Posts Tagged bőrrákszűrés

Bőrrákszűrés stratégia

Stratégia az, amit sokszor hallunk, de nem használunk elégszer. Tervszerű gondolkodást jelent egy bizonyos cél elérése érdekében és szembe állítható az ad hoc akciókkal, tervszerűtlen döntésekkel.

A történelem talán egyik legismertebb stratégája Leonidasz volt, akinek 250 ezer fős Perzsa sereggel kellett megküzdenie az ő 8000 fős, vagyis relatíve maroknyi csapatával.

Leonidasz mérlegelte, hogy mik a lehetőségei, mik a céljai és tervet készített a győzelemre, amiben azt használta ki, hogy a Thermopulai szoros keskeny volt, amin az ellenfelei csak kis számban tudtak egyszerre áthaladni, így esély nyílt a ’kiegyenlített’ küzdelemre.

Azonban miért lenne szüksége bőrrákszűrési stratégiára, vagyis arra, hogy ezzel kapcsolatban tervszerűen gondolkodjon?

A bőrrák halálos variánsának, a melanomának a gyakorisága az USA-ban (sajnos csak innen vannak elérhető és precíz adatok) egy év alatt 8,5%-al növekszik, míg a halandóság 4,5%-al.

Tehát egy olyan problémával állunk szemben, ami egyre jelentősebb és az eleve meghatározott genetikai hajlamon kívül két ponton is aktív közreműködésünket feltételezi. Egyrészt a melanoma gyakoriságának növekedése mögött feltehetően a figyelmeztetések ellenére is népszerű napozás, vagy szolárium használat közben elszenvedett leégés áll, másrészt a halandóság növekedése pedig azt jelzi, hogy az egyre sűrűsödő kampányok, figyelmeztetések ellenére is, sok a későn felfedezett eset, amikor már nem tehetünk semmit a páciens megmentéséért.

Ezért van tehát szüksége bőrrákszűrés stratégiára, hogy átgondolhassa, vajon Önnek személy szerint milyen adottságai vannak, míg a cél mindenkinél ugyanaz: ha kialakul a bőrén a rettegett melanoma, akkor még időben eltávolításra kerüljön, mielőtt a daganatsejtek szétszóródnának a szervezetben.

Most nézzük meg, hogy Önnél személyre szabottan milyen stratégiára van szükség. Ehhez segítségül hívok egy kiváló ábrát, amit a 2011-es Melanoma Világkongresszusról hoztam, Nantes-ból, és ami 47 különböző tanulmány összesített adatai alapján készült, tehát sok tíz- vagy százezer személy vizsgálatán alapul.

Ezen az ábrán, a vízszintes tengelyen az anyajegyek száma található, ami talán a legjobban reprezentálja egy személy genetikailag hordozott rizikóját: minél több anyajegye van, annál nagyobb a hajlama rá, hogy melanomája legyen és ez sajnos a génjeibe van kódolva. Persze az anyajegyek számán kívül, még fontos a szabálytalan anyajegyek és az elszenvedett leégések száma is, illetve további genetikai terheltségre utal, ha a családban már előfordult ez a betegség.

A függőleges tengely egyrészt a személyek számát és egyúttal a rizikót is mutatja.
Tehát, ahogy haladunk a vízszintes tengelyen jobbra, vagyis az egyre több anyajeggyel rendelkező személyek felé (az ábrák is ezt szemléltetik), úgy az ún. Gauss görbét kapjuk, tehát csak kevesen vannak köztünk, akiknek egyáltalán nincs anyajegye és olyanok is, akiknek rengeteg van, míg a legtöbb embernek van valamennyi – a két véglet között.

A kék vonal a melanoma kialakulásának rizikóját szemlélteti. Látszik, hogy még az anyajegyekkel nem rendelkezők sem dőlhetnek hátra teljes nyugalommal; sőt, de erről kicsit később. Ahogy nő az anyajegyek száma, úgy nő a rizikó, tehát a stratégia kialakításában ez egy fontos szempont.

A piros görbe ugyanakkor a melanoma halálozás rizikóját mutatja és eltér attól, amit első pillanatra várnánk: a görbe nem zéró a kevés anyajeggyel rendelkezőknél, tehát a vízszintes tengely bal oldalán.

Vajon mit jelent ez és milyen hatással vannak azok az információk, amit ebből leszűrhetünk a személyes bőrrákszűrés stratégiájának elkészítésére?

Az első megdöbbentő tanulság, hogy az alacsony melanoma rizikóval rendelkezők között is vannak halálesetek. E mögött egy igen érdekes jelenség áll, amire már korábban utaltam: a melanomák egymástól biológiailag eltérőek. Van olyan melanoma – a nagy többség -, ami nagyon lassan nő, míg van olyan, ami rendkívül gyorsan – néhány hónap alatt már túlságosan is nagyra. Szintén érdekes jelenség itt az, hogy a gyorsan növekvő melanomák éppen a kis melanoma rizikójú személyeken alakulnak ki leginkább.

Tehát, ha Önnek alacsony a rizikója, mert kevés anyajegye van, akkor érdemes mégis rendszeres szűrésekben gondolkoznia? NEM!

