Archive for category szűrés

Mik az anyajegyszűrés legfontosabb szempontjai?

Az anyajegyszűrések között körülnézve a piacon különböző árú és színvonalú vizsgálatokkal találkozhatunk. Ezek első ránézésre mind jónak látszanak. De melyiket is válasszuk, melyiknél kapjuk a legtöbbet pénzünkért?
Ennek eldöntéséhez szeretnék most pár kapaszkodót adni – maximális objektivitásra törekedve.

Kezdjük azzal, hogy hány orvos fogja látni anyajegyeit?

A legtöbb helyen csupán egy. Valljuk be őszintén, egy ilyen vizsgálat során – melyben kiemelkedően fontos, hogy minden gyanús dolgot észrevegyenek – nem szeretnénk kitenni magunkat annak, hogy az orvos éppen milyen lábbal kelt fel , mennyire tud koncentrálni és legfőképpen mekkora tapasztalata van a melanoma kiszűrésében. Noha számítógépes szoftverek is segítik egyes vizsgálattípusoknál a helyszíni kiértékelést, de ennek a véleménye orvos-jogi szempontból nem elfogadható, csak tájékoztató jelentőségű. Végül az orvosnak kell a döntést meghoznia. Éppen ezért, nálunk, a MelanomaMobilnál, a részletes, bőrtérképes vizsgálat során, minimum két orvos is megvizsgálja anyajegyeit. Ha a helyszíni vizsgálat során szabad szemmel nem is felismerhető valami, akkor az az összehasonlító elemzés során kiderül.

Na és valóban az összes anyajegyét megvizsgálják? Vagy csak a vizsgáló rájuk néz és ott eldönti, hogy lehet-e vele gond?

A melanoma sokszor nagyon nehezen észrevehető. Egy igazán korai melanoma szabályos és egy békés anyajegyre hasonlít. Néha magunk is meglepődünk mikor egy alig gyanús anyajegyről, melynek természetesen eltávolítását javasoltunk, kiderül, hogy valóban egy melanoma volt. Nagyon sok melanoma, korai stádiumban szabad szemmel nem felismerhető, így az egész testet meg kell vizsgálni, a látszólagosan gyanús anyajegyekre koncentrálni tapasztalataink szerint nem elegendő.

Valóban le is fotózzák az anyajegyeit?

Szó elszáll, írás megmarad – nem hiába tartja a mondás. Ha nem készül felvétel, honnan tudjuk, hogy milyen volt anyajegyünk? Amit nap mint nap látunk, annak aligha vesszük észre változását. Mi a MelanomaMobilnál minden anyajegyet és bőrelváltozást digitálisan rögzítünk speciális kameráinkkal válogatás nélkül.

A kontroll vizsgálatoknál minden anyajegyét összehasonlítják a korábbi állapotával? Vagy megint csak azt vizsgálják, amiről a szűrést végző orvos az egyéni tapasztalatai alapján azt gondolja, hogy szabálytalan?

Ez sem mindegy. Igazán korai állapotában a melanoma csak az összehasonlító elemézés, vagyis az anyajegy változása alapján szűrhető ki. Ehhez viszont minden anyajegyet vizsgálni kell, még azt is, ami szabályosnak tűnik. Emiatt a MelanomaMobilnál az összes anyajegyről és a teljes testfelületről is készítünk felvételeket, melyeket minden kontrollvizsgálat során össze is hasonlítunk egymással, így látható lesz, ha egy anyajegy változott, sőt, az is, ha valahol új anyajegy keletkezett.

2015febr_melyik szurest valasszam2

Amennyiben Ön megértette, hogy miért a Melanomamobil objektív (több egymástól független orvost is magában foglaló) és komparatív (minden anyajegyet összehasonlító) vizsgálata a legalkalmasabb az igazán korai melanoma kiszűrésére, akkor bizonyára nem szeretné, ha bejelentkezik egy vizsgálatra és ott nem ezt a biztonságot kapja.

A piacon elérhető legalaposabb vizsgálatért jelentkezzen be a MelanomaMobilhoz.

Ezt megteheti online a http://www.melanoma.hu/online weboldalon vagy a +36 70 337 3333 telefonszámon hétköznap 8-16 óra között.

Észrevesszük-e a bőrrákot magunkon?

Hát persze – gondolhatnánk – hiszen a bőrünkön van.

Ugyanakkor saját statisztikáink azt mutatják, hogy a többség sajnos nem figyel fel időben a figyelmeztető, életmentő jelekre.

