Már egyetemista koromban sem értettem az alapjait, hogy hogyan lehet gyógyszerekkel gyógyítani bármilyen betegséget, pláne rosszindulatú daganatokat.

Korábban már írtam, hogy a betegségek részben genetikailag meghatározottak (hajlam) és részben az életmódunkkal teremtjük meg őket magunknak. Ide tartoznak a rosszindulatú daganatok is, így a melanoma.

A gyógyszerek egy-egy ponton beavatkoznak az anyagcsere folyamatokba, így azok termékeit, végeredményeit módosítják, de egy dolgot biztosan nem tesznek: nem szüntetik meg azokat az okokat, melyek a normális élettani folyamtok torzulásához, rossz mederbe tereléséhez vezettek.

Most röviden áttekintem azokat a gyógymódokat, melyet a kórházi gyakorlatban használnak a melanoma kezelésére, leírom, hogy mikor javasolt és mi az előnye, hátránya.

FONTOS: nyilván csak általánosságban írhatok, konkrét esetekre csak szakorvosi tudással adaptálható, hogy milyen helyzetben milyen kezelésekre, vagy azok milyen kombinációjára van szükség.

Műtétek

Amint azt sokszor írtam, korai melanománál életmentő jelentőségű, vagyis akkor, amikor a melanoma még azelőtt eltávolításra került, mielőtt arról áttétképző sejtek leválhattak és távolabbra kerülhettek volna.
A melanomát megfelelő biztonsági zónával (0,5-2cm) kell eltávolítani és a pontos részleteket, a konkrét diagnózist a szövattani lelet tartalmazza.

Ide tartozik a szentinel (őrszem) nyirokcsomó műtét is. Ennek célja annak kimutatása, hogy a regionális nyirokcsomóban van-e már esetleg áttétes sejt, mert ez befolyásolja a további esélyeket, vagyis a prognózist.

Regionális block-disszekció: az egy nyirokrégióban (pl. hónalj, lágyék) található összes nyirokcsomó eltávolítása, mert már kimutatható áttét van, vagy pozitív eredménnyel zárult a szentinel nyirokcsomó műtét.

Ezek a műtétek még hozhatnak hosszútávú tünetmentességet, tehát ezeknél még jó esély van arra, hogy a melanoma tovaterjedését megállítsák.

Távoli áttétek eltávolítása. Mi a távoli áttét? Minden olyan áttét, ami a nyirokrégión túl van bárhol a szervezetben. A bőrfelszín minden pontjának vannak nyirokrégiói, van aminek több is (ez melanoma szempontjából rossz). Például a karok nyirokrégiói a hónalji nyirokcsomók, mert a nyirok ide vezetődik és ez az első akadály, itt akadnak el a karokon lévő melanomáról levált és a nyirokutakba került sejtek. A lábaké az ágyéki nyirokcsomók, a fejé a nyak és a többi már bonyolult: pl. a hát közepéről a nyirokutak négy felé is vezethetnek: minkét hónalj és mindkét lágyék.
Szóval azok az áttétek, melyek ezeken a régiókon túl alakulnak ki a kezdeti daganat szempontjából, ott is lehet/kell műtétet végezni, de ezektől a műtétektől sajnos már kis eséllyel várhatjuk, hogy meg tudják állítani a melanoma továbbterjedését.
Ezen kívül a nem korai (áttétes melanománál) azért is nagyon meg kell gondolni a műtéti beavatkozást, mert a sebgyógyulásnál keletkező normális növekedési faktorok (melyektől meggyógyul egy seb) az esetleg máshol megbújó melanoma áttétek növekedését is beindíthatják, felgyorsíthatják, ami a betegség lefolyására rossz hatással van.

Általánosságban tehát elmondható, hogy a műtét a melanománál egy ideig nagyon jó megoldás, utána viszont már körültekintően mérlegelni kell.

