Archive for december, 2010

Év végi összefoglaló a gyógyulásról

Gyógyulás, vagyis visszatérés az egészséghez.

gyogyulas

Az egészségünk egyrészt génjeink játékszere, másrészt életmódunk eredményeképpen alakul. Vagy fennmarad hosszú távon, vagy belefutunk valamilyen betegségbe.

A gyógyulás alapvetően két dolgot jelent:
1. megszűnnek a tünetek
2. megszűnnek az okok, amik a tünetek kialakulást eredményezik

Az első önmagában nem gyógyulás, a második mindenképpen az elsőt is magával vonja. Én gyógyuláson a 2. pontot értem.

Egy betegség kétféleképpen derülhet ki:
1. szűrővizsgálattal (még nincsenek tünetek): ez az optimális, ugyanis ekkor még aránylag könnyen visszafordítható a folyamat és legtöbbször teljes gyógyulás érhető el,
2. a tünetek észlelésével: amikor a páciens fordul orvoshoz, mert valami rendellenes dolgot észlel magán. Ekkor már nehezebb a helyzet, a teljes gyógyulás elérése.

Tehát, Ön tudja, hogy valamilyen betegsége van (tünetmentesen, vagy már tünetekkel). Ezen a ponton dönthet úgy, hogy meg akar gyógyulni. Orvosként tudom, hogy nem mindenki akar meggyógyulni, mert ez energia befektetéssel, költségekkel, erőfeszítéssel jár és van, aki nem akar/tud ezért áldozatot hozni. Eleinte ezt nem akartam elhinni, de ma már elfogadom, hogy ilyen is van.

Gyógyulás= tünetek megszüntetése + okok megszüntetése

1. gyógyszerek: korábban hajlamos voltam rá, hogy szidjam a gyógyszergyárakat, ugyanis logikus, az ő érdekük az, hogy a páciens ne gyógyuljon meg, hanem lehetőleg minél hosszabb ideig a termékeit, vagyis a gyógyszereket szedje a tünetek folyamatos kordában tartására, a tényleges kiváltó tényezők megszüntetése (vagyis gyógyulás) nélkül.

Ma már úgy gondolom, a gyógyszercégek szerepe, hogy kiváló gyógyszereket fejlesszenek és ez elképesztő összegekbe kerül, tehát megérdemlik a profitot azért a segítségért cserébe, amit tőlük kapunk. Gondoljunk az antibiotikumok, a szteroidok vagy akár a daganatellenes szerek áldásos hatásaira, melyekkel korábban halálos betegségek váltak gyógyíthatóvá.

A probléma szerintem inkább bennünk orvosokban és páciensekben van, akik legtöbbször megelégszünk a gyógyszerek szedésével és nem lépünk tovább az okok megszüntetése, vagyis a gyógyulás felé.

Az orvos felelőssége az, hogy felhívja erre a páciense figyelmét, a páciensé pedig az, hogy aktív részesévé váljon a saját gyógyulásának.

Tehát, a gyógyszerek szerepe az, hogy átmenetileg csökkentsék a tüneteket, amíg az okok kikapcsolásával azok amúgy is megszűnnének. Ekkor a gyógyszerek elhagyhatóvá válnak.

2. Egy-egy betegség oka, ha megszüntethető, akkor is általában ez aránylag hosszú folyamat. Nem megy egyik napról a másikra és nincsenek csodaszerek.

Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy-egy kapszula, táplálék kiegészítő, tea, vagy bármilyen csodaszernek kikiáltott anyag (Avemár, Noni, Cod-tea, stb.) napi 3x-i bevételével meggyógyulhat bármilyen betegségből. Ez önbecsapás lenne, mintha a süllyedő Titanikon valaki Red Bullt inna, hogy az majd szárnyakat ad neki.

Vannak olyan betegségek, amelyeknek tisztán, vagy nagyobbrészt genetikai háttere van. Ezekből a betegségekből definíció szerint nem lehet meggyógyulni, csak maximum tünetmentességet elérni, ami egyébként kiváló eredmény. Ilyen pl. a pikkelysömör, de a legtöbb daganatos betegség is.