Az ’életmenő lehetőség’ a bőrrák halálos változatánál a melanománál az, hogy kezdetben nagyon lassasn nő, ezért aránylag hosszú ideig egy egyszerű, kis műtéttel a páciens élete megmenthető.

Sajnos ez az ‘életmenő lehetőség’ ugyanakkor egy ‘nagy nehézséget’ is magában hordoz, történetesen azt, hogy erre a kezdeti, lassú növekedésre kevesen figyelnek fel és tulajdonítanak neki jelentőséget.

Az alábbi eset is jól mutatja, hogy a páciens nem vette észre a változást az anyajegyen, amire ráadásul még a figygelmét is felhívtuk.

A szűrések alkalmával javasolt kontroll időpont betartása így életet menthet, viszont annak kihagyása és folyamatos halogatása elveheti a melanoma korai felismerésének a lehetőségét! Pont azt az előnyt, amit a páciens a MelanomaMobil összehasonlító módszerével nyerhet. Sajnos nem elég az otthoni szemrevételezés, csak az alapos összehasonlító vizsgálattal van esély korai stádiumban felismerni azokat a változásokat, amelyek melanomára utalhatnak.

Az alábbi páciens 2007-ben vett részt szűrésünkön, amikor 6 hónapos kontroll időt javasoltunk!

Sajnos a páciens nem jött 6 hónap múlva, ehelyett 7 évet várt a következő kontroll vizsgálattal. Utólagos elmondása szerint azért, mert nem látta, hogy anyajegyei változtak volna.

A helyszíni vizsgálatot követő kiértékelés során elvégeztük az összehasonlító elemzést és a változás jelentős volt.

melanoma_kep

Orvosunk azonnali műtétet javasolt, amelynek a szövettani eredménye sajnos már nem korai stádiumú melanomát igazolt (Clark IV, Breslow 1.06mm).

Ha a páciens a javasolt kontroll időpontban visszajött volna, akkor ezt a melanomát egy egészen korai stádiumban ki lehetett volna szűrni.

A fenti esethez hasonlóan számtalanszor tapasztaljuk, hogy a páciensek kontroll időpontra hívásánál, azt jelzik vissza, hogy szerintük nem történt semmi változás, ezért nem jönnek vissza. Most, amikor ezen sorokat írom értesültünk egy esetről, amikor a 29 éves kismama kihagyva a javasolt egy éves kontrollt, két év múlva jelentkezett ismét egy előrehaladott melanomával, aminek két éve még nyoma sem volt.

A saját anyajegyek megfigyelése nagyon fontos ugyan, de sajnos nem elegendő. Pont a korai melanoma az, amikor a páciens élete egy egyszerű kisműtéttel megmenthető. Sokan a korai melanomájukat egy békés anyajegyként tartják számon és csak akkor figyelnek fel a bajra, amikor a melanoma kiemelkedik a bőr síkjából, váladékozni, viszketni, vérezni kezd, de ezek már késői jelek.

Figyeljünk magunkra és tartsuk be a javasolt kontroll időt – legfőképp azok, akik 6 hónapos kontroll kapnak és/vagy van olyan anyajegyük, melyet megfigyelésre javasolunk – hogy még időben lehessen cselekedni.

Tags: , , , , ,

Ön észrevenné a változást?

Dóra (30 éves) 2008-ban járt nálunk először és azóta többször is eljött szűrésünkre. A jobb lábszárán látható anyajegy elsőre ártalmatlannak tűnt. Sem ő, sem helyszíni orvosunk nem érezte problémásnak azt az anyajegyet, nyugodtan ment haza.

Később kiértékelő központunkban másik szakemberünk is átvizsgálta a képeket. Mivel Dóra volt már nálunk korábban, orvosunk a jelenlegi és a korábbi szűrés képeit össze tudta vetni. A összehasonlítás során figyelt fel a kérdéses anyajegy növekedésére, ami olyan mértékű volt, hogy megelőző célból eltávolítást javasoltunk. Szerencsére fiatal páciensünk időben elvégeztette a műtétet, amelynek szövettanából kiderült, hogy egy korai stádiumú melanomát sikerült eltávolítani.

sztikdora_vált_exc

Amint az eset is jól példázza, fontos a rendszeres részletes bőrtérképes vizsgálat, ahol minden anyajegy rögzítésre kerül. Az anyajegyek vizsgálatának egyik kulcskérdése a változás tényének, ütemének és részleteinek vizsgálata. Ha nem lettek volna összehasonlításra alkalmas képek, hanem csak a helyszíni eredményre hagyatkozhattunk volna, nem csak egy negatív lelettel, hanem egy életveszélyes melanomával sétált volna el tőlünk a páciens a legnagyobb nyugalomban, mivel melanomája felismerhetetlen volt. A melanomára jellemző egyik részletet sem mutatta igazán.