Interferon kezelés

Az interferonok olyan anyagok, melyeket akkor termel a szervezet, amikor vírusfertőzés éri. Előzetes vizsgálatok azt mutatták, hogy ezek az anyagok hatásosak lehetnek melanománál is. Az idő és több tízezer páciensen elvégzett további vizsgálatok azonban ezeket a várakozásokat nem erősítették meg. Az interferont kétféle dózisban adagolják: magas dózisban (csak kórházi körülmények között) és alacsonyabb dózisban, amit maguknak is be tudnak adni a páciensek. Az interferonnak sajnos komoly mellékhatásai vannak: influenza szerű tünetek (láz, levertség), a fehérvérsejtek számának csökkenése (immunrendszer!), májenzim emelkedés, depresszió (öngyilkosság), stb. Ezek a mellékhatások már a kisebb dózis (3 millió egység heti 3x) mellett is jelentkeznek, míg a hatás inkább csak magasabb dózis mellett, ami viszont gyakorlatilag elviselhetetlen.
Az interferonok kissé növelhetik a tünetmentes időszak hosszát, azonban a túlélést nem befolyásolják.
Általában korai melanománál javasolt, amikor már lehet esélye annak, hogy esetleg sejtek válhattak le a kezdeti daganatról. Az, hogy ki meddig kapja, attól függ, hogy meddig bírja. Általában 1-3 év maximum.

Kemoterápia

A kemoterápiás szerek általánosságban sejtmérgek és azon az elven működnek, hogy a gyorsan szaporodó, regenerációra kevésbé képes daganat sejteket jobban pusztítják, mint a lassabban osztódó, így a mérgekre kevésbé érzékeny és jobban regenerálódó normális sejteket. Persze vannak gyorsan osztódó normális sejtek is: vérsejtek (immunrendszer), hajhagyma sejtjei, a bélhámsejtek, így a kemoterápia mellékhatásai is itt mutatkoznak leginkább.
Más daganatoknál a kemoterápiás szerekkel van ahol nagyon szép eredményeket el lehet érni, a daganat teljesen visszafejlődik, de sajnos a melanomára ez nem igaz: az áttétes melanoma kemoterápiás kezelésében több mint 100 éve nem történt érdemi előrelépés. A melanománál a kemoterápia egyes esetekben átmeneti javulást hozhat, de ez ritkán tartós, vagy ritkán teljes.
Mikor lehet mégis szükség kemoterápiára? Akkor, amikor távoli áttétek vannak és ezek gyorsan nőnek. Ilyenkor nincs mit tenni, meg kell próbálni a kemoterápiát, hogy ezzel időt nyerjünk, de ettől gyógyulást, tartós tünetmentességet várni ritkán lehet.

Sugárkezelés

Míg a kemoterápia hatása (így a mellékhatásai is) az egész szervezetet érintik, addig a sugárkezelés hatásai (és mellékhatásai) csak azt a területet, amit a besugárzás ér. Hatásai hasonlóak a kemoterápiához: a gyorsan osztódó sejteket pusztítja a sugár, míg a lassabban osztódó (normális) sejteket kevésbé, és ezek regenerálódási képessége is jobb.
Régebben azt tartották a melanomáról, hogy a sugárkezelés hatástalan, de ez nem így van, sokszor komoly hatást láttunk. A probléma itt is az, hogy a sugárkezelés nagyon ritkán hoz teljes gyógyulást. A daganat egy része valóban elpusztul, de az ellenálló sejtek megmaradnak, kiszelektálódnak és végül azok szaporodnak el, és ekkor a további sugárkezelés már tényleg hatástalan. Ez így van a kemoterápiával is, ekkor más kombinációkra váltanak.

Sajnos az a helyzet, hogy az áttétes melanoma kezelése nagyon komoly kihívás mind a páciensnek, mind a kezelő orvosoknak. Ezért volt egy kis rossz érzésem korábban, mert a megelőzésre, szűrővizsgálatokra azzal igyekeztem rávenni az olvasókat, hogy ne várják meg, amíg a melanoma megnő a bőrükön, mert akkor komolyan romlanak az esélyek. Általában elmondható, hogy azt a melanomát, ami műtéttel teljesen gyógyítható szűrésen találjuk meg. Amikor a páciens jelentkezik a tünetek/panaszok miatt, már sokszor késő.

Amikor távoli áttét van, kevés az idő és tenni kell valamit. Ilyenkor az alternatív vagy kiegészítő módszerek már elégtelenek, mert idő kell a hatásuk kifejtéséhez. A fenti módszerekből kell válogatni, időt nyerni és bízni.

A folytatásban arról írok, hogy mit tehetnek azok a melanomások, aki nem szorulnak a fenti módszerekre és nem is szeretnék, ha valaha szükségük lenne rájuk.