3. Okok megszüntetése: holisztikus gondolkodásmód és cselekvés. A test-lélek és szellem egymásra hatásának alapján minden síkon teendőnk van.

a, test: anyagcsere-terápia, vagy egyszerűbben táplálkozás terápia. Azok az anyagok, amelyeket a szervezetünkbe juttatunk, hatással vannak arra. Akár megbetegíteni vagy gyógyítani is képesek azt. Eddig közel két évtizedes ez irányú kutakodásom eredményei és személyes tapasztalataim alapján ma a Gerson-terápia néven ismert módszert tartom a legjobbnak.

b, lélek: ahogy az egészséges életmód egyik legfontosabb része is a gondolkodásmódunk, így gyógyulásunk egyik kulcsa is ez. Elképesztő az elme gyógyító és megbetegítő képessége. Vétek ezt figyelmen kívül hagyni.
Ezen a téren a két – véleményem szerint – leghatékonyabb módszer a Simonton-terápiában, valamint az NLP módszereiben keresendő.

c, spiritualitás: a gyógyulásban fontos szerep juthat az egyéni hitrendszernek, vallásnak, imádságnak is, de ebben nem vagyok túl jó.

A fentiek alapján világosan láthatja, hogy a tünetek megszüntetése legtöbbször egyszerű; napi több-kevesebb gyógyszer bekapkodása, de ennek köze sincs a kiváltó okok megszüntetéséhez, vagyis a gyógyuláshoz.

Az okok megszüntetése ezzel szemben aránylag hosszú, áldozatos és sokszor költséges mulattság. A legtöbb ember túl gyenge ehhez.
Ezért mindenkinek megának kell eldöntenie, hogy tényleg meg akar-e gyógyulni és hajlandó-e vállalni az ezzel járó erőfeszítéseket. Akinek vannak céljai, van az életének értelme, aki megtanulta, hogy senkinek nem hullnak az ölébe az eredmények csak úgy, aki tudja, hogy mindenki a saját sorsáért felelős, az nyilván hajlandó tenni a gyógyulásáért. A többieknek marad a sóhajtozás, a sajnálkozás és a mártír szerep.

Mindenki választhat és elindulhat a maga útján. Kitartást azoknak, akik a gyógyulást választják.

ÉRDEKKONFLIKUTS: nincs

Tags: , , ,

Év végi összefoglaló az egészséges életmódról

Ugyan magam bőrgyógyász vagyok és ez egy bőrrák blog, de mint orvosnak és az egészség megrögzött kutatójának van véleményem az egészséges életmódról, így hát ezennel összefoglalom azt és megosztom Önnel.

egeszseg

1. Az egészséges életmód nevű sütemény összetevőiből nem szemezgethet kedvére, hanem mindent bele kell sütnie, hogy a megfelelő végeredményt kapja. Nincs olyan, hogy ez tetszik, ezt belerakom, az nem, így kihagyom.

2. Az egészséges életmód megértéséhez ún. holisztikus szemléletre van szükség, vagyis el kell fogadnia, hogy Ön egy testből, lélekből és szellemből álló bonyolult remekmű, ahol az összetevők szoros kölcsönhatásban vannak egymással és hatnak egymásra.

3. Az egészség nem állapot, hanem egy folyamat. Az egészséges életmód az, amely folyamatosan az egészség fenntartása irányába hat vagy, amennyiben Ön beteg, akkor az egészség visszaállítása irányába.
Egyben biztos lehet: az, ahogyan Ön jelenleg él, vagy eddig élt, hatással van/volt az egészségére. A kérdés csak az, hogy mi lesz/lett ennek az eredménye.

4. Az életmódunk számtalan apró szokás napi ismétlődéseiből áll össze végül egy egésszé. Az életmódunk felülvizsgálata nem más, mint szokásaink tudatosítása és felülvizsgálata. Ha talál olyan szokást, ami nem támogatja az egészség megőrzését vagy visszaállítását, akkor változtatni érdemes rajta.

