Archive for category megmentett életek

Észrevesszük-e a bőrrákot magunkon?

Hát persze – gondolhatnánk – hiszen a bőrünkön van.

Ugyanakkor saját statisztikáink azt mutatják, hogy a többség sajnos nem figyel fel időben a figyelmeztető, életmentő jelekre.

Az ’életmenő lehetőség’ a bőrrák halálos változatánál a melanománál az, hogy kezdetben nagyon lassasn nő, ezért aránylag hosszú ideig egy egyszerű, kis műtéttel a páciens élete megmenthető.

Sajnos ez az ‘életmenő lehetőség’ ugyanakkor egy ‘nagy nehézséget’ is magában hordoz, történetesen azt, hogy erre a kezdeti, lassú növekedésre kevesen figyelnek fel és tulajdonítanak neki jelentőséget.

Az alábbi eset is jól mutatja, hogy a páciens nem vette észre a változást az anyajegyen, amire ráadásul még a figygelmét is felhívtuk.

A szűrések alkalmával javasolt kontroll időpont betartása így életet menthet, viszont annak kihagyása és folyamatos halogatása elveheti a melanoma korai felismerésének a lehetőségét! Pont azt az előnyt, amit a páciens a MelanomaMobil összehasonlító módszerével nyerhet. Sajnos nem elég az otthoni szemrevételezés, csak az alapos összehasonlító vizsgálattal van esély korai stádiumban felismerni azokat a változásokat, amelyek melanomára utalhatnak.

Az alábbi páciens 2007-ben vett részt szűrésünkön, amikor 6 hónapos kontroll időt javasoltunk!

Sajnos a páciens nem jött 6 hónap múlva, ehelyett 7 évet várt a következő kontroll vizsgálattal. Utólagos elmondása szerint azért, mert nem látta, hogy anyajegyei változtak volna.

A helyszíni vizsgálatot követő kiértékelés során elvégeztük az összehasonlító elemzést és a változás jelentős volt.

melanoma_kep

Orvosunk azonnali műtétet javasolt, amelynek a szövettani eredménye sajnos már nem korai stádiumú melanomát igazolt (Clark IV, Breslow 1.06mm).

Ha a páciens a javasolt kontroll időpontban visszajött volna, akkor ezt a melanomát egy egészen korai stádiumban ki lehetett volna szűrni.

A fenti esethez hasonlóan számtalanszor tapasztaljuk, hogy a páciensek kontroll időpontra hívásánál, azt jelzik vissza, hogy szerintük nem történt semmi változás, ezért nem jönnek vissza. Most, amikor ezen sorokat írom értesültünk egy esetről, amikor a 29 éves kismama kihagyva a javasolt egy éves kontrollt, két év múlva jelentkezett ismét egy előrehaladott melanomával, aminek két éve még nyoma sem volt.

A saját anyajegyek megfigyelése nagyon fontos ugyan, de sajnos nem elegendő. Pont a korai melanoma az, amikor a páciens élete egy egyszerű kisműtéttel megmenthető. Sokan a korai melanomájukat egy békés anyajegyként tartják számon és csak akkor figyelnek fel a bajra, amikor a melanoma kiemelkedik a bőr síkjából, váladékozni, viszketni, vérezni kezd, de ezek már késői jelek.

Figyeljünk magunkra és tartsuk be a javasolt kontroll időt – legfőképp azok, akik 6 hónapos kontroll kapnak és/vagy van olyan anyajegyük, melyet megfigyelésre javasolunk – hogy még időben lehessen cselekedni.

Tags: , , , , ,

Ön észrevenné a változást?

Dóra (30 éves) 2008-ban járt nálunk először és azóta többször is eljött szűrésünkre. A jobb lábszárán látható anyajegy elsőre ártalmatlannak tűnt. Sem ő, sem helyszíni orvosunk nem érezte problémásnak azt az anyajegyet, nyugodtan ment haza.