Még Dóra sem vette észre a változás: “Azon az egy anyajegyen pont nem észleltem változást, de néhány másikon igen”

Figyeljünk magunkra és járjunk rendszeresen szűrésre!

Tags: , , ,

Észrevesszük az észrevehetetlent

Egyetért velem, hogy Ön is olyan orvoshoz szeret járni, aki folyamatosan képzi magát abban, amit csinál? A tudásunk frissítése, tapasztalataink megosztása rendkívül fontos.

A MelanomaMobil-nál ez a heti rutin része. Az érdekes, tanulságos esetektől rövid összefoglalót készítek az orvosainkak, kiküldöm azt és megvitatjuk a tapasztalatokat.

Éppen tegnap írtam egy 26 éves fiatal nő esetéről, amikor a melanomát sem a páciens, sem a szűrését végző orvos nem vette észre.

Ön meg tudja mondani, hogy vajon melyik a melanoma?

 

Az esetet olvasva az egyik kolléganőm (Erika) szólt, hogy miért nem osztjuk meg ezt a tudást, tapasztalatot a pácienseinkkel is. Így, most ezt a bejegyzést írom Önnek.

Egy fiatal nőről van szó, aki 2013 márciusban járt nálunk először. Már akkor is műtétet javasoltunk neki, de a szövettan nem igazolt rosszindulatú elváltozást.

Tekintettel a magas rizikójára fél éves kontrollt kapott az első alkalommal. Általában ez a gyakorlatunk: ha az első alkalommal nem észlelünk jelentősebb változást, akkor utána egy éves kontrollt javasolunk, még magas rizikó esetén is, tekintettel arra, hogy a melanoma nagyon lassan nő – eleinte.

2013 decemberben jött vissza kontrollra és elmondása szerint semmilyen változást nem észlelt a bőrén. A vizsgáló orvos sem jelzett semmilyen gyanúsat, így került az eset a kiértékelési szakba, amikor egy másik orvosunk összehasonlította az összes anyajegy képét – válogatás nélkül! – a korábban készült képekkel.

Itt a ’válogatás nélkül’ kifejezésen nagy hangsúly van. Sok helyen csak azokat az anyajegyeket rögzítik és hasonlítják össze, amelyekről az orvos úgy gondolja, hogy gyanús. Ez a melanoma észrevétlen maradt volna így.

A kiértékelő orvosunk észlelte az egyik apró anyajegy növekedését és változását, melynek eltávolítását javasoltuk. A szövettan korai melanomát igazolt, vagyis a műtét még bőven időben történt, megmentve a páciens életét.

Milyen tanulságokat emelnék ki?

–          A korai melanoma diagnózisa nehéz, nagy kihívás.

–          Különösen magas rizikójú pácienseknél az összehasonlító elemzés jelentősége nagy; a legjobb módszer a korai melanoma felfedezésére.

–          Komolyan kell venni a szűréseket, ami életet menthet.

Azt gondolom, mindannyian sokat tanulhatunk ebből az esetből.

Az összehasonlító elemzés képei itt találhatók, amiről kiderül, hogy melyik volt  a melanoma.

Négy hét halálfélelem

Szeretném megosztani egy sok éves szakmai dilemmámat Önnel és egyben aktív állásfoglalásra is kérem. Annyira komolyan veszem a válaszát, kommentjét, hogy ennek jelentős súlyt adok majd a végleges szakmai döntés kialakításánál.

Mi a probléma?

A szűrések során többször van olyan helyzet, hogy az anyajegy klinikai képei alapján felmerül melanoma lehetősége, de nem tudjuk egyértelműen rámondani, hogy az.

Mit tegyünk ilyenkor?

Írjuk rá a leletre, hogy melanoma, mert így legalább komolyan veszi a páciens és elvégezteti a műtétet? Vagy írjuk rá azt, hogy megelőző műtétet javasolunk és majd a szövettani lelet kitisztázza? Szakmailag egyértelműen ez utóbbi megoldás lenne a legjobb, de gyakorlatból tudjuk, hogy ez mégsem működik, MERT a páciensek egy jelentős része eljön szűrésre és abszolút NEM veszi komolyan az eredményt, amit kap tőlünk és NEM végezteti el a műtétet, amit javasoltunk.