Kislányom 3,5 éves. Szopja az ujját. Nem szeretném, ha a fogai előre állnának felnőtt korában és emiatt csúnya lenne. Ezért finoman mindent megteszek azért, hogy megváltoztassam ezt a szokását, ami egyrészről csodálatos, mert megnyugtatja, másrészről kozmetikailag előnytelen a fogaira nézve. Nellikén látom és tapasztalatból is tudom, hogy milyen kő kemény dolog megváltoztatni egy szokást. Komoly elhatározás és önfegyelem kell hozzá.

5. A legfontosabb az életminőség! Ha van olyan szokása, ami nem egészséges, de nagyban hozzájárul a mindennapi boldogságához, viszont nem okoz nagy kárt Önben, akkor nyugodtan tartsa meg. Emberek vagyunk és nem robotok, ennyi belefér.

Magam egyetlen szál cigarettát sem szívtam el életemben, ugyanakkor szivarozom, tagja vagyok és 5 évig elnöke is voltam egy szivarklubnak. Néhány hetente elszívok egy szál szivart (Dominikait), aminek minimális egészségkárosító hatása van, ugyanakkor felbecsülhetetlen társadalmi, anyagi és életminőségbeli előnyökkel bír. (Ezzel senkit nem akarok rábeszélni a szivarozásra)

6. „Az vagy, amit megeszel”. Nagyon tetszik ez a közhely. Az egészséges életmód testi aspektusának egyik legfontosabb alaptétele. Válogasson meg minden egyes ételt és italt, amit a szájába vesz. A legfontosabb kérdés, hogy az eredeti állapotához képest mennyit változtattak rajta. Minél tisztább egy étel/ital (vagyis bio) és minél kevesebb módosításon ment keresztül, annál jobb. Kerüljön el mindent, ami „műanyag”, pl. Red Bull, kólák, stb.

Összetevők: „arany középút”, kiegyensúlyozottság. Fogyasszon naponta nyers zöldséget, salátát, gyümölcsöt, húst, és szénhidrátot is. Alapvetően sok zöldség, kevés hús párti vagyok. Magam nem hiszek és nem is követek semmilyen szigorú párosítást és egyéb megkötéseket. Az olasz konyha híve vagyok, a könnyű, változatos és ízletes ételeket kedvelem. A cukrot és a sót csak fűszerként használjuk. Már tizenegynehány éve minden reggel zabpelyhet főzök magamnak vízzel, amit mézzel és gyümölcsökkel fogyasztok. Szinte kizárólag csak vizet iszom, valamint minőségi borokat, nagyon ritkán sört.

Kalória: hiszek abban az egyébként értelmetlen megállapításban, hogy „mindannyian születésünkkor egy bizonyos mennyiségű ételt kapunk és addig élünk, amennyi idő alatt elfogyasztjuk azt”. Tehát ne zabáljon, hanem a mennyiségben és kalóriában is tartson mértékletességet.

7. Testmozgás: ez nagyon egyszerű: hetente minimum 3 alkalommal és minimum egy órát testmozogjon úgy, hogy alaposan megizzadjon tőle, lehetőleg friss levegőn. Ennyi. Ezen nem kell mit ragozni. E nélkül nincs egészséges életmód. Ezt kötelező elemként iktassa be az életébe vagy most fejezze be az olvasást.

8. Káros szokások: amint a nevük is mutatja, ezek károsak az egészségünkre nézve, így semmi helyük az egészséges életmódunkban. Cigaretta, energia italok, túl sok alkohol, zabálás, koplalás, kábítószerek. Kő kemény, de ezektől szabadulnia kell.

9. Gondolkodásmód: a szemüveg, amin keresztül a világot nézi. A világ mindenkinek olyan, amilyennek ő látja. A szemüvegétől függ, hogy Ön áldozat, a sors üldözöttje, vagy egy sikeres ember.

Az élethelyzetek mindenkinél adottak, csakis az Ön reakcióitól függ, hogy azok milyen minősítést kapnak. Dugóban ül és bunkó módon bevág ön elé valaki. Ön dönti el, hogy tönkre teszi magát a másik hülyeségén, vagy csak annyit mond, hogy „szegény ember, milyen lehet vele élni” és mosolyog egyet rajta.
A stressz nem egy objektív dolog, Ön tehet bizonyos szituációkat azzá. Sajnos a gondolkodásmódja nagyon komolyan rombolni, vagy éppen építeni tudja egészségét. Érdemes ezen dolgoznia.