Mégis, mit tehet? Kevés anyajegy, alacsony rizikó, de ott van a gyorsan növekvő melanoma lehetősége: Önnél a megoldás a ’NEOFÓBIA’ tudatosítása. Ez azt jelenti, hogy bármi megjelenik a bőrén, ami korábban nem volt ott és két hét alatt nem múlik el magától, sőt növekszik, akkor gondolni KELL melanoma lehetőségére is és azonnal meg kell mutatni orvosnak. A neofóbia az újtól, vagyis a bőrön újonnan kialakuló növedékektől való félelmet jelenti. Sajnos ezek a melanomák ráadásul nem is hasonlítanak a könyvekből, újságokból ismerős képekre: gyakran nem pigmentáltak, egy egyszerű piros növedék képét öltik.

A másik furcsaság, hogy a melanoma halálozás piros görbéje nem követi a rizikó kék görbéjének emelkedését. Ez két okkal magyarázható: egyrészt a sok anyajeggyel rendelkezők jobban tudatában vannak a problémának és rendszeresen járnak szűrésekre, másrészt a rajtuk kialakuló melanomák is lassabban nőnek így több idő van azok időben történő felfedezésére. Az, hogy a melanoma halandóság a statisztikai adatok alapján nő, az mégis azt jelentheti, hogy még mindig nem veszik elég sokan elég komolyan a bőrön jelentkező veszélyt, ami ráadásul a többi rákos daganattól eltérően még látható is.

A megfelelő stratégia tehát sok anyajegy esetén a rendszeres önvizsgálat és professzionális szűrővizsgálat; hogy milyen gyakran, az egyénileg eltérő.

Mi a MelanomaMobil-nál az elmúlt 7 évben több mint 31.000 szűrővizsgálatot végeztünk és közel 200 melanomát diagnosztizáltunk, ezek nagy részét igen korai stádiumban.

Egyedülálló szűrési technológiánknak köszönhetően egyedül mi vagyunk képesek arra, hogy szabad szemmel nem látható melanomát diagnosztizáljunk az összehasonlító elemzések révén. Ráadásul még az a biztonság is megvan, hogy minden betegünk anyajegyeit legalább két orvos látja, míg műtéti javaslat esetén három. (Elnézést, de ezt a minőséget nem tudjuk 70%-os kupon oldalakon elérhetővé tenni, ezt meghagyjuk másoknak). Így az elmúlt években forint milliárdokat spóroltunk az államnak (egy ember halála nagyjából 120 millió forintjába kerül), valamint sok bánatot és szenvedést a pácienseinknek.

Az 1-el jelölt alig észlelhető méretű anyajegy kevesebb mint egy év alatt nőt 2mm nagyságúra, amit a helyszínen nem is, de az összehasonlító elemzéssel észlelni tudtunk, ezzel megmentve fiatal páciensünk életét.

Tags: , , , , , ,

Meghökkentő eseteink

Szeretnék ismét bepillantást engedni a kulisszák mögé és megosztok néhány olyan esetünket, amikor nekem igen elkerekedett a szemem, ahogy tudomást szereztem egyikről-másikról.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezzel sikerül-e megmozgatnom az olvasókat néhány hozzászólás, kommentár vagy vélemény erejéig.

Ugye az minden olvasóm számára ismert, hogy mi anyajegy vizsgálattal vagy más néven, melanoma és bőrrák szűréssel foglalkozunk, tehát, akik hozzánk fordulnak, azok ezt a szolgáltatást kívánják igénybe venni.

Én azt várnám, ha már valaki úgy dönt, hogy eljön és hozzánk jön, akkor elfogadja azt a véleményt, amit adunk neki. Ehhez képest nézzük, hogy milyen eseteink vannak.

1. Egyik fiatal hölgy páciensünk (29 éves) azért jött, mert egy éve a jobb halántékán növekvő elváltozásra lett figyelmes. Vizsgálatát követően a leletben felvetettük melanoma lehetőségét. A hölgy nem jelentkezett műtétre és máshol sem operáltatta meg magát. Többszöri megkeresésünkre sem reagált és végül telefonon közölte, hogy nem szándékozik megműttetni magát.

suspicious for melanoma

Azt hiszem, ha ő végigélte volna azokat a szörnyűségeket, amit jómagam az Onkológiai Intézetben, akkor nagyobb tisztelettel viseltetne a melanoma iránt, még ha csak klinikai gyanúként is fogalmazódik meg a lehetősége.

2. Másik szintén fiatal és szintén hölgy páciensünk, melanoma diagnózis miatt javasolt műtétjét kétszer halasztotta el, összesen fél évvel. Először egy futóverseny miatt, majd egy kerékpár túra miatt. Végül sor került a műtétre, ami még időben történt.
Ez szerencsére jól zárult, de megjegyzésem ugyan az, mint az előző esethez.