Vajon ennek mi lehet az oka?

– A páciensek ezen jelentős része vajon azt gondolja, hogy a szűrés aktusa önmagában elegendő, megtette amit kell az egészsége érdekében és az eredmény már nem is számít?
– Vajon azt gondolják, hogy ’viccelünk’ és a leletet nem kell komolyan venni?
– Vajon nem bíznak a szakmai véleményünkben? Akkor miért nem mennek olyan helyre, akiben bíznak?
– Vajon azt gondolják, hogy ’egy anyajegyből nem lehet baj’? De akkor miért jönnek el szűrésre?
– Valami más, amire nem gondoltam?

Mi a jelenlegi gyakorlatunk?

Jelenleg úgy járunk el, hogy amennyiben a képek elemzése során 90%-nál nagyobb a bizonyosság, hogy melanomáról van szó, akkor ráírjuk ezt a diagnózist a leletre. Pontosan tudom, hogy mit jelent egy ilyen leletet kézhez kapni. A páciens vagy tudja, hogy mi az a melanoma és azonnal ’rosszul lesz’, vagy nem tudja, utánanéz a neten és így rövid időn belül halálfélelme támad. Olyan az emberi természet, hogy a lehető legrosszabb lehetőséget kutatja, másrészt a megfelelő tudás sincs meg az olvasottak megszűréséhez. Amire a páciens műtéti időpontot kap, és amire a szövettani lelet is elkészül, kb. 4 hét telik el. Ez azt jelenti, hogy eddig a páciens halálfélelemben éli az életét, amit aztán később a szövettani lelet vagy felold, vagy megerősít.

Éppen ettől szeretnénk megkímélni a pácienseinket, amikor kidolgoztuk a KÖVETENDŐ PÁCIENSEK rendszerét. Ez azt jelenti, hogy amikor a melanoma gyanúja nem éri el a 90%-ot, akkor megelőző műtétet javasolunk és a páciens felkerül egy listára, akiket szorosan követünk és felhívjuk, hogy a műtétet elvégeztették-e már. Ha a szövettan igazolja a melanomát, akkor úgy is ráér megtudni, hogy mivel áll szemben és ekkor legalább, már a szövettani paraméterek alapján pontos felvilágosítást tudunk adni, hogy milyen prognózisra számíthat.

Működik ez a gyakorlatunk? NEM

Mit mutatnak a számok?

42-en vannak a követendő páciensek listáján. Ebből 14-en (33%) végeztették el a műtétet, amiből 1 lett végül melanoma. A többieket nem tudjuk elérni, nem válaszolnak, nincs semmilyen információnk róluk.

Hangsúlyozom, hogy olyan válogatott esetekről van szó, ahol a halálos melanoma lehetősége felmerült!

Az összes, általunk diagnosztizált melanoma 42,9%-ánál nem melanoma diagnózist adtunk ki, hanem megelőző eltávolítást, tehát sok melanoma igazolódik így, vagyis érdemes komolyan venni, amikor műtétet javasolunk.

Még megdöbbentőbb adat – aminek ismeretében már tényleg semmin nem tudok csodálkozni -, hogy a kiadott ’biztos’ melanoma diagnózisok mellett a páciensek 14,6%-ról semmi információnk nincs, annak ellenére, hogy komoly erőfeszítéseket tettünk erre.

Tehát a kérdéseim, amelyek valamelyikére, vagy mindegyikére várom válaszát, gondolatait, véleményét:

1. Ön mit javasol: folytassuk a jelenlegi gyakorlatot, VAGY a legkisebb melanoma gyanú felmerülésekor igenis írjuk rá ezt a leletre és ne törődjünk azzal, hogy min megy keresztül a páciens a szövettani lelet kézhezvételéig?

2. Vajon mi lehet annak az oka, hogy egyes páciensek nem végeztetik el a javasolt műtétet, miután eljöttek szűrésre? Különös tekintettel arra, hogy az egyedi összehasonlító módszerünk mellett, objektíven is meg tudjuk ítélni a változásokat kontroll szűrés esetén.

Azok között, akik itt a blogban alább válaszolnak a fenti kérdések legalább egyikére 2013 március 1-ig, 1db 1 főre szóló 100%-os kedvezményt jelentő kupont sorsolok ki egy (első vagy kontroll) összehasonlító bőrrákszűrésre. Az eredményt szintén itt teszem majd közzé.