Később kiértékelő központunkban másik szakemberünk is átvizsgálta a képeket. Mivel Dóra volt már nálunk korábban, orvosunk a jelenlegi és a korábbi szűrés képeit össze tudta vetni. A összehasonlítás során figyelt fel a kérdéses anyajegy növekedésére, ami olyan mértékű volt, hogy megelőző célból eltávolítást javasoltunk. Szerencsére fiatal páciensünk időben elvégeztette a műtétet, amelynek szövettanából kiderült, hogy egy korai stádiumú melanomát sikerült eltávolítani.

sztikdora_vált_exc

Amint az eset is jól példázza, fontos a rendszeres részletes bőrtérképes vizsgálat, ahol minden anyajegy rögzítésre kerül. Az anyajegyek vizsgálatának egyik kulcskérdése a változás tényének, ütemének és részleteinek vizsgálata. Ha nem lettek volna összehasonlításra alkalmas képek, hanem csak a helyszíni eredményre hagyatkozhattunk volna, nem csak egy negatív lelettel, hanem egy életveszélyes melanomával sétált volna el tőlünk a páciens a legnagyobb nyugalomban, mivel melanomája felismerhetetlen volt. A melanomára jellemző egyik részletet sem mutatta igazán.

Még Dóra sem vette észre a változás: “Azon az egy anyajegyen pont nem észleltem változást, de néhány másikon igen”

Figyeljünk magunkra és járjunk rendszeresen szűrésre!

Tags: , , ,

A melanoma öt arca

Minden anyajegyszűrés lényege és sokszor a legnagyobb szakmai kihívás a bőrrák veszélyes variánsának a melanomának a felfedezése a páciens bőrén. Ebben nagy segítség, és amint az alább látható is, legtöbbször elengedhetetlen a kontroll szűrés után elvégzett összehasonlító elemzés.

Az alábbiakban a melanoma öt különböző arcát szeretném egy-egy példával bemutatni:

1. Melanoma, amit már a páciens is észlelt

Figyelmeztető jel lehet egy meglévő anyajegy színének, alakjának megváltozása, vagy egy új, szabálytalan pigmentfolt megjelenése a bőrön.

2. Melanoma, amit a páciens nem vett észre, de az orvos igen

Tény, hogy nem jól látható helyen van, de azért ez a melanoma már nem kicsi és elég jellegzetes a képe. Külön érdekesség, hogy a páciens nem sokkal a vizsgálat előtt járt fodrásznál, aki szintén nem fogott gyanút.

3. Melanoma, amit sem a páciens, sem a vizsgáló orvos nem ismert fel

Ezt a melanomát a kiértékelő központunkban diagnosztizáltuk a képek utólagos elemzése során.

Látható volt a szabálytalan komponens növekedése.

4. Melanoma, amire a fejemet tenném, hogy az, de szövettanilag nem bizonyult annak

Ez a melanoma diagnosztikájának legnagyobb kihívása, hogy eltávolíttassuk azt, ami ténylegesen rosszindulatú, viszont ne műttessük meg azt, ami csak úgy néz ki, de nem az (fals pozitív).

Újonnan keletkezett, szabálytalan pigmentált képlet, a melanoma egyik klasszikus formája, amit a páciens egyébként nem vett észre. A szövettani vizsgálat végül nem igazolta a melanomát.

5. Melanoma, amit még mi sem vettünk észre

Szerencsére 8 év alatt csak egy ilyen esetünk volt (első kép-sorozat). Több orvosunk is látta, de senkinek nem tűnt fel a sok szabálytalan anyajegy között. Végül basalioma (bőrrák) diagnózissal lett eltávolítva, de a szövettan melanomát igazolt. Az eset külön érdekessége, hogy ugyanezen a páciensen diagnosztizáltunk egy melanomát, de a szövettan azt nem igazolta (második kép).

Hát ilyen egyszerű és nehéz a melanoma diagnózisa. Lényeg, hogy mindig gondoljon rá, ha bőrén valami változik, mert az élete múlhat rajta.

