

Most, hogy négyszemközt vagyunk és nem kell senki előtt megnyilvánulni, csak magunk felé – ami a legnehezebb – valljuk be magunknak, hogy ilyen csodaszer nem létezik és nem is fog létezni soha.
Sajnos, ahogy a házépítésnél, úgy a gyógyulásnál sem lehet kispórolni a ráfordított időt és a minőségi alapanyagokat.

Prevenció az, amikor még messze a tél és bőven van időnk apránként egymásra rakosgatni a téglákat, míg a gyógyulás az, amikor egyre közelít a tél, már majdnem itt van, már nincs annyi időnk, de mégis biztonságos menedéket akarunk magunknak építeni. Aki csodaszereket szed és azokban hisz, az azt hiszi, hogy két pálmalevél alatt átvészelheti a fagyos éjszakákat.

A fentiek értelmében véleményem szerint vannak bizonyos alapok, amivel minden gyógyulás/tünetmentesség felé vezető út kezdődik, és amikor ezeken túl vagyunk, akkor jöhet bármi más.

Most összeszedem ezeket, egymás után. Amikor mindegyik mellé pipa került, csak akkor érdemes bármi máson gondolkozni, anélkül nem.

1. káros szenvedélyek beszüntetése. MOST. Nem holnap, nem jövő héten és nem jövőre. Aki dohányzik, vagy beteg emberként alkoholt fogyaszt, az ne is gondolkozzon tovább a gyógyulásán, hiszen mindketten tudjuk, hogy éppen aláássa azt. (Az alkohol egy kicsit bizonytalan pont, mert egészséges embereknél egy kevés mennyiség még egészségesebb is, mintha semmit nem fogyasztana, de betegség esetén más a helyzet.)

2. testmozgás/pihenés helyes aránya: krónikus betegségből gyógyulóknál aktív sportról nem beszélhetünk, de heti 3xi szabad levegőn töltött fél óra/óra a sétánál aktívabb mozgás elengedhetetlen és fontos, hogy pihenésen nem a TV nézés értem. Amikor TV-t nézünk, gondoljunk arra, hogy ezt az elpocsékolt időt, mennyi minden számunkra hasznos dologgal is tölthetnék, pláne, ha valakit szorít/sürget az idő.

3. valamilyen az anyagcserét érintő átfogó gyógymód megismerése, elsajátítása és rendszeres, kitartó, konzekvens követése. Én ennek kapcsán a Gerson doktorról elnevezett módszert fogom apránként ismertetni, mert véleményem szerint ez a tudományosan, élettanilag legmegalapozottabb és ezzel a módszerrel vannak saját pozitív tapasztalataim is.

4. a szellem, gondolat, elme rendbetétele és ezekben rejlő lehetőségek aktív kihasználása. Itt alapvetően a Simonton módszerként elhíresült metódus alapjait fogom érinteni, de ide tartozik a stressz kezelése is.

Azt hiszem ez a lényeg.
Legközelebb innen folytatom.

Nehéz helyzetbe kerültünk

A mai rendelésemre eljött az egyik olvasóm lánya, akinek egy éve amelanotikus (nem volt benne pigment) melanomát távolítottak el a mellkasáról.
Szövettan: Clark III, Breslow 1,2mm noduláris melanoma.
Bárki megnézheti, hogy korábban mit írtam erről a szövettani szintről.
Lényeg, hogy korábban olyan orvosokkal beszélt a betegségéről és a teendőkről, akiket jól ismerek és szakmailag is nagyon jónak tartok.
Éppen ezért esett le az állam és/vagy kerekedett ki a szemem, amikor elmondta nekem, hogy milyen tájékoztatást, felvilágosítást kapott:
– nincs szükség szentilen nyirokcsomó műtétre
– nyugodtan vállalhat gyermeket akár most is
– semmi teendője a betegséggel, ne is törődjön vele.

Ugye már elég sokat beszéltünk a melanomáról ahhoz, hogy mindannyian tudjuk, ez nem az a betegség amit el lehetne bagatelizálni.
Én majdnem éppen az ellenkezőjét mondtam neki:
– el lehetett volna végezni a szentinel műtétet
– 3 évig nem javaslom a gyermekvállalást (ahogy korábban részletesen írtam)
– dolgozni kell azon, hogy rendbehozza szervezetét, hogy ne térjen vissza a betegség.