3. Harmadik esetünk nekem különösen fájó, mert szakmailag nagyon izgat az ügy. Ő egy idősebb hölgy betegünk és a térdhajlatban volt egy apró, 3mm körüli szabálytalan növedék. Az ővé négy, egymáshoz kísértetiesen hasonlító eset egyike, amiből kettő melanoma diagnózissal zárult, viszont egy nem. Azóta sem tudom, hogy mi lehet vele, él-hal, mert nem tudjuk elérni semmilyen módon.

suspicious for melanoma2

4. Emlékezetes, tanulságos eset, ami a honlapunkra is felkerült egy 34 éves fiatal férfi története. Eljött hozzánk és mivel sok szabálytalan anyajegye volt, kértük, hogy fél év múlva jöjjön ismét egy összehasonlító elemzésre.
Ő úgy érezte, hogy elegendő információt gyűjtött az anyajegyek megfigyeléséről, ezért elhatározta, ő figyeli magát.

Ahogy eljött a kontroll ideje, többször hívtuk. Végül 3 év múlva jött vissza egy előrehaladottabb melanomával. Egyszerűen nem vette észre, ahogy megnő, mert semmilyen panaszt nem okoz a melanoma. Megdöbbent, amikor meglátta az összehasonlító képeket. Hál Istennek ő jól van.

growing melanoma

5. A továbbiakban konkrétumok nélkül inkább típus-jelenségeket írok. Sok olyan esetünk van, hogy az első szűrés után műtétet javasolunk, pedig általában az első összehasonlító elemzést jobbnak tartjuk megvárni ezzel, mert akkor biztosabb alapokon nyugszik a véleményünk. Első alkalommal akkor javasolunk műtétet, ha tényleg nagyfokú a szabálytalanság.

Szóval több olyan páciensünk van, aki ilyen műtéti javaslatra nem reagált.

Amikor sikerül egyiküket-másikukat elérni leginkább az alábbi válaszokat kapjuk:
– „majd megfigyelem, hogy tényleg változik-e és ha igen, akkor levetetem”
– „nem volt időm ezzel foglalkozni…”
– „nem gondoltam, hogy ez tényleg akkora probléma, ezért nem foglalkoztam vele…”
– „megvárom a féléves kontrollt és ha tényleg változik, levetetem…”
– „félek a beavatkozástól…”
– „úgy hallottam nem jó, ha megbolygatják az anyajegyeket…”

6. Volt egy páciensünk, aki élsportoló, ő azt mondta, hogy nem tud két hetet kihagyni emiatt…

7. vannak, akik teljesen érdektelenül viselkednek, nem is emlékeznek rá

8. van, aki még meg szeretné mutatni másik orvosnak is, de erre még nem került sor (egy éve), és

9. van, aki egyszerűen felülbírálja a véleményünket és nem foglalkozik vele.

Azt gondolom, hogy a melanoma megérdemli, hogy tisztelettel bánjunk vele, ezen kívül nem bölcs dolog a sorsot kísérteni.

Az olyan döntéseket teljesen megértem, amikor valaki további véleményt, megerősítést keres, azonban ezért érdemes tempóból kezelni, mert a melanománál kulcsfontosságú a korai diagnózis. Amikor elér egy bizonyos mélységet a bőrben, akkor áttéteket adhat és visszafordíthatatlanná válik az előrehaladása.

Sajnos pont erről, a korai áttétképző potenciáljáról hírhedt a melanoma.

Ha már valaki veszi a fáradtságot és eljön szűrésre, akkor vegye komolyan és vigye végig a folyamatot.

Szeretem a megmentett életeink örömét és elszomorít, amikor egy-egy késői, ezért menthetetlen esettel találkozom, viszont egyfajta negatív érzelmi feszültséget ébreszt, amikor ilyen felelőtlenséggel találkozom. Vannak az életnek bizonyos aspektusai, amit jobb, ha komolyan veszünk.

Közhely, de igaz: az egészség nem játék.

ÉRDEKKONFLIKTUS: van, bár ezt a bejegyzést nem a szűrések népszerűsítésének szándékával írtam.

Tags: , , ,

Kedvezményes bőrrákszűrés a Rákellenes Világnap alkalmából

rakellenes vilagnapMagyarország lakosságának egészségi állapota közismerten rossz, és az utóbbi évtizedekben jelentősen romlott. Ezért nagy részben a daganatos betegségek kirívóan magas előfordulása felelős: minden negyedik haláleset daganatos betegség miatt következik be. A megbetegedések és a halálozás aránya arra mutat, hogy a daganatos betegek többsége előrehaladott állapotban kerül az egészségügyi ellátórendszerbe, amikor még kezelhető ugyan, de eredményes gyógyításának a kilátásai már korlátozottak.

Ez a helyzet annak ellenére, hogy az orvostudomány mai állása szerint a daganatos betegségek miatt bekövetkezett halálozás egy jelentős hányada elkerülhető lenne.

Az elkerülhető halálokok körébe tartoznak azok a daganatos betegségek, amelyek korai, még tünetmentes állapotban szűrővizsgálattal felismerhetőek, mert ezek idejében elkezdett kezelésével még teljes gyógyulás érhető el. Bizonyítékokon alapuló, egyszerűen, gyorsan elvégezhető és hatásos szűrővizsgálati eljárás a melanoma és bőrrákszűrés is.

A Rákellenes Világnapon a Melanomamobil® is nagyon fontosnak tartja felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára. Mint a szűrések általában, a bőrrákszűrés is egy könnyen, gyorsan elvégezhető vizsgálat, ami ráadásul fájdalommentes is. Az időben felfedezett rosszindulatú bőrelváltozások teljes mértékben gyógyíthatóak, így a rendszeres anyajegyszűrés az életeket menthet meg.