 

 

9,5 milliárd az államnak

A Melanomamobil tegnap volt 5 éves.

 

Évfordulók környékén az ember hajlamos elgondolkozni, számotvetni. Magam az alábbi érdekes számokon elmélkedtem a legtöbbet.

 

Az elmúlt időszakban több mint 20.000 páciens fordult hozzánk bizalommal és több mint 80 korai melanomát fedeztünk fel, ezzel a páciensek életét megmentve.

 

Egy személy halála 117,7 millió forintjába kerül az államnak (forrás: Figyelő). Ennek kb. egyharmada az orvosi költségek, míg kétharmada a kieső GDP (hozzájárulás az össztermékhez).

Így számolva, ez azt jelenti, hogy az elmúlt öt évben 9,5 milliárd forinttal járultunk hozzá az állami költségvetéshez közvetve.

 

Büszke vagyok magunkra és pácienseinkre, hogy egy olyan világban, ahol minden második hír arról szól, hogy kik hogyan tüntetik el adóforintjainkat, mi és a pácienseink önerőből, egyetlen forint állami támogatás nélkül, ilyen hatalmas összeggel járulhattunk hozzá a büdzséhez.

 

Ezért persze senki nem fog köszönetet mondani, csak azért gondolkoztam el ezen, mert mindennapi munkánknak ez is egy érdekes aspektusa.

 

A továbbiakban is pácienseink azért fognak hozzánk fordulni, mert tudják, hogy nálunk minden anyajegyüket, egyenként, alaposan két orvos is végignézni, időről időre egymással összehasonlítja, így a legnagyobb biztonságban tudhatják magukat.

Ez a lényeg. Ezért dolgoztunk eddig és fogunk a jövőben is.

 

További sok sikert és jó egészséget kívánok magunknak születésnapunk alkalmából és természetesen pácienseinknek is.

Tags: ,

Egy újabb életmentés tanulságai

Zsuzsanna, 32 éves és a szűrésnek köszönheti az életét. Története nagyon sok érdekes tanulságot rejt.

Miskolci Zsuzsanna megmentett páciensünk

Először 2007 januárban jött el hozzánk. Magas rizikó besorolást kapott, mert világos a bőre és sok anyajegye van, köztük szabálytalanok is, illetve látszott, hogy bőrét aránylag sok napsugárzás érte. Az első vizsgálat során nem találtunk semmi gyanúsat, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy a melanoma kialakulásának van egy olyan szakasza, amikor morfológiailag egyszerűen felismerhetetlen, vagyis a kinézete alapján nem lehetséges diagnosztizálni.

Ezért Zsuzsának fél év múlva kontrollt javasoltunk. Miért pont fél év?

Fél év elegendő idő ahhoz, hogy egy korai melanoma kimutathatóvá, észlelhetővé váljon. Hogyan lehet ez? Az anyajegyek idő múlásával nagyjából változatlanok, míg a melanoma, lévén rákos daganat, nem változatlan, hanem növekszik; és ha növekszik, akkor ez változással jár és ez a változás a kontroll vizsgálatot követően, a képek összehasonlításával kimutathatóvá válik. Így lehet nyakon csípni egy korai melanomát és így lehet megmenteni egy fiatal nő életét (is). Ezért javasoljuk minden magas rizikójú páciensünknek a fél éves kontrollt, hogy kiderüljön még időben, ha egy korai melanoma van a bőrén.

Igen ám, de Zsuzsa nem jött vissza fél év múlva, mert elmondása szerint “az első szűrés nem mutatott ki semmi problémát és a fél évet túl gyakorinak találtam”. Zsuzsa ekkor még nem értette azt, amiről fentebb írtam.