2013.03.02. A mai sorsolás alapján a győztes Balogh László lett, aki a 10. kommentet írta. A sorsolás megtekinthető itt. H.B.

Megmenteni egy kismama életét

Ennél nincs is nagyobb szakmai öröm.

Hadd kezdjek gyorsan egy képpel, csak a játék kedvéért, vajon van-e, aki felismeri ezen a ponton a melanomát?

Szilvia (38 éves) 2008 óta minden tavasszal eljön hozzánk egy anyajegy szűrésre. Eddig minden alkalommal negatív leletet kapott. Talán az átlagosnál több anyajegye, érzékeny bőre és néhány szabálytalan anyajegye indokolja, hogy ilyen kitartó és ennyire odafigyelt erre. Nagyon sok páciensünk van, akiknek jóval magasabb a rizikója és az első szűrés annyira megnyugtatóan hatott rájuk, hogy évek óta vissza sem tértek, de, hogy egy még megdöbbentőbb adatot írjak: azon pácienseinknek, akiknek melanoma diagnózist adtunk ki, több mint egy ötödét azóta sem tudjuk elérni semmilyen formában, hogy meggyőződjünk róla, vajon tényleg megtörtént-e a műtét, biztonságban vannak-e már és mi lett a szövettani eredmény.

Visszatérve Szilvia esetére. Ő idén is úgy jött el hozzánk, mint eddig: semmi változást nem vett észre a bőrén, a biztonság kedvéért jelent meg a szokásos szűrésén. Egyetlen örömteli változást említett csak nekünk: 24 hetes terhes volt a vizsgálat idején.

Lezajlott a szakorvosi vizsgálat is, aminek a végeztével szintén megnyugodva távozott, mert orvosunktól azt a felvilágosítást kapta, hogy minden rendben.

Csakhogy, az országban egyedülálló módon, nálunk a MelanomaMobilnál itt jön még egy aprócska momentum: a kiértékelő központunkban még egy orvos megnézi és a korábbi képekkel összehasonlítja minden páciensünk minden anyajegyét. Gondolom, ezt nem kell nagyon részleteznem, hogy ez mekkora munka és milyen felelősséggel jár.

Szóval ennek az összehasonlító elemzésnek során vett észre az orvosunk egy új anyajegyet a bal Achilles tájon, aminek megelőző célú kimetszését javasoltuk. Az új anyajegy nem volt különösebben szabálytalan, éppen hogy csak egy minimális aszimmetriát mutatott, ezért is volt észrevehetetlen a vizsgáló orvos számára.

A rendszerünk úgy működik, hogy minden műtétre javasolt anyajegyet magam is megnézek, véleményezek. Ez esetben magam sem tudtam többet hozzátenni, mert a változás valóban indokolta a beavatkozást.

Újabb érdem Szilvia oldalán, hogy elvégeztette az általunk javasolt műtétet. Sajnos nagyon sok páciens eljön, mi javasoljuk, de ő nem végezteti el. Ezen azóta is sokat gondolkozom, hogy vajon milyen gondolatok állhatnak a jelenség mögött.

A szövettani vizsgálat in situ melanomát (SSM) igazolt, vagyis az apró beavatkozás megmentette Szilvia életét.

Itt jönnek a szokásos kérdések:

–          Drága-e a vizsgálat? Erről kérdezzük meg Szilviát és mindazokat, akiknek megmentettük az életét.

–          Máshol felfedezték volna-e ezt a melanomát? Nem, még a legjobb szemű bőrgyógyász sem a nálunk használatos technológia nélkül.

Együtt örülünk Szilviával és gratulálok a MelanomaMobil csapatnak!

Figyeljünk már az anyajegyekre…

Hazajöttem Budapestre egy kongresszusra. Egyik barátom jött értem a reptérre. Megkért, hogy hadd hívjon fel a volt felesége a 27 éves lánya miatt…

–    Persze – mondtam, – nyugodtan hívjon.

Hívott is a hölgy és elmesélte, hogy egy éve növekszik egy anyajegy a lány lábán, küldte is orvoshoz, de nem ment el. Aztán kért neki egy időpontot és végül megállapították, hogy már nyirokcsomó érintettség is van. Fájdalmas műtétek és hosszadalmas procedúra elé néz az ifjú hölgy…

Egy orvos kollégám, barátom vitt le Siófokra, a kongresszus helyszínére. Útközben elmesélte, hogy az egyik bőrgyógyász kollégánk egyik barátjának szintén a lábszárán volt egy melanoma még 2006-ban. Nemrég találkoztak egy szakmai eseményen, amikor a kolléga elmesélte, hogy a barátja egy héttel a kislánya születése után meghalt ijesztő sebességgel a melanoma áttétei miatt. …pedig neki baráti közelségben ott volt egy bőrgyógyász, akit bármikor megkérhetett volna, hogy nézze meg.