A Rákellenes Világnap alkalmából 2011. február 1- 4-ig (hétfőtől péntekig) kedvezményes szűrési lehetőséget kínálunk régi és új pácienseinknek egyaránt. Ezeken a napokon a Melanomamobil® Professzionális (kontroll) bőrrákszűrés díja 13.000 Ft/fő. A szűrés díja egészségpénztár terhére elszámolható.

Mi így vigyázunk az Ön egészségére.

A kedvezmény az alábbi rendelőinkben vehető igénybe:

Budapest (V. ker. Arany János utca, XI. ker. Budafoki út), Győr, Szentendre, Vác, Sopron.

Bejelentkezés online vagy a +36 70 337 3333-as telefonszámon.

ÉRDEKKONFLIKTUS: van. (A lányok megkérték, hogy tegyem fel az akciót, én meg mit mondhatnék erre… végül is életeket mentünk)

Tags: , , ,

Mi van a színfalak mögött?

backstageNagyon messziről ránézve egy bőrrákszűrés a sok közül.

Közelebbről ránézve már feltűnik, hogy a Melanomamobilnál nem csak egy orvos vizsgál és ráadásul minden anyajegyet, sőt ezeket egyenként össze is hasonlítják.

Ennél közelebb merészkedni viszont már nem is lehet, mert a lényeg a színfalak mögött zajlik.

Mi is pontosan?

A kiértékelő csapatunk 8 szakorvosból áll jelenleg. Ők mind megfelelő gyakorlattal rendelkeznek a dermatoszkópos képek elemzése terén. Ezek azok a speciális felvételek, amelyek az anyajegyekről készülnek a szűrés során.
A szűrések végén a 6 országos pontról és a több mobil, céges szűrési egységtől az adatok, képek felkerülnek a központi szerverünkre, ahol biztonságosan tárolódnak és több példányban archiválásra kerülnek.
Innen dolgoznak a kiértékelő orvosok, akik letöltik az adatokat saját gépeikre. Végignézik a páciens adatait, a szűrést végző orvos megjegyzéseit, a páciens anyajegyeit és az egész kép alapján megírják a leletet, amely postázásra kerül.

Amikor a páciens már legalább második alkalommal jön, akkor ők azok, akik egyenként összehasonlítják a képeket az előző alkalmakkor készült felvételekkel. Ilyenkor derülhetnek ki azok a dolgok, amire senki nem gondolt, senki nem vette észre; …eddig. Így keletkeztek a legszebb, legemlékezetesebb eseteink, amikor így mentettük meg egy-egy páciensünk életét.

A leletek visszakerülnek a központi szerverre, de mielőtt kiküldenénk őket, még a vezető orvos is végignézi, de már nem mindet. Csak azokat, ahol valamiért műtétet javasoltunk, vagy valamiért a kiértékelő orvos konzíliumot kért.

Tehát, azokat a pácienseket, akinek a szűrést követően olyan leletet küldünk, amiben műtétet javasolunk (bőrrák miatt vagy megelőző műtét), azt egy harmadik orvos is látja.

A konzíliumokat, amik sokszor bonyolult, elgondolkodtató esetek, elküldjük minden orvosunknak, közte Gilde Katalin főorvos nőnek is, aki sokáig az Onkológiai Intézet osztályvezetője volt. Ez sem látszik kívülről a borítékon, sem a leleten, hogy egy-egy páciensünk anyajegyeit több mint 10 orvos is látja, és az adott vélemény, ezek konszenzusos véleményét tartalmazza.

Amikor ezen is túl vagyunk, akkor jön a leletek nyomtatása és még egy kontroll, nehogy valamilyen hiba maradjon bennük. Ha minden ok, akkor mehetnek a postára.

Ez egy hosszú és bonyolult folyamat és milyen messze van attól, hogy ránézek egy anyajegyre, mondok valamit és a páciens vagy elhiszi, vagy nem, úgy sem marad nyoma, hogy mit láttam.

Már így is elég hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, és tudom, hogy minden további sorral, egyre csökken azok száma, akik el fogják olvasni, de akiket viszont érdekel, azoknak még álljon itt néhány esszencia:
– nem beszéltem arról bővebben, hogy hogyan lehet a kiértékelő csapatba kerülni, milyen szakmai felkészítésen kell végigmenni ehhez,
– nem szóltam a folyamatos képzésekről, érdekes esetek megvitatásáról,
– nem szóltam arról, ami roppant érdekes, hogy ez a rendszer mennyire rávilágít egy más hibáira. A szintek egymásra épülnek, minden dokumentálva van és minden következő szint látja, az előző szint hibáit. Nem örülök, amikor vannak hibák, de hiba csak ott van, ahol munka is van. Másrészt örülök, hogy ezek láthatóvá válnak, mert megteremtik a folyamatos visszajelzés és tanulás lehetőségét. Rengeteg tapasztalat halmozódik a rendszerben így, amiből mi is, de legfőképpen pácienseink profitálnak.
– érdekes adat, hogy csak 2009-ben kollégáimmal együtt több mint 220.000 db dermatoszkópos képet néztünk végig és véleményeztünk.
– nem szóltam arról, hogy akinek szükséges, annak profi műtéti megoldást biztosítunk és ami még fontosabb, igazán profi szövettani elemzést.
– a szövettani leletet bekérjük és megnézzük, hogy stimmel-e a képhez, amit láttunk. Ha nem, lépünk, amíg megnyugtató eredményt nem kapunk.