Két és fél év telt el, majd 2009 júniusban jött el ismét. Nem volt semmi panasza, nem vett észre semmit a bőrén, nem volt változó anyajegye. Hogy miért pont most jött, arra így válaszolt: “elég sűrű az időbeosztásom és most vettem rá magam…”

A második, vagyis a kontroll szűrés során a doktor nem mondott neki semmit a szűrés végén, tehát Zsuzsa innen is megnyugodva tért haza. Igen ám, de nálunk a lényeg csak itt kezdődik, ugyanis a központunkban elővettük a régi felvételeket és az egyik specialista orvosunk elvégezte azok összehasonlítását a jelenlegi státusszal. Ekkor derült ki az, hogy Zsuzsának új anyajegyei vannak és egy melanomája!

Micsoda, az orvos nem vette észre a melanomát a vizsgálat során?? Igen. Ez sokszor megesik, mert ahogy fent írtam egy korai melanoma morfológiailag nehezen felismerhető. Erre való a dupla vizsgálat, ami nálunk rutin, minden páciensünknél ezt tesszük. Rékának, aki szintén az egyik megmentett páciensünk, én magam nem vettem észre a melanomáját, és ez is csak az összehasonlításnál derült ki, pedig nem kevés melanomát láttam már életemben.

Mi van akkor, ha olyan helyen nem vesznek észre egy korai melanomát, ahol nincs ez a dupla vizsgálat és a páciens megnyugodva elsétál? Igen, a kérdés jogos.

Szóval ott tartunk, hogy Zsuzsát telefonon értesítettük, hogy melanoma gyanút találtunk és azonnal adtunk egy műtéti időpontot. Zsuzsának ez nem volt megfelelő, így egy későbbi terminust kértünk neki. Közeledett az idő és Ő ezt is lemondta “saját felelősségére”.

Álljunk meg itt egy szóra. Először is, nagyon fontos, hogy nem szeretném Zsuzsát bántani azzal, hogy ezt ilyen részletesen leírom, mert mindannyian emberből vagyunk, sőt nagyon hálás vagyok neki, hogy hozzájárult ahhoz, hogy esetét megosszam a többiekkel és mindenki levonhassa belőle a megfelelő tanulságokat.

Mi – magam és az olvasók közül sokan, akik pontosan tudják, hogy mi a melanoma – értetlenül állunk a műtét halogatása előtt, mert tudjuk, hogy minden nap számíthat: nem tudhatjuk, hogy a melanoma mikor ér el egy olyan mélységet a bőrben, ahol már nyirok és vérerek vannak, amiken keresztül távoli áttétet tud adni és akkor vége a történetnek.

Persze tudom, hogy a legtöbben még nem hallottak a melanomáról, pláne ezekről az apró, de annál lényegesebb részletekről. Így, persze megértem Zsuzsát. Ezt az epizódot Ő így látja: “Gondoltam, hogy egy-két héten már nem múlik semmi. A biciklitúrára és a futóversenyre is már jó ideje készültem, a műtét miatt nem szerettem volna egyiket sem kihagyni.”

Végül megtörtént a műtét és a szövettan in situ melanomát igazolt, vagyis ez a melanoma az eltávolítása idejéig fizikailag nem adhatott áttétet, így Zsuzsa 100s biztonsággal meggyógyult, nem szükséges semmilyen utókezelés.

Egy tudnivaló és teendő van csupán: a további rendszeres kontroll, ugyanis akinek már egyszer volt melanomája, annak nagyobb esélye van egy következő melanoma kialakulására is, tehát oda kell figyelnie.

Búcsúzóul nem írhatok mást: íme, ez a szűrés jelentősége. Egy élet.

Tags: , , ,

“Aki már átesett hasonlón biztos tudja mit éreztem, és mit tettem: Összegeztem az eddigi életem”

Hadd osszam meg egy páciensünk értékes gondolatait, akinek szintén a szűrés mentette meg az életét (F.Z. 34é ffi)

Tisztelt Doktor Úr!

Az alább írottak talán tanulságul szolgálnak másoknak, illetve erőt adhat a hasonló helyzetben lévőknek.

