Így zárva a 2010-es évet, még egyszer összefoglalom a szoláriumok használatával kapcsolatos érveket és ellenérveket.

  1. A szolárium művi UV (ultra viola) sugárforrás, amelyet eredetileg az orvosok bizonyos bőrbetegségek (pl. pikkelysömör és TBC) gyógyítására használtak, azonban ma már elterjedt a szépségiparban is, ahol azóta komoly üzletté vált.
  2. A legtöbben ma a szoláriumokat művi barnulás elérésére és fenntartására használják.
  3. A szoláriumok a nagyjából kb. 98%-ban UVA sugarakat bocsátanak ki és kb. 2%-ban UVB sugarakat.
    – Az UVA sugár felelős a gyors és átmeneti barnulásért, aránylag mélyen hatol a bőrbe.
    – Az UVB sugárzás felelős a lassabban kialakuló és tartósabb barnulásért, részt vesz a D-vitamin szintézisben.
    – Mindkét sugárforma igazoltan fokozza a bőrrákok és a melanoma kialakulásának kockázatát.
  4. Orvosi szempontból nézve a szoláriumozás, mint kozmetikai beavatkozás NEM javasolható, mert elfogadhatatlan, hogy egy kozmetikai előnyért cserébe valaki akár az életét is kockáztassa.Ez pontosan így van a dohányzással és az alkohollal is, mégis sokan dohányoznak és többet isznak a kelleténél. Minden ott dől el, hogy milyen információk jutnak el a célközönséghez (edukáció). Akihez eljutnak az információk, képes azokat felfogni és megérteni, valamint nem szenvedély beteg, az többnyire úgy dönt, hogy nem folytatja (vagy el sem kezdi) káros szokását.
  5. Az anyagilag érdekelt felek (pl. a szolárium üzemeltetők szövetsége, health and beauty lapkiadó) mindent elkövetnek azért, hogy a célközönséget olyan irányban befolyásolják, hogy azokat rávegyék a szoláriumok használatára.Ezt nem is rejtik véka alá, hiszen létrehozták a TAN BIZ (vagyis tanning business, magyarul barnulási üzlet) kiadványukat, ami ezt a célt szolgálja.Nagyon ügyes módon, azt használják ki, hogy a szoláriumok által 1-3%-ban kibocsátott UVB sugárzás alkalmas a D-vitamin termelődésének fokozására a bőrben.Ezt a tényt aztán meglovagolva a D-vitamin minden hatását felhasználják arra, hogy a szoláriumozást népszerűsítsék. Ilyen címszavakkal találkozhatunk tehát: „szoláriumozás a rák ellen, a csontokért, az immunrendszer védelmében, stb., stb.” és sorolhatnám még a D-vitamin hatásait. Az az egyetlen apróság nem hangzik el soha, hogy több orvosi tanulmány egyértelműen igazolta, hogy a szoláriumozás fokozza a bőrrák és a melanoma kialakulásának esélyét és az utóbbi egy potenciálisan halálos kór.
  6. Természetesen nem várhatjuk el a szolárium üzemeltetőktől, hogy elmondják nekünk, hogy a D-vitamin nagyon egyszerűen és biztonságosan pótolható mondjuk tabletták formájában és így nincs szükség erre a veszélyes módszerre.
  7. Azt viszont kifejezetten hiányolom a szolárium üzemeltetőktől – a fair play értelmében – hogy a 18 éven aluliakat eltanácsolják szalonjaikból, valamint ugyan ezt tegyék a magas bőrrák rizikójú személyekkel kapcsolatban, akik érzékeny bőrűek, sok anyajeggyel vagy a bőrrák családi előfordulásával.
  8. Aki a fentieket megértette és mégis úgy dönt, hogy a továbbiakban is rendszeresen fog szoláriumozni, az egy elfogadható döntés, ugyanis ismeri a kockázatokat és ezeket vállalja is.
    Azt azonban nem tartom elfogadhatónak, hogy úgy bíztassunk tömegeket erre a káros kozmetikai beavatkozásra, hogy elhallgatjuk a veszélyeit.

    solarium

MEGJEGYZÉS: a bal szélső képen egy 27 éves hölgy látható. Mellette jobbra ő 30 év múlva (57 évesen) természetesen megöregedve. A jobb szélső kép ő 57 évesen rendszeres szolárium használat mellett.

ÉRDEKKONFLIKTUS: nincs.