Láttam, hogy ott áll előttem a páciens, aki most már két, homlok egyenest ellentétes véleményt hallott két orvostól. Melyiknek van igaza? Most mit tegyen?
Tényleg nagyon nehéz lehet. Nem is nagyon tudtam mit mondani neki…

A helyzetről egyébként a következőt gondolom:
– ha egy melanoma nem in situ, akkor van matematikai esély arra, hogy a betegség visszatérjen
– és ha erre van esély, akkor nem mondhatom azt egy páciensek, hogy semmi teendő, mert félrevezetem (nem etikus).

Úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van tudni, hogy milyen természetű a betegsége és joga van ezen információk alapján meghozni a döntéseit.
Egyébként miután mindent megbeszéltünk, elmondta, hogy ő maga nem olvassa a blogot, mert nem akarja belelovalni magát a betegségbe, elzárkózik az információktól.
Mindannyian mások vagyunk, mert több melanomás páciens ugyanakkor rendszeres olvasóm. Ezért is írtam azt, hogy mindenkivel egyénileg kell megtalálni a hangot, ami így írott formában nem könnyű dolog.

Lézeres anyajegy eltávolítás

Néhány napja felhívtam az olvasók figyelmét egy hirdetésre, amely "fájdalommentes, lézeres anyajegy eltüntetést" hirdetett magáról, ami mind orvos szakmailag, mind etikailag kifogásolható a véleményem szerint.

Lehet, hogy a kollega is olvassa a blogomat?

…ugyanis már másnap megváltoztatta a hirdetés szövegét.

Ennek egyrészről örülök, de a páciensek szemszögéből nézve a lényeg gyanítom változatlan maradt: egy orvos kollega lézerrel távolít el anyajegyeket, ami nagyon sok kétséget vet fel.

Megosztok egy képet is, ami egyik páciensünkkel történt:

Lézeres eltávolítás előtt:

Lézeres eltávolítás után látszik, hogyan pigmentálódnak vissza az anyajegyek, vagyis a kiégetés nem volt teljes.

…hogy valamelyik szabálytalan anyajegyben volt-e mondjuk egy kezdődő melanoma, már nem derül ki, hacsak valahol fel nem üti a fejét egy áttét, mint ahogy ezt többször láthattam az Intézetben lézeres eltávolításokat követően.

Anyajegyek eltávolítása csak szikével és csak szövettani lelet készítése mellett elfogadható szakmailag.

Melanomás lettem, mit tegyek? Orvosi gyógymódok

Már egyetemista koromban sem értettem az alapjait, hogy hogyan lehet gyógyszerekkel gyógyítani bármilyen betegséget, pláne rosszindulatú daganatokat.

Korábban már írtam, hogy a betegségek részben genetikailag meghatározottak (hajlam) és részben az életmódunkkal teremtjük meg őket magunknak. Ide tartoznak a rosszindulatú daganatok is, így a melanoma.

A gyógyszerek egy-egy ponton beavatkoznak az anyagcsere folyamatokba, így azok termékeit, végeredményeit módosítják, de egy dolgot biztosan nem tesznek: nem szüntetik meg azokat az okokat, melyek a normális élettani folyamtok torzulásához, rossz mederbe tereléséhez vezettek.

Most röviden áttekintem azokat a gyógymódokat, melyet a kórházi gyakorlatban használnak a melanoma kezelésére, leírom, hogy mikor javasolt és mi az előnye, hátránya.

FONTOS: nyilván csak általánosságban írhatok, konkrét esetekre csak szakorvosi tudással adaptálható, hogy milyen helyzetben milyen kezelésekre, vagy azok milyen kombinációjára van szükség.

Műtétek

Amint azt sokszor írtam, korai melanománál életmentő jelentőségű, vagyis akkor, amikor a melanoma még azelőtt eltávolításra került, mielőtt arról áttétképző sejtek leválhattak és távolabbra kerülhettek volna.
A melanomát megfelelő biztonsági zónával (0,5-2cm) kell eltávolítani és a pontos részleteket, a konkrét diagnózist a szövattani lelet tartalmazza.