10. Célok: írásban megfogalmazott rövid, közép és hosszú távú célok. Aki még soha nem gondolkozott el a céljain, az hánykolódik az életében a sors szeszélyei által taszigálva, össze-vissza, kiszolgáltatottan. Aki nem tudja, hogy hova tart, az soha nem is érhet oda. Ezzel kapcsolatban feltétlen elolvasásra ajánlom Stephen R. Covey: A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása c. könyvét. Kérje a Jézuskától, élete meghatározó élménye lesz.

11. Emberi kapcsolatok: elsősorban család és gyerekek, de ez lehet egy szoros baráti, munkatársi kötelékrendszer is. Valaki, akivel bizalommal megoszthatja örömét, bánatát vagy kételyeit. Akinek kiöntheti lelkét és akit Ön is figyelmesen meghallgat, ha éppen arra van szüksége.
Azt hiszem ezek a kötelező elemek, remélem nem hagytam ki semmilyen fontos dolgot.

Függetlenül az életmódunktól bármikor beüthet bármilyen betegség, mert ezeket legnagyobbrészt génjeink határozzák meg. Ezért nagyon fontosak a szűrővizsgálatok, amin teljesen tünet és panaszmentesen vesz részt, ugyanis, ha kiderül valami, akkor az általában olyan korai stádiumban van, hogy aránylag könnyen visszafordítható a folyamat, tehát gyógyítható.

Egyebek: különböző divatok és korok mindig hoznak egy-egy apróságot, ami az egészséges életmód körébe tartozik. Ilyen pl. a blogomban is sokat szereplő D-vitamin. Most azt gondoljuk, hogy mennyire fontos, valószínűleg az is, de a fenti pontokhoz képest eltörpül a jelentősége, így, akinél azok nincsenek rendben, a D-vitaminnal sem kell foglalkoznia.

Egy-egy vitamin, tea, táplálék kiegészítő és egyéb csodaszerek fogyasztásával nem lehet kiváltani a fentieket. Ha azokat nem tudja, vagy akarja megvalósítani, akkor ne frusztrálja itt magát tovább.

Nyitottság és rugalmasság: tartsuk nyitva a szemünket, talán kiderül valami újdonság, fontos dolog, amire érdemes odafigyelni. Ennek függvényében apró módosításokat végezhetünk életmódunkban, de az alaptételek ettől még állandóak.

Jó egészséget kívánok Önnek és kitartást a fentiek megvalósításában. Senki nem ígéri, hogy könnyű lesz, de megéri.

ÉRDEKKONFLIKUTS: nincs

Tags: , , , , ,

Év végi összefoglaló a D-vitaminról

Mit tanultunk a D-vitaminról idén?

1. A D-vitamin egy igen fontos, szerteágazó hatású, szteroid típusú molekula, de nem csodaszer. Egyelőre még körüllengi egyfajta celeb imázs, de remélem, ezt idővel el fogja veszíteni és elnyeri méltó helyét. Aki D-vitamint szed, ne higgye, hogy mostantól minden megtett az egészségéért.

2. A D-vitamin nem is vitamin, mert az emberi szervezet elő tudja állítani. Persze gyakorlatilag mégis az, mert gyakori a hiányállapota, így végül is pótolni kell.

3. A D-vitamin receptora a legtöbb sejten megtalálható, így hatással van a csontok és izmok erejére, az érrendszere, immunrendszere, hajnövekedésre, csökkenti a gyulladást, szabályozza a gének működését és ezen keresztül a sejtosztódást, természetes sejthalált, így védhet a daganatok kialakulása ellen, stb.

4. Csak az tudhatja, hogy hányadán áll a D-vitaminnal, aki megméreti a vérszintjét. A normál tartományok nagy szórást mutatnak.

Az egyik friss tanulmány adatai szerint a túl magas vérszint ugyan olyan káros, mint az alacsony, ezért sem lehet a D-vitamint nyakló nélkül szedni (plusz zsíroldékony vitaminról lévén szó, így fel tud halmozódni a szervezetben, és nem ürül ki, mint pl. a C-vitamin, tehát túl lehet adagolni).