Öt évvel ezelőtt, – fontosnak tartva a hosszú távú egészségem megőrzését (esküvőnk előtt állva) – elmentem egy bőrgyógyász orvoshoz az anyajegyeim átvizsgálása céljából. Tudtam, hogy sok van rajtam, és ezzel foglalkoznom kell, így hát kicsit tartva egy esetleges rossz eredménytől, megjelentem a vizsgálaton. Az orvos először furcsán nézett, majd jelezte, hogy ez az aggodalmam semmiség, és hogy ennél neki sokkal komolyabb betegei várják, hogy sorra kerüljenek. Kezdtem magam kellemetlenül érezni, mint valami hipochonder… Azért gyorsan végig nézte a bőröm, majd nyomatékosította, hogy ez apróság, a kezembe nyomott egy tájékoztató füzetet a bőrrákról, illetve ezért fizetnem sem kell (magán rendelésről lévén szó), viszlát – csak menjek már, gondolom.

Hát ha semmiség, akkor semmiség, én sem foglalkoztam vele hosszú évekig.

Eltelt öt év, megszülettek az ikreink, és egyszer kétszer eszembe jutott az a korábbi eset, és a gyerekeimnek tartozom annyi felelősséggel, hogy ezt mégse vegyem fél várról.

Persze ezek a gondolatok lassan érlelődtek, hónapok teltek el, az ember sokat dolgozik, a gyerekek lekötik minden szabadidejét. Júliusban egy internetes újság foglakozott a napozással, melanoma-val egy videó anyagban. Megnéztem – annak ellenére hogy az előtt is tisztában voltam a kockázatokkal – bekattant, hogy mennem kell.. most.

Elmentem a Melanomamobil szűrésére, ahol számomra lesújtó hírek fogadtak. Hátul a nyakamon egy másfél centis melanoma gyanús anyajegy, amellyel a teljes vizsgálat eredményét sem megvárva azonnali eltávolító műtét kell, továbbá még legalább 6-7 darab szabálytalan anyajegy, amelyek megfigyelése javasolt. (Csak érdekességként említem, hogy ezek mindegyike rajtam volt már öt évvel ezelőtt is.) Az azonnali határozott és ellentmondást nem tűrő intézkedés furcsa és ijesztő volt, nem biztattak semmivel, nem tudtam mi jön ez után.

Ilyenkor az ember azonnal tenni akar valamit, másnap elmentem egy másik orvoshoz is, aki megerősítette, hogy ez valószínűleg melanoma. Nem arról volt szó, hogy az első diagnózisban nem bíztam, egyszerűen többet akartam tudni, a bizonytalanság a legrosszabb. Persze, jól jött volna egy kapaszkodó, remény, valami. Ekkor már megvolt a műtétem időpontja (hála a Melanomamobil gyors intézkedésének), mindenáron a testemen kívül akartam tudni ezt a “valamit”.
A hírek letaglóztak, mivel az anyajegyem nagy volt, laikusként azt gondoltam, hogy biztos túl későn kerültem orvoshoz. (Ugye tényeket csak később, a szövettanból lehetett megtudni, és már öt éve nem látott orvos) Mintha a halálos ítéletemet mondták volna ki, azt az egy- másfél napot nem kívánom senkinek. Most már persze másképp látom, nagyon hasznos volt.

Aki már átesett hasonlón biztos tudja mit éreztem, és mit tettem: Összegeztem az eddigi életem. Végig gondoltam, mit csinálnék másképp ha azt a hírt kapnám, hogy x hónapom, -x évem van hátra?

A válasz felszabadító volt: ugyanezt. Imádom a családom, és imádom a munkám. Az életem nem haszontalan, így ez óriási erőt adott a továbbiakhoz. (Talán jobban érthető ez az érzés, ha feltesszük ezt a kérdést: Melyik élet az, amelyik már nem volt haszontalan? – leegyszerűsítve a sírfeliratok szintjére szerintem már az nem élt hiába, akinél ez szerepel: “Megpróbálta.” Egyetlen tragikus eset van, akinél ez szerepel “Nem merte megpróbálni”. Úgy éreztem én az utóbbiba semmiképpen nem tartozom.)