Két nap alatt ez a két impulzus elég volt ahhoz, hogy megírjam ezt a bejegyzést és kérjem az olvasóimat, hogy vegyük már komolyan az anyajegyeket és a bőrrákot (melanomát).

Ez az egyetlen, ami a bőrön nő, így még időben észre lehet venni.

Már a híres Oxfordi egyetemen is beszélnek rólunk

Közel másfél éve, a hazai sikereken felbuzdulva, Londonban is elérhető a MelanomaMobil különleges és egyedi anyajegy vizsgálati módszere.

Kemény fába vágtuk a fejszénket, mert mindenféle ismeretség és korábbi tapasztalat hiányában vágtunk bele a munkába. Az egészségügy egy bizalmi szakma és a bizalom nem épül fel egyik napról a másikra. Idő kell hozzá, amíg jó hírünket szájról szájra adva, egyre több emberhez jut el, hogy itt „valami nagyon jó történik”.

Gondolom J.R. (57 éves) oxfordi kriminológus professzor sem véletlenül szavazott nekünk bizalmat, amit azóta élete legjobb döntéseként tart számon.

Sok életet mentettünk már meg, és egyik élet sem különb a másiknál, így ezt az esetet sem ezért emelem ki, mert egy oxfordi professzorról van szó, hanem más szépségei miatt.

A páciens először 2010 decemberben jött el hozzánk. A vizsgálat során az erősen fénykárosodott bőrén egy szoláris keratosisnak, vagyis a napsugárzás okozta bőrkárosodásnak tartható képlet volt látható a bal alkarján.

Tekintettel arra, hogy különösebben ’gyanús’ nem volt látható 1 éves kontrollra hívtuk.

Akkor ő úgy érkezett meg, hogy kérdésemre, miszerint észlelt-e bármi változást, „nem”-el felelt.

A vizsgálat során magam sem észleltem különösebbet, csak az ismert képletet.

Ekkor végeztük el az összehasonlító elemzést, amikor is a bal alkaron lévő bőrelváltozás növekedését láttuk és emiatt műtétet javasoltunk.

A sebész, ahova küldtem a pácienst, először nem is akarta elvégezni a beavatkozást (egyébként ez nagyon jellemző az angol egészségügyre, hogy mindent az utolsó pillanatig húznak). Végül egy biopsziát végzett, vagyis csak egy szövetmintát vett belőle.

A vizsgálat melanomát igazolt, amin a sebész nagyon meglepődött – és én is, amikor először megtudtam -, ezért megismételtette a vizsgálatot, de az eredmény csak nem változott (MM, Clark III, Breslow 0,6mm).

Ekkor történt meg a teljes eltávolítás. A sebész elmondta a páciensnek: nagy szerencséje van, hogy ezt észrevettük, mert olyan ’semmiségnek’ tűnt.

Az esetnek nagyon sok tanulsága van, amiből csak néhányat emelek ki:

szabad szemmel semmiségnek tűnő bőrelváltozásokról sokszor derült már ki, hogy korai melanoma, amit csak az összehasonlító elemzés során vettünk észre. Erről néhány további szép eset itt található.

– szakmailag is megdöbbentő, hogy a pigmentet egyáltalán nem tartalmazó bőrelváltozás végül melanoma lett. Minél többet foglalkozom a melanomával, annál inkább látom, hogy bárminek és annak az ellenkezőjének is tűnhet egy melanoma. Egyébként a pigment nélküli melanoma inkább a nagyon világos bőrű/hajú/szemű páciensekre jellemző.

– nagyon tanulságos, hogy Londonban milyen a leletek minősége. Az a színvonal, amit tapasztalok, messze elmarad attól, amit otthon az Országos Onkológiai Intézetben töltött évek alatt megszoktam.

A páciens, mondanom sem kell nagyon boldog és én is az vagyok, meg büszke is. Úgy érzem, hogy van keresni valónk Londonban és az általunk képviselt minőséggel és szakmaisággal hamar ki fogunk tűnni a tömegből.

Tags: , , , ,

A hozzá nem értés romboló hatása

Kivételesen egy londoni eset tanulságait szeretném megírni most.