Jelenlegi megértésem szerint a D-vitamin normál tartománya a vérből meghatározva: nagyobb mint 45nmol/L és kisebb mint 100nmol/L.
Érdekes üzenet a természettől, hogy a Hawaii-n élő, egész nap a tengerben és a napsugarakban lubickoló szörfösök 51%-nak kisebb a D-vitamin szintje 75nmol/L-nél (ez 30ng/ml). Valahol itt lehet az optimális érték.

5. Mennyit szedjünk? A hivatalos ajánlások 400-600 NE körül mozognak. Eddigi saját tapasztalataim alapján (köszönet azoknak, akik beküldték az eredményeiket) ez igen kevésnek tűnik. Orvosként a konzervatív oldalon maradva gyerekeknek 500 NE-t, felnőtteknek 1000 NE-t javasolok, de napi 2000NE is nyugodtan szedhető. Egyelőre tartsuk nyitva a szemünket, hogy milyen evidenciák gyűlnek ezen a téren.

6. Milyen formában? A legjobb a tabletta, lehetőleg gyógyszer cég által gyártott módon. Óvakodjunk az ismeretlen gyártók által előállított készítményektől. A csukamáj olaj, aminek semmi köze a csuka májához, inkább a tőkehalhoz, az egyik legjobb forrás, mert A-vitamint is tartalmaz. Két gond van vele: borzalmas az íze és az A-vitamin tartalom miatt terhes nők nem szedhetik.

csukamaj olaj

7. Szolárium? Bármennyire is kampányolnak a szolárium gyártók+üzemeltetők és ajánlgatják a művi sugárzást D-vitamin pótlásra, én mindenkit óva intenék ettől, lévén, hogy számos evidencia (tény) támasztja alá, hogy a rendszeres szolárim használat növeli a bőrrák és a melanoma rizikóját is. Ez nem ér annyit, miután a D-vitamin más forrásból is pótolható.

8. D-vitaminhoz nem kell feltétlenül kalciumot szedni. Aki úgy gondolja, hogy táplálkozás nem fedezi a normál napi szükségletet (1000mg), az pótolhatja. Inkább fordítva igaz: aki kalcium pótlásra szorul, annak van szüksége a D-vitaminra is, különben nem szívódik fel.

Kalcium pótlásnál fontos, hogy a napi adagot ne egyszerre vegyük be, hanem 2-3 részletben, és lehetőleg 2-3 óra távolságra bármilyen gyógyszertől, mert módosíthatja a hatását.

+1: A nap nem ellenség! Józan ésszel nyugodtan élvezhetjük, ha hozzá jutunk. Törekedjünk a fokozatosságra, a leégés minden áron való elkerülésére. Ebben segítségünkre lehet az árnyék, a ruházat és a fényvédő krémek. Azt tudnunk kell, hogy minél több UV sugár éri a bőrt, az kozmetikailag annál több nyomot hagy maga után. Mint mindenben a természetben, itt is az arany középutat kell megtalálni (mértékletesség).

ÉRDEKKONFLIKTUS: nincs.

Tags: , , , , ,

Év végi összegzés a szoláriumozásról

Így zárva a 2010-es évet, még egyszer összefoglalom a szoláriumok használatával kapcsolatos érveket és ellenérveket.