Még lenne mit írnom, de itt megállok. A többit majd az emlékirataimban. Fontos, hogy tudják, hogy milyen komoly szakmai munka folyik nálunk, a Melanomamobilnál, amihez köszönetet mondok minden orvos és nem orvos kollégámnak.

ÉRDEKKONFLIKTUS: van, hiszem a Melanomamobil vezetőjeként a Melanomamobilról írok.

Tags: , , , ,

A második az első igazi

Magam is szeretem átgondolni a döntéseimet, hogy mit miért teszek és mit miért veszek.

Gondolom, ezzel mások is így vannak: átgondoljuk, hogy mire áldozunk az időnkből, energiánkból és a pénzünkből. Azonban, sok páciensünknél nem ezt látom.

Hozzánk azok járnak, akik szeretnének biztonságban lenni a bőrüket, anyajegyeiket illetően, hogy ha netán kialakulna (vagy lenne) a bőrükön egy rosszindulatú daganat, akkor azt még időben észlelve teljes gyógyulást érhessünk el.

Minden fórumon az összehasonlító elemzés fontosságát hangsúlyozzuk, mert ez az egyetlen módszer, amivel még igazán korai stádiumban el lehet csípni a melanomát.

Ezért nem elég az anyajegyeket csak megvizsgálni, végignézni, talán egyet-egyet lefényképezni, történjen ez bármilyen rendszerességgel is.
Egyszerűen képtelenség lenne bárkitől – akár még egy orvostól is – elvárni, hogy észben tudja tartani az összes páciensének összes anyajegyét és amikor az egyikőjük  felbukkan ismét, akkor pontosan meg tudja mondani, hogy van-e valami újdonság, vagy változás.

Éppen ezért elengedhetetlen véleményem szerint az anyajegyek válogatás nélküli rögzítése minden alkalommal és kivétel nélküli összehasonlítása a korábbi felvételekkel, hogy például felfedezhessünk egy olyan korai melanomát mint ez:

korai melanoma

Ennek a 23 éves páciensünknek is csak így tudtuk megmentetni az életét és ilyen korán észlelve a melanomát ő biztos lehet a teljes gyógyulásban.

Ehhez képest néhány páciensünk az első kontroll után nem jön vissza. Ez azt jelenti, hogy a vizsgálat, amin voltak nagyrészt pénzkidobás. Az első szűrés alkalmával igazán korai melanomákat nem lehet észlelni, hiszen azok teljesen békésnek néznek ki (ld. fenti képet). Nagy, előrehaladottabb daganatokat meg bárki képes észlelni, ahhoz nem kell ilyen ’drága’ vizsgálatra jönni. A mi szűrésünk éppen azért kerül ennyibe, mert minden páciensünk, minden anyajegyét legalább két orvos nézi végig és hasonlítja össze, ami nagyon sok munka és hozzáadott érték.

Hozzánk csak annak érdemes jönnie, aki megértette az összes anyajegy vizsgálatának és az összehasonlító elemzésnek a lényegét. Úgy is felfoghatjuk, hogy aki ezt nem látja, azt lebeszélem arról, hogy hozzánk jöjjön.

Ezek a páciensek azt mondják, hogy a helyszínen megnyugtattuk őket vagy az írásos leletben tettük ugyan ezt, majd ők figyelik magukat, stb. Aki érti a fentieket, annak nem kell tovább magyaráznom, hogy az első vizsgálat alkalmával sem a helyszínen, sem a leletben nem tudunk megnyugtatni senkit.

A legszebb esetünk, amikor a páciens magát figyelte, így végződött (B.G.).

Ennél már csak az keményebb, amikor egy páciensünknek leletet küldünk arról, hogy véleményünk szerint rosszindulatú daganat van a bőrén és nem hajlandó megműttetni magát. Erről egy külön bejegyzésben írok, mert ez már úgy is egy kicsit hosszúra nyúlt.

ÉRDEKKONFLIKTUS: van, mert a szűrés fontosságáról és különösen az összehasonlító elemzés előnyeiről írok, ami a mi szolgáltatásunk egyik lényege. Bár nem tudom, hogy milyen marketing az, amikor egyeseket lebeszélek arról, hogy hozzánk jöjjön.

Tags: , , , , ,

Bőrrákszűrés videó

Nálunk azért nagyobb az intimitás és a szűrés menete is nagyban eltér, de tetszik a kezdeményezés, ezért mindenkinek ajánlom az alábbi videót:

 

 

Tetszik a végén az idézet: „A bőrrákszűrés csak akkor halálos, ha nem megy el egyre még időben”

ÉRDEKKONFLIKUTS: van.

Tags: ,

Érdekkonfliktus

Minden nagy külföldi kongresszuson azzal kezdődnek az előadások, hogy az előadó tisztázza: van-e érdekkonfliktusa az adott témában.