Másfél éve, hogy a MelanomaMobil szakmaisága megjelent Londonban. Otthonról még nem lehetett pontosan tudni, hogy mi a helyzet itt, de most már egyre jobban látom. Függetlenül attól, hogy nagyságrendekkel több pénz áll az egészségügy rendelkezésére minden oldalon, a szakmai színvonal itt is hagy kívánnivalókat maga után.

Az anyajegyszűrés ugyan úgy sláger, mint otthon és többen nem szakmai elhivatottságból, hanem az anyagi előnyök miatt fognak bele, vagy idővel abba az irányba fordulnak.

Itt Londonban a Mole Clinic a legrégibb szolgáltató, amit egy ügyvéd alapított, akin korai melanomát találtak. A kezdeti szándék biztos nemes volt, de a mai valóság az valami egészen más.

De, hadd térjek a konkrét esetre.

Egy 52 éves hölgy, Joanna jött el hozzám, néhány nappal a Mole Clinic-en tett látogatását követően. A jobb lábszárán lévő bőrelváltozással kapcsolatban melanoma diagnózisát vetette fel a szűrést végző NŐVÉR. Itt ugyanis nővérek is végezhetnek melanoma szűrést. Az elkészült képet egy Prof. A.B. is megnézte és ő írta alá a leletet. A kísérő levélben műtéti eltávolítást javasolnak 590 angol fontért (206.000Ft), ami még itt is sok pénz.

Joanna, mint ilyenkor mindenki, amikor hazaért, nekiállt az internetnek és elolvasta mindazt a sok borzalmat, amit ott a melanomáról találni lehet. Mindannyian el tudjuk képzelni, hogy milyen lelki állapotba került hamarosan.

Az egyik ismerőse ajánlott engem, így eljött hozzám. Megvizsgáltam és az adott helyen egy elkapart seb maradványait láttam, pont azt, ami a kinyomtatott leleten, a fényképen is volt.
Tehát, a Mole Clinic-en egy sebet véleményeztek melanomának, rémisztették halálra a pácienst és emiatt küldték el egy méregdrága műtétre. Nem volt könnyű dolgom megértetni a pácienssel, hogy semmi baja.

El tudom képzelni, hogy hányszor játszódik le a jelenet náluk: jól megijesztik a pácienst (szakmai tudás hiánya miatt, gondolom nem szándékosan), akit elküldenek a sebészükhöz, aki megoperálja, majd közlik a pácienssel, hogy „jó hírünk van, semmi baja”. A páciens örül és eszébe sem jut, hogy reklamáljon.

Pont az ilyen esetek tömeges megjelenése miatt nagyon rossz a megítélése a magán klinikákon elérhető anyajegy szűréseknek. Ehhez képest a hivatalos egészségügy színvonala is rossz, mert itt minden út a háziorvoshoz és őrajtuk át vezet, akinek a szakmai színvonaláról – tisztelet a kivételeknek – itt ódákat zengnek.

Egyébként az is hozzá tartozik a képhez, hogy a szakmailag legnívósabb helyeken a világon egy eltávolított melanomára 4 nem melanoma esik. Ennyire nehéz a diagnózis. Ebben segít minket a MelanomaMobil-nál az összehasonlító elemzés, ami szakmailag hatalmas kincs.

Ez az eset kiválóan rávilágít arra, hogy mennyire nem könnyű egy páciensnek eldöntenie, hogy kire bízhatja magát (és az életét), és amit ott mondanak neki, azt mennyire veheti komolyan. Nem csoda, hogy az egészségügyben mindenki második véleményt is keres, és éppen ezért van, hogy nálunk, minden páciens anyajegyeit két független orvos látja.

Azt is tudom, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Azonban ez nem hiba, ez tisztán a megfelelő szakértelem hiánya.

Tags: , , ,

Új melanoma gyógyszer

Időnként napvilágot látnak hasonló híresztelések, hogy megtalálták az áttétes melanoma gyógyszerét, de ezek rendre vaklármának bizonyulnak.

Most azonban tényleg történt valami, ami említésre méltó.

A Roche gyógyszercég bejelentette, az egyik gyógyszere úgy tűnik a vizsgálatok eddigi állásából, hogy képes szignifikánsan meghosszabbítani az áttétes melanomás páciensek életét a kontroll csoporthoz képest.

A gyógyszer (RG7204) egyébként eddig egyedülálló a kategóriájában.
Ez a kategória pedig a személyre szabott, vagy célzott kezelés.