Műtét után a szövettani eredményeimért úgy mentem, hogy felkészültem a legrosszabbra is: “Kiszedtük, de túl késő.. sajnáljuk”. Szembe tudtam volna nézni ezzel is, de szerencsére nem ez történt.

Paraméterei szerint még nem volt késő az eltávolítása, az esélyem több mint 90
rra, hogy nem terjedt tovább. Kaptam egy újabb esélyt az életre.
Tanulságok? Kell hogy legyenek, különben az esélyt elpazarolom.

A legfontosabb az egyéni felelősség. Meg kell tudnunk, mik a saját testünk hordozta kockázatok, és azokra figyelnünk kell, függetlenül attól, hogy a környezetünk mit gondol erről.

Másodszor mindenki válogassa meg jól az orvosát. Az elmúlt öt évben bármi történhetett volna velem, a vak szerencsének köszönhetem, hogy most erről így írhatok.
A harmadik, hogy éljünk egészségesen. Eddig azt gondoltam, hogy egészségesen élek, (napozni és szoláriumba nem járok) de be kellett látnom, hogy a hajnalokig tartó otthoni munka, és az intenzív testmozgás hiánya olyan paraméterek amiken változtatnom kell.

Az utolsó tanulság, hogy nem vagyunk hallhatatlanok, bármennyire is tűnik úgy, hogy rossz dolog mindig csak mással, vagy a filmekben történik. Halandóságunk sokszor csak akkor tudatosul bennünk, ha valami végzetes dolog történik.

Tags: , ,

Dobó Kata – mi mentette meg az életét?

Aki látta a Story magazin 17. számát, az tudja, hogy miről van szó, aki nem, az most megtudhatja.

Röviden leírom Kata történetét, akinek itt is szeretnék köszönetet mondani azért, hogy ismertségét kihasználva és élve a közismert emberek társadalmi felelősségvállalásával publikusan felvállalta egy változó anyajegye észlelésének történetét és izgalmait, amit megélt.

Hogyan is kezdődött?
Még sok-sok évvel ezelőtt, amikor az Országos Onkológiai Intézetben dolgoztam, akkor Kata nagymamáját kezeltük, aki végül az életét a melanoma miatt veszítette el. Ekkor találkoztam először Katával, persze csak futólag.
A rákövetkező években még egy kicsit nehezteltem is rá, sőt ennek még itt a blogban is hangot adtam, ugyanis többször vett részt mellrákellenes kampányokban, mondván, hogy a nagymamáját is a rák miatt veszítette el. A melanoma, bőrrák, anyajegyvizsgálat problematikája annyira el volt(van) hanyagolva, hogy erre is bőven ráfért volna a kommunikáció, akkor Kata miért nem a melanoma korai felfedezése mellett kampányolt, ha már a nagymamája is ebben volt érintett? Mindegy, lényeg, hogy nevét adta a rák elleni küzdelemhez és ezt tette most is.

Ez után jött a SZÉP (szűréssel az életért program), ahol Kata volt az egyik sztárvendég, házigazda. Ott a szűrést a Melanomamobil végezte, így nagyon sok alkalommal együtt álltunk a színpadon, ahol minden alkalommal elmondtam a kis mondókámat arról, hogy a melanoma az egyetlen agresszív rákfajta, ami a bőrön alakul ki, így felesleges minden haláleset, mert könnyen észlelhető (lenne, ha gondolnánk rá). Itt alkalomról-alkalomra egyre mélyebbre vésődött Kata agyába a tudás, itt derült ki, hogy a nagymamája kapcsán már találkoztunk és itt döbbenhetett rá arra is, hogy bizony ő is a magas rizikójú személyek közé tartozik. Itt a SZÉP szűrések kapcsán szövődött köztünk egy mélyebb ismeretség és bizalom, ezért fordult hozzám később, hogy vizsgáljam meg az anyajegyeit.