Conflict of interest, vagyis érdekkonfliktus, azt jelenti, hogy van-e olyan személyes befolyásoló tényező (érdek), ami hatással lehet az előadó véleményére, mondandójára.

Elhatároztam, hogy a tisztánlátás végett, mostantól magam is bevezetem ezt a rendszert a blogomban, tehát mostantól minden bejegyzés végén fel fogom tüntetni, hogy van-e érdekkonfliktus.

Mit jelent ez? Hadd világítsam meg ezt néhány példán keresztül szintén a blogból.

NINCS ÉRDEKKONFLIKTUS, amikor arról írok, hogy egy melanomás páciens milyen vizsgálatokra menjen, mit tegyen, milyen gyógymódokhoz forduljon, vagy bárki járjon-e szoláriumba.

Ezek olyan témák, melyekkel kapcsolatban nincs semmilyen személyes anyagi, vagy egyéb érdekeltségem sem nekem, sem a cégnek (Melanomamobil), amit vezetek. Ugyan ilyen témák a homeopátia, veszélyes vitaminok, stb.

VAN ÉRDEKKONFLIKTUS olyan témáknál, amikor bőrrák, vagy melanoma szűrésről írok, ugyanis magam és a Melanomamobil ezzel foglalkozunk.

Az érdekkonfliktus itt úgy jelentkezik, hogy nyilvánvalóan nekem érdekem az olvasóimat arról felvilágosítani, hogy nekik miért az a legjobb megoldás, ha egy olyan szűrési módszert vesznek igénybe (ha már eldöntötték, hogy szűrésre mennek), ahol a vizsgáló orvostól függetlenül minden anyajegyről készül felvétel, azokat egy második orvos is végignézi egyenként, majd a következő (kontroll) vizsgálatoknál minden anyajegyet összehasonlítunk az előző állapotával. Szakemberként hiszem, hogy ez a legjobb módszer, nyilván azért végezzük mi is így a vizsgálatokat és szintén hitem szerint így vannak a hozzánk forduló páciensek is a legnagyobb biztonságban, mert az igazán korai melanoma csak így fedezhető fel, DE nekem és a Melanomamobilnak ez érdeke.

Van két határterületi kérés is:

1. Fényvédők. Mai tudásom szerint az UV sugárzás nagy mennyiségben káros az emberi bőrre nézve, ezért orvosként véleményt formálok a túlzott napozás, szoláriumozás ellen és a megfelelő fényvédelem mellett. A Melanomamobil természetesen kapcsolatban áll fényvédő krémeket forgalmazó cégekkel és ajánljuk is termékeiket pácienseinknek.

Fontos itt leszögeznem néhány dolgot:

– ezen együttműködés hiányában is ajánlanák a fényvédő krémek használatát, így legalább olyat ajánlunk, amiről tudom, hogy megfelelő védelmet nyújt

– mindenhol hangsúlyozom, hogy a krémek, csak a legutolsó védelmi vonal az árnyék és a ruházat után

2. Anyajegyek eltávolítása: itt azért van érdekkonfliktus, mert magam is operálok, ezért érdekem lehet az anyajegyek műtéti eltávolítása mellett érvelni.

Itt az alábbi megjegyzéseim vannak:

– minden páciensünk, akinek műtétet javasolunk, szabadon eldöntheti, hogy hol operáltatja meg magát, ez a leletünkben is így van megfogalmazva

– nem csak operálok, hanem diatermiát (égetés) és fagyasztást (cryo) is végzek már vagy 15 éve, mégis határozottan fellépek ezen módszerek alkalmazása ellen az anyajegyek eltávolításánál (pedig érdekem lehetne, hogy ezzel is hozzám forduljanak)

– az anyajegyek eltávolításának egyetlen szakmailag elfogadható módszere a műtét.

Egyébként itt elmondhatom azt, hogy örülök annak, amilyen helyzetben vagyok. Abból, amit orvosként, vagy cégvezetőként teszek el tudom tartani a családom egy elfogadható szinten és nem vagyok rászorulva arra, hogy eladjam magam, vagy a nevem. Örülök az elégedett pácienseknek, örülök a megmentett életeknek, a köszönő leveleknek és érzem, hogy kollegáimmal, munkatársaimmal együtt valami olyat teszünk, ami hasznos a társadalomnak.

Így nem is vagyok rászorulva arra, illetve ez értékrendemmel sem lenne összeegyeztethető, hogy csak azért nyilatkozzak bárhol is bármit, mert azért pénzt kapok.

Jó érzés, hogy mindenkor az akkori szakmai meggyőződésem és etikai, morális értékrendem szerint fogalmazhatom meg a véleményem.

Így a blogom olvasói is biztosak lehetnek benne, hogy véleményem mentes minden kicsinyes, egyéni érdekektől és amiket írok, azt azért teszem, mert szakemberként erről vagyok meggyőződve.

Mostantól viszont az egyértelműség kedvéért az ÉRDEKKONFLIKTUST minden bejegyzésben fel fogom tüntetni.

Tags: , ,

Anyajegy vizsgálat terhes nőknél

Sok várandós hölgy ír nekünk, hogy lehet-e, szabad-e, kell-e bőrrákszűrésre jönnie most.