  1. A szolárium művi UV (ultra viola) sugárforrás, amelyet eredetileg az orvosok bizonyos bőrbetegségek (pl. pikkelysömör és TBC) gyógyítására használtak, azonban ma már elterjedt a szépségiparban is, ahol azóta komoly üzletté vált.
  2. A legtöbben ma a szoláriumokat művi barnulás elérésére és fenntartására használják.
  3. A szoláriumok a nagyjából kb. 98%-ban UVA sugarakat bocsátanak ki és kb. 2%-ban UVB sugarakat.
    – Az UVA sugár felelős a gyors és átmeneti barnulásért, aránylag mélyen hatol a bőrbe.
    – Az UVB sugárzás felelős a lassabban kialakuló és tartósabb barnulásért, részt vesz a D-vitamin szintézisben.
    – Mindkét sugárforma igazoltan fokozza a bőrrákok és a melanoma kialakulásának kockázatát.
  4. Orvosi szempontból nézve a szoláriumozás, mint kozmetikai beavatkozás NEM javasolható, mert elfogadhatatlan, hogy egy kozmetikai előnyért cserébe valaki akár az életét is kockáztassa.Ez pontosan így van a dohányzással és az alkohollal is, mégis sokan dohányoznak és többet isznak a kelleténél. Minden ott dől el, hogy milyen információk jutnak el a célközönséghez (edukáció). Akihez eljutnak az információk, képes azokat felfogni és megérteni, valamint nem szenvedély beteg, az többnyire úgy dönt, hogy nem folytatja (vagy el sem kezdi) káros szokását.
  5. Az anyagilag érdekelt felek (pl. a szolárium üzemeltetők szövetsége, health and beauty lapkiadó) mindent elkövetnek azért, hogy a célközönséget olyan irányban befolyásolják, hogy azokat rávegyék a szoláriumok használatára.Ezt nem is rejtik véka alá, hiszen létrehozták a TAN BIZ (vagyis tanning business, magyarul barnulási üzlet) kiadványukat, ami ezt a célt szolgálja.Nagyon ügyes módon, azt használják ki, hogy a szoláriumok által 1-3%-ban kibocsátott UVB sugárzás alkalmas a D-vitamin termelődésének fokozására a bőrben.Ezt a tényt aztán meglovagolva a D-vitamin minden hatását felhasználják arra, hogy a szoláriumozást népszerűsítsék. Ilyen címszavakkal találkozhatunk tehát: „szoláriumozás a rák ellen, a csontokért, az immunrendszer védelmében, stb., stb.” és sorolhatnám még a D-vitamin hatásait. Az az egyetlen apróság nem hangzik el soha, hogy több orvosi tanulmány egyértelműen igazolta, hogy a szoláriumozás fokozza a bőrrák és a melanoma kialakulásának esélyét és az utóbbi egy potenciálisan halálos kór.
  6. Természetesen nem várhatjuk el a szolárium üzemeltetőktől, hogy elmondják nekünk, hogy a D-vitamin nagyon egyszerűen és biztonságosan pótolható mondjuk tabletták formájában és így nincs szükség erre a veszélyes módszerre.
  7. Azt viszont kifejezetten hiányolom a szolárium üzemeltetőktől – a fair play értelmében – hogy a 18 éven aluliakat eltanácsolják szalonjaikból, valamint ugyan ezt tegyék a magas bőrrák rizikójú személyekkel kapcsolatban, akik érzékeny bőrűek, sok anyajeggyel vagy a bőrrák családi előfordulásával.
  8. Aki a fentieket megértette és mégis úgy dönt, hogy a továbbiakban is rendszeresen fog szoláriumozni, az egy elfogadható döntés, ugyanis ismeri a kockázatokat és ezeket vállalja is.
    Azt azonban nem tartom elfogadhatónak, hogy úgy bíztassunk tömegeket erre a káros kozmetikai beavatkozásra, hogy elhallgatjuk a veszélyeit.

    solarium

MEGJEGYZÉS: a bal szélső képen egy 27 éves hölgy látható. Mellette jobbra ő 30 év múlva (57 évesen) természetesen megöregedve. A jobb szélső kép ő 57 évesen rendszeres szolárium használat mellett.

ÉRDEKKONFLIKTUS: nincs.

Tags: , , , , ,

Mi van a színfalak mögött?

backstageNagyon messziről ránézve egy bőrrákszűrés a sok közül.

Közelebbről ránézve már feltűnik, hogy a Melanomamobilnál nem csak egy orvos vizsgál és ráadásul minden anyajegyet, sőt ezeket egyenként össze is hasonlítják.

Ennél közelebb merészkedni viszont már nem is lehet, mert a lényeg a színfalak mögött zajlik.

Mi is pontosan?