A melanoma oka:
A rákos betegségek oka a génekben keresendő. A gének károsodása lehet öröklött vagy szerzett. Szerzett génkárosodást okozhatnak többek között pl. a vírusok (HPV) vagy életmódbeli tényezők (leégés).
Amennyiben a génjeinknek bizonyos onkogéneknek nevezett szakaszai (pl. BRAF) sérülnek, és ezt a javító mechanizmusok sem tudják kijavítani, akkor ennek az eredménye kontrollálatlan sejt osztódás, vagy is rák (jelen esetben melanoma) kialakulása lesz.

Génektől a rákig:
A gének alapján (ahogy egy receptből egy étel) készülnek a különböző fehérjék, vagy enzimek, amelyek specifikus hatással bírnak. Az onkogének alapján készült enzimek a sejtek osztódását szabályozzák. Ha hibás a gén, hibás a fehérje is, így siklik félre a sejtosztódás.

Az új gyógyszer:
Az RG7204 egy olyan molekula, ami specifikusan gátolja ezen kóros fehérjék működését, tehát kikapcsolja azokat. A hatás kikapcsolásával, megszűnik/csökken a sejtosztódások száma, így a sejtek elhalásával csökken a tumor mérete.

RG7204

Személyre szóló célzás:
A gyógyszerrel egy (cobas 4800 BRAF V600) nevű teszt is együtt jár. Ezzel lehet kiválasztani azokat a pácienseket, akiknek a melanomájában megtalálható a hibás BRAF V600 gén.
Így csak ezeknek a pácienseknek van értelme adni a gyógyszert, amivel felesleges költségeket, mellékhatásokat lehet megspórolni. Ez a gén egyébként a melanomás esetek kb. a felében található meg.

Eredmények:
Azon pácienseket, akik a teszt alapján rendelkeztek a hibás génnel véletlenszerűen két csoportba osztották. Az egyikben a hagyományos kezelést (dacarbazin) kapták, míg a másikban az új gyógyszert (RG7204). Az előzetes eredmények azt mutatták, hogy az új gyógyszer hatására a tumorok mérete megkisebbedett, a páciensek élete meghosszabbodott és megnyúlt azon időszak hossza is, amíg új tünetek nem jelentkeztek, tehát a betegség nem romlott tovább. Így látva ezeket az eredményeket, a másik karban lévő betegeknek is elkezdték adni az új gyógyszert.

Összefoglalás:
A bőrrák halálos formája a melanoma és ennek gyakorisága folyamatosan növekszik. Hazánkban naponta kb. 4 új melanomát diagnosztizálnak az orvosok.

Amennyiben sikerült a melanomát megfognunk még időben, akkor egy egyszerű kisműtéttel a páciens 100%-ban gyógyítható. Tekintettel arra, hogy az igazán korai melanoma panaszokat nem okoz és nagyon hasonlíthat egy békés anyajegyre, így erre leginkább bőrrákszűrésen való részvétellel van a legnagyobb esély.

Amikor a melanoma már későbbi stádiumban kerül észlelésre és a bőr mélyebb rétegeit is elérte, ahol erek vannak, így távoli terjedés, áttétek kialakulása is lehetséges. Amennyiben ez megtörténik, nagyon lecsökken a gyógyulás esélye.

Regionális nyirokcsomó áttétek szintjén még van esély a tünetmentesség elérésére (bár már ekkor is nagyon kemény beavatkozásokra lehet számítani), de ha a melnaoma ennél tovább terjed, akkor mai ismereteink szerint a betegség gyógyíthatatlan.

Az új gyógyszer ezen ’gyógyíthatatlan’ betegek közel felének hozott újabb reményeket és jobb életkilátásokat, de teljes gyógyulás sajnos ez sem jelent.

Azt gondolom, a jó hírek üdvözlése mellett kijelenthetjük, hogy még mindig a szűréseken való részvétel és a korai diagnózis jelenti az egyetlen, teljes gyógyulást biztosító megoldást.

Senki ne induljon el a melanoma rögös útján, inkább vegyen részt egy szűrésen és nyugodjon meg.

MEGJEGYZÉS: ez az új gyógyszer sajnos még csak klinikai kísérletek résztvevői számára érhetők el. A kísérletek a világ 100 pontján folynak, de nálunk sajnos ezek közül nincs egy sem.

ÉRDEKKONFLIKTUS: a Roche új gyógyszerében nem vagyok érdekelt, azonban a szűrések szervezésében igen, de ezt büszkén vállalom.

Tags: , , , , ,