 

terhes nő anyajegyei

Ha végiggondolom, hogy mi jellemző a várandós állapotra, akkor az alábbiak jutnak eszembe:

– felelősség

– hormonszint változás

– immunrendszer átmeneti csökkenése

– a bőr jelentős nyúlása, változása

– klinikusok azon tapasztalata, hogy a terhesség az anyajegyek gyakoribb változásával, esetleg a melanoma fokozottabb kialakulásával járhat.

 

Nézzük sorra.

Az, hogy valaki gyermeket vállal roppant felelősség, amit így, akkor szerintem kevesen gondolnak végig.

Egy korszak, életmód lezárulása és egy merőben új időszámítás kezdete, amit eddigi három éves tapasztalatom alapján egyenlő arányban dominálnak örömteli és bizony áldozatos élmények.

A várandósság azt jelenti, hogy az életem, vagyis közös életünk elkövetkező 20-30 évét egy, vagy több új személy fogja dominálni. Ez anyagilag, egészségileg és az élet minden egyéb területén is nem kis felelősséget rak a vállunkra.

 

A várandóság mindenképpen egy olyan időszak, amikor legalább a nő orvoshoz ‘kényszerül’. Van, aki ekkor megy orvoshoz hosszú évek óta először. Érdemes kihasználni ezt az időszakot és megnézetni néhány olyan dolgot is, ami nem közvetlen kapcsolódik a gyermekhez. Ennek az általános egészségügyi felmérésnek a része az anyajegyek vizsgálata; … és tessék magával vinni az apát is.

 

A terhesség a hormonháztartás módosulását vonja maga után. Ekkor a ciklusos működést egy állandó, a terhesség megőrzősét és a szükséges élettani változásokat támogató hormonszint kialakulása váltja fel.

Ennek természetesen mindenre hatása van: az anyagcserén kívül, lélektani hatásai vannak, és a bőr is érintett.

Ekkor sokkal kitettebb a bőr az UV sugaraknak, melyek a melasma néven ismert szimmetrikus, barna foltokat jelentik az arcon. Ekkor alakulhatnak ki a striák is, melyek megelőzésére a méreg/arany árban kapható csodakrémek tökéletesen hatástalanok.

 

Az immunrendszer gyengülése annak tulajdonítható, hogy a gyermek félig az apja és ezt az új jövevényt tolerálni kell. Vajon ennek a természetes immuncsökkenésnek van hatása a daganatok elleni védekezésben?

 

A haskörfogat (és egyéb körfogatok) növekedésével a bőrön lévő anyajegyek is változnak, nőnek. Ez egy mechanikai változás, aminek nem sok köze van magukhoz az anyajegyekhez, így különösebben nem is érinti azokat. Elképzelhető, hogy egy-egy anyajegy olyan helyzetbe kerül, ahol jobban irritálódik. Ekkor eltávolítása csak akkor javasolt, ha napi szinten okoz panaszokat, vagy az anyajegy gyulladását.

 

A végére hagytam a legizgalmasabb kérdést: a melanomával foglalkozó orvosoknak van egy olyan megfigyelése (érzése), hogy bizony a terhes nőkön az anyajegyek gyakrabban változnak, tehát a várandósság maga lehet az oka az anyajegyek változásnak és akár a melanoma kialakulásának is.

 

Gyakran hivatkozom a bejegyzéseimben arra, hogy mennyire nem bízhatunk az érzéseinkben, megérzéseinkben egészségügyi témákban (legutoljára Lenkei doktornál tértem ki erre, aki a páciensei megfigyeléseivel reklámozta termékeit, tökéletesen félrevezető, megtévesztő módon).

 

Elmondhatom, hogy nekünk orvosoknak sem volt igazunk ebben. Több, egymástól független, kontrollált klinikai vizsgálat sem tudta igazolni azt a megfigyelést, hogy a terhességnek bármi köze lenne az anyajegyek változásához, vagy a melanoma kialakulásához. Nem tehetünk mást, csak elfogadhatjuk ezt.

 

Talán azért volt az orvos társadalomnak ez a megfigyelése, mert egy-egy terhes nőn kialakuló melanoma különösen lesújtó, a lelket megviselő élmény és sokkal mélyebb nyomot hagy az emberben. Sajnos nekem is van néhány szívfacsaró élményem még az Onkológiás időkből.

 

Összefoglalva tehát azt mondhatom, hogy egy várandós családnak több mindent is át kell gondolnia, köztük egészségügyi kérdéseket is.

Az ekkor elvégzendő vizsgálatoknak része kell, hogy legyen az anyajegyek vizsgálata, mert ugyan a terhesség nem növeli az esélyét a melanoma kialakulásának, de nem is véd ellene, amire jó néhány szomorú eset emlékeztet.

 

Az anyajegyszűrés módszerei, köztük az is, amit mi a Melanomamobilnál használunk teljesen biztonságosak, így ezek bármelyik trimeszterben elvégezhetők.

 

Amennyiben ekkor derülne ki, hogy bizony valamit el kell távolítani, akkor akár a műtét is elvégezhető. A melanomát – ha erre van gyanú – azonnal, minden más várhat az első trimeszter végéig. Egy anyajegy eltávolítása olyan kis mennyiségű érzéstelenítőt igényel és olyan kis terhet ró az anya szervezetére, hogy nem lehet gond.