A kiértékelő csapatunk 8 szakorvosból áll jelenleg. Ők mind megfelelő gyakorlattal rendelkeznek a dermatoszkópos képek elemzése terén. Ezek azok a speciális felvételek, amelyek az anyajegyekről készülnek a szűrés során.
A szűrések végén a 6 országos pontról és a több mobil, céges szűrési egységtől az adatok, képek felkerülnek a központi szerverünkre, ahol biztonságosan tárolódnak és több példányban archiválásra kerülnek.
Innen dolgoznak a kiértékelő orvosok, akik letöltik az adatokat saját gépeikre. Végignézik a páciens adatait, a szűrést végző orvos megjegyzéseit, a páciens anyajegyeit és az egész kép alapján megírják a leletet, amely postázásra kerül.

Amikor a páciens már legalább második alkalommal jön, akkor ők azok, akik egyenként összehasonlítják a képeket az előző alkalmakkor készült felvételekkel. Ilyenkor derülhetnek ki azok a dolgok, amire senki nem gondolt, senki nem vette észre; …eddig. Így keletkeztek a legszebb, legemlékezetesebb eseteink, amikor így mentettük meg egy-egy páciensünk életét.

A leletek visszakerülnek a központi szerverre, de mielőtt kiküldenénk őket, még a vezető orvos is végignézi, de már nem mindet. Csak azokat, ahol valamiért műtétet javasoltunk, vagy valamiért a kiértékelő orvos konzíliumot kért.

Tehát, azokat a pácienseket, akinek a szűrést követően olyan leletet küldünk, amiben műtétet javasolunk (bőrrák miatt vagy megelőző műtét), azt egy harmadik orvos is látja.

A konzíliumokat, amik sokszor bonyolult, elgondolkodtató esetek, elküldjük minden orvosunknak, közte Gilde Katalin főorvos nőnek is, aki sokáig az Onkológiai Intézet osztályvezetője volt. Ez sem látszik kívülről a borítékon, sem a leleten, hogy egy-egy páciensünk anyajegyeit több mint 10 orvos is látja, és az adott vélemény, ezek konszenzusos véleményét tartalmazza.

Amikor ezen is túl vagyunk, akkor jön a leletek nyomtatása és még egy kontroll, nehogy valamilyen hiba maradjon bennük. Ha minden ok, akkor mehetnek a postára.

Ez egy hosszú és bonyolult folyamat és milyen messze van attól, hogy ránézek egy anyajegyre, mondok valamit és a páciens vagy elhiszi, vagy nem, úgy sem marad nyoma, hogy mit láttam.

Már így is elég hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, és tudom, hogy minden további sorral, egyre csökken azok száma, akik el fogják olvasni, de akiket viszont érdekel, azoknak még álljon itt néhány esszencia:
– nem beszéltem arról bővebben, hogy hogyan lehet a kiértékelő csapatba kerülni, milyen szakmai felkészítésen kell végigmenni ehhez,
– nem szóltam a folyamatos képzésekről, érdekes esetek megvitatásáról,
– nem szóltam arról, ami roppant érdekes, hogy ez a rendszer mennyire rávilágít egy más hibáira. A szintek egymásra épülnek, minden dokumentálva van és minden következő szint látja, az előző szint hibáit. Nem örülök, amikor vannak hibák, de hiba csak ott van, ahol munka is van. Másrészt örülök, hogy ezek láthatóvá válnak, mert megteremtik a folyamatos visszajelzés és tanulás lehetőségét. Rengeteg tapasztalat halmozódik a rendszerben így, amiből mi is, de legfőképpen pácienseink profitálnak.
– érdekes adat, hogy csak 2009-ben kollégáimmal együtt több mint 220.000 db dermatoszkópos képet néztünk végig és véleményeztünk.
– nem szóltam arról, hogy akinek szükséges, annak profi műtéti megoldást biztosítunk és ami még fontosabb, igazán profi szövettani elemzést.
– a szövettani leletet bekérjük és megnézzük, hogy stimmel-e a képhez, amit láttunk. Ha nem, lépünk, amíg megnyugtató eredményt nem kapunk.

Még lenne mit írnom, de itt megállok. A többit majd az emlékirataimban. Fontos, hogy tudják, hogy milyen komoly szakmai munka folyik nálunk, a Melanomamobilnál, amihez köszönetet mondok minden orvos és nem orvos kollégámnak.

ÉRDEKKONFLIKTUS: van, hiszem a Melanomamobil vezetőjeként a Melanomamobilról írok.

Tags: , , , ,