Ide tartozik a szentinel (őrszem) nyirokcsomó műtét is. Ennek célja annak kimutatása, hogy a regionális nyirokcsomóban van-e már esetleg áttétes sejt, mert ez befolyásolja a további esélyeket, vagyis a prognózist.

Regionális block-disszekció: az egy nyirokrégióban (pl. hónalj, lágyék) található összes nyirokcsomó eltávolítása, mert már kimutatható áttét van, vagy pozitív eredménnyel zárult a szentinel nyirokcsomó műtét.

Ezek a műtétek még hozhatnak hosszútávú tünetmentességet, tehát ezeknél még jó esély van arra, hogy a melanoma tovaterjedését megállítsák.

Távoli áttétek eltávolítása. Mi a távoli áttét? Minden olyan áttét, ami a nyirokrégión túl van bárhol a szervezetben. A bőrfelszín minden pontjának vannak nyirokrégiói, van aminek több is (ez melanoma szempontjából rossz). Például a karok nyirokrégiói a hónalji nyirokcsomók, mert a nyirok ide vezetődik és ez az első akadály, itt akadnak el a karokon lévő melanomáról levált és a nyirokutakba került sejtek. A lábaké az ágyéki nyirokcsomók, a fejé a nyak és a többi már bonyolult: pl. a hát közepéről a nyirokutak négy felé is vezethetnek: minkét hónalj és mindkét lágyék.
Szóval azok az áttétek, melyek ezeken a régiókon túl alakulnak ki a kezdeti daganat szempontjából, ott is lehet/kell műtétet végezni, de ezektől a műtétektől sajnos már kis eséllyel várhatjuk, hogy meg tudják állítani a melanoma továbbterjedését.
Ezen kívül a nem korai (áttétes melanománál) azért is nagyon meg kell gondolni a műtéti beavatkozást, mert a sebgyógyulásnál keletkező normális növekedési faktorok (melyektől meggyógyul egy seb) az esetleg máshol megbújó melanoma áttétek növekedését is beindíthatják, felgyorsíthatják, ami a betegség lefolyására rossz hatással van.

Általánosságban tehát elmondható, hogy a műtét a melanománál egy ideig nagyon jó megoldás, utána viszont már körültekintően mérlegelni kell.

Interferon kezelés

Az interferonok olyan anyagok, melyeket akkor termel a szervezet, amikor vírusfertőzés éri. Előzetes vizsgálatok azt mutatták, hogy ezek az anyagok hatásosak lehetnek melanománál is. Az idő és több tízezer páciensen elvégzett további vizsgálatok azonban ezeket a várakozásokat nem erősítették meg. Az interferont kétféle dózisban adagolják: magas dózisban (csak kórházi körülmények között) és alacsonyabb dózisban, amit maguknak is be tudnak adni a páciensek. Az interferonnak sajnos komoly mellékhatásai vannak: influenza szerű tünetek (láz, levertség), a fehérvérsejtek számának csökkenése (immunrendszer!), májenzim emelkedés, depresszió (öngyilkosság), stb. Ezek a mellékhatások már a kisebb dózis (3 millió egység heti 3x) mellett is jelentkeznek, míg a hatás inkább csak magasabb dózis mellett, ami viszont gyakorlatilag elviselhetetlen.
Az interferonok kissé növelhetik a tünetmentes időszak hosszát, azonban a túlélést nem befolyásolják.
Általában korai melanománál javasolt, amikor már lehet esélye annak, hogy esetleg sejtek válhattak le a kezdeti daganatról. Az, hogy ki meddig kapja, attól függ, hogy meddig bírja. Általában 1-3 év maximum.

Kemoterápia

A kemoterápiás szerek általánosságban sejtmérgek és azon az elven működnek, hogy a gyorsan szaporodó, regenerációra kevésbé képes daganat sejteket jobban pusztítják, mint a lassabban osztódó, így a mérgekre kevésbé érzékeny és jobban regenerálódó normális sejteket. Persze vannak gyorsan osztódó normális sejtek is: vérsejtek (immunrendszer), hajhagyma sejtjei, a bélhámsejtek, így a kemoterápia mellékhatásai is itt mutatkoznak leginkább.
Más daganatoknál a kemoterápiás szerekkel van ahol nagyon szép eredményeket el lehet érni, a daganat teljesen visszafejlődik, de sajnos a melanomára ez nem igaz: az áttétes melanoma kemoterápiás kezelésében több mint 100 éve nem történt érdemi előrelépés. A melanománál a kemoterápia egyes esetekben átmeneti javulást hozhat, de ez ritkán tartós, vagy ritkán teljes.
Mikor lehet mégis szükség kemoterápiára? Akkor, amikor távoli áttétek vannak és ezek gyorsan nőnek. Ilyenkor nincs mit tenni, meg kell próbálni a kemoterápiát, hogy ezzel időt nyerjünk, de ettől gyógyulást, tartós tünetmentességet várni ritkán lehet.