 

Arról már írtam, hogy egy korábban melanomás hölgy vállalhat-e, mikor vállalhat gyermeket.

 

Amikor végül minden vizsgálat rendben van, akkor már nem is maradt más dolgunk, csak ráhangolódni életünk egyik legszeretetteljesebb élményére.

Tags: , , , ,

Computeres bőrrákszűrés: érték vagy cirkusz?

A barcelonai világkongresszuson volt egy érdekes előadás.

 

Az előadást Harald Kittler tartotta arról a bécsi egyetemről, amelyik a kezdetek óta élen jár a bőrrákszűréshez használt eszközök és számítógépek fejlesztésében, így mondandójának különös pikantériája van.

 

Harald Kittler

Harald Kittler

Az anyajegyek vizsgálatának, bőrrákszűrésnek sok módja van: szabad szemmel, nagyítóval, dermatoszkóppal, computer segítségével, vagy akár egyedi módszerrel, mint nálunk a Melanomamobilnál is lehet bőrrákszűrést végezni.

A szolgáltatás ára ugyan ebben a sorrendben nő.

Az értéke is?

 

Miért van/lehet szüksége egy bőrgyógyásznak egy komputer segítségére a bőrrákszűréshez?

 

Mert úgy gondolja magáról, hogy egyébként nem elég alapos a tudása ezen a területen?

Mert a tudása alapos, de a gép valami pluszt tud adni hozzá?

Mert ma már egy egyszerű vizsgálatot nem lehet eladni a piacon, csak ha egy csili-vili számítógépet is kapcsolunk hozzá?

 

A cégek, akik ezeket az egyébként méregdrága gépeket gyártják tetszetős számsorokkal bizonyítják a masinák használhatóságát.

Az előadás éppen erről szólt, hogy ezek a számok alapjaiban nem stimmelnek.

 

A cégek úgy állítják elő számaikat, hogy bőrgyógyászok által előre kiválasztott anyajegyeket/daganatokat mutattak meg más orvosoknak (szakembereknek) és vizsgáltatták meg ezeket a gépekkel is.

Így a számok azt mutatták, hogy a gépek nem rosszabbak az orvosoknál.

 

Kittler arra világított rá előadásában, hogy az élet nem ilyen: úgy kell vizsgálni ezeket a gépeket, hogy nem válogatott eseteket etetünk meg velük, hanem egy olyan bőrgyógyásznak adjuk oda, aki ezen a területen nem szakértő, tehát szüksége lehet valamiféle segítségre.

 

Itt kezdődnek a bajok:

– melyik anyajegyet mutassa meg az illető kollega a gépnek? (tehát a nem-szakember mondja meg a profi gépnek, hogy mit vizsgáljon?)

– mindegyiket nem lehet, mert arra nincs idő…

– azzal a korai melanomával mi lesz, ami nem néz ki kórosnak (a gép még esélyt sem kap, hiszen azt nem vizsgálja meg vele az orvos)

 

Szóval az volt Kittler álláspontja, hogy a gép teljesítménye attól az orvostól függ, aki működteti azt, vagyis az orvos-gép páros teljesítményét nem a profi gép, hanem a gyenge szakember határozza meg.

Azt is elmondta, hogy szerinte olcsóbb egy bőrgyógyászt betanítani a dermatoszkópiára, vagyis a bőrrákszűrés alapjaira, mint egy drága és így haszontalan gépet vásárolni neki/magának.

Szintén az ő véleménye az is, ami a fentiekből következik, hogy bőrrákszűrő-anyajegy vizsgáló masinát ezen a területen amúgy is jártas szakembernek érdemes vásárolnia. Neki meg minek?
 

Érdekes helyzet alakulhat(ott) ki így: a sok orvos, aki a géptől várta a csodát egy olyan piacot teremtett, hogy már egy igazán jó szakember sem tudja eladni a szolgáltatását, ha nincs ilyen masinája, tehát a kenyér mellé nem tud cirkuszt is adni a népnek.

 

Nagyon örültem ennek az előadásnak, mert ezt a problematikát már magam is régóta világosan látom, de mégis csak más, ha ezt egy ilyen neves szakember írja le(mondja el) és nem én.

 

Tehát azt javaslom az orvos kollegáknak, hogy a számítógépekbe való invesztálás helyett fektessenek a saját tudásukba.

A pácienseknek, akik anyajegy- vagy bőrrákszűrést keresnek olyan orvost/intézetet válasszanak, ahol

– van teljes test fotográfia, amikor nem csak a gyanús anyajegyek kerülnek rögzítésre, hanem minden

– ahol az orvos gép nélkül is elég képzett, magabiztosan mozog a dermatoszkópia területén

– ahol alkalomról alkalomra nem csak egy-egy anyajegyet vizsgálnak meg, hanem az összes anyajegyet összehasonlítják a korábbi állapotával

– ahol nem javasolnak egyszerre 1-2 anyajegy eltávolításánál többet, ugyanis a fenti módszerrel elkerülhető a felesleges műtétek nagy része.

 

Még egyszer köszönet Harald Kittlernek a hasznos előadásért és, hogy végre megírhattam ezt a bejegyzést.

Tags: , , ,