Sugárkezelés

Míg a kemoterápia hatása (így a mellékhatásai is) az egész szervezetet érintik, addig a sugárkezelés hatásai (és mellékhatásai) csak azt a területet, amit a besugárzás ér. Hatásai hasonlóak a kemoterápiához: a gyorsan osztódó sejteket pusztítja a sugár, míg a lassabban osztódó (normális) sejteket kevésbé, és ezek regenerálódási képessége is jobb.
Régebben azt tartották a melanomáról, hogy a sugárkezelés hatástalan, de ez nem így van, sokszor komoly hatást láttunk. A probléma itt is az, hogy a sugárkezelés nagyon ritkán hoz teljes gyógyulást. A daganat egy része valóban elpusztul, de az ellenálló sejtek megmaradnak, kiszelektálódnak és végül azok szaporodnak el, és ekkor a további sugárkezelés már tényleg hatástalan. Ez így van a kemoterápiával is, ekkor más kombinációkra váltanak.

Sajnos az a helyzet, hogy az áttétes melanoma kezelése nagyon komoly kihívás mind a páciensnek, mind a kezelő orvosoknak. Ezért volt egy kis rossz érzésem korábban, mert a megelőzésre, szűrővizsgálatokra azzal igyekeztem rávenni az olvasókat, hogy ne várják meg, amíg a melanoma megnő a bőrükön, mert akkor komolyan romlanak az esélyek. Általában elmondható, hogy azt a melanomát, ami műtéttel teljesen gyógyítható szűrésen találjuk meg. Amikor a páciens jelentkezik a tünetek/panaszok miatt, már sokszor késő.

Amikor távoli áttét van, kevés az idő és tenni kell valamit. Ilyenkor az alternatív vagy kiegészítő módszerek már elégtelenek, mert idő kell a hatásuk kifejtéséhez. A fenti módszerekből kell válogatni, időt nyerni és bízni.

A folytatásban arról írok, hogy mit tehetnek azok a melanomások, aki nem szorulnak a fenti módszerekre és nem is szeretnék, ha valaha szükségük lenne rájuk.

Rénszarvas az anyajegyben

Egyik páciensünk jobb vállán lévő anyajegyében lakik egy rénszarvas.

Ön is látja?

[img=images/renszarvas.jpg width=480 float=left”>

Lézeres anyajegy eltávolítás

Amikor elkezdtem ezt a blogot írni, akkor az volt a célom – és ez nem változott -, hogy segítsem az olvasókat, pácienseket az anyajegyekkel, melanomával, szűrésekkel kapcsolatban hitelesen eligazodni, tájékozódni.

…hát most találtam egy szörnyűséget, ami jó ok arra, hogy ismét ide irányítsam a figyelmet.

[img=images/aj_lezer.jpg width=480 float=left”>

Többször írtam már ezen a fórumon, hogy micsoda veszélyei vannak a lézeres anyajegy eltávolításnak, egyébként pedig szakmailag is elfogadhatatlan.

Több olyan esetet láttam az Intézetben, hogy lézeres anyajegy eltávolítás után már csak a melanoma áttéteket lehetett megtalálni. Ja, hogy amit eltávolítottak az nem is anyajegy, hanem melanoma volt?

…és mi az, hogy fájdalmatlan?
A lézer éget, elégeti a szöveteket, amiből így már nem készülhet szövettani vizsgálat. Az égetés fáj és érzésteleníteni kell.

…és milyen szép kifejezés: anyajegy "eltűntetése", mint a mesében, hipsz-hopsz, már nincs is ott…

Ez az igazi népbutítás. Kár, hogy nem lehet hivatalból fellépni az ilyen etikátlan hirdetésekkel szemben.