Az első alkalommal az egyik lábfején találtam egy olyan anyajegyet, ami megfigyelésre volt érdemes, így megbeszéltük, hogy annak a kontrolljára később jelentkezik.
Katán láttam, hogy a tapasztaltak és tanultak miatt a kellő komolysággal kezeli a kérdést. Második alkalommal, amikor visszajött, akkor a jobb vádliján találtam egy akkor még alig észrevehető, azonban új anyajegyet. Ezt:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fél év múlva ismét jelentkezett nálam, azzal, hogy az az anyajegy, amit az előző alkalommal újként észleltünk, tovább növekedett, tapinthatóvá vált. Így nézett ki ekkor:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azt hiszem még a laikus olvasók is kiválóan láthatják a változást, különösen a speciális (ún. dermatoszkópos) képen.
Itt hadd emeljek ki néhány fontos dolgot:

1, Kata estéből is látszik, hogy ami új, az bizony veszélyes lehet, észre kell venni.

2, Vajon, ha nincs a SZÉP program és Kata nem szippantja magába ennyi alkalommal a melanomával kapcsolatos tudást, akkor észrevette volna magán a 2mm nagyságú elváltozást?

3, Vajon egy átlagember, aki azt sem tudja, hogy a melanoma egyáltalán létezik, észlelne-e a bőrén egy 2-3 mm nagyságú növedéket. Valószínűleg nem, ugyanis szakmai körökben köztudott, hogy a páciensek a korai melanomájukat, amikor az életük egy egyszerű műtéttel még megmenthető lenne, anyajegyként tartják számon. Amikor nekik is feltűnik, hogy baj van, akkor már legtöbbször késő.

4, Mindenképpen a melanoma problematika ismeretére van szükség ahhoz, hogy valaki megmenthesse a saját életét, ahogy ezt Kata is tette azzal, hogy komolyan vette és oda figyelt az anyajegyeire és a rendszeres kontrollra.

Ezen a ponton kértem Katát és ő beleegyezett, hogy új és növekvő anyajegyének történetét, a diagnózis miatti izgalmakat osszuk meg mindenkivel, hogy tanulhassunk belőle.
Katának elmondtam, hogy nem kell izgulnia, mert annyira korán és időben vagyunk, hogy bármit mutat is a szövettani eredmény, neki biztosan nem eshet baja. Itt még egyszer leírom, hogy amíg a melanoma csak a bőr legfelsőbb rétegében van, ahol kialakul, addig nem adhat áttétet, mert ott nincsenek erek. Ahogy egyre mélyebbre nő, és eléri az ereket, leválhatnak sejtek a kiindulási daganatról és a szervezet bármely részére eljuthatnak. Ekkor, már hiába operálunk.

Szóval ekkor jelent meg a Story-ban Kata története.

Megtörtént a műtét és jött a szövettani eredmény miatti izgalom. Vajon mit lát majd a pathológus orvos? Kata nyugodt volt, de azért izgult is. Ezen a ponton orvosként a kép alapján nagyon nehéz pontos diagnózis mondani. Lehet, hogy melenoma lesz a diagnózis, lehet, hogy nem. Vannak olyan korábbi eseteim, amikor egy ekkora szabálytalan növedék már melanoma lett ( Réka és Henriett esete ) és van, hogy nem.

Néhány napon belül jött a válasz, azonnal hívtam Katát. Jó hír: ugyan a kép nagyon szabálytalan volt és már elárasztották a területet az immunrendszer sejtjei, észlelve az elváltozást, de a szövettani kép alapján a melanoma diagnózisát még nem lehetett felállítani. Időben voltunk.

Kata fellélegezhetett és mindenki más is, aki időben fordul orvoshoz. Sokan azért nem jönnek, mert “mi lesz, ha találnak valamit?”.
Ha nem találunk semmit, akkor úgy is ok, ha találunk valamit és időben vagyunk, akkor persze van egy kis izgalom, de a másik oldalon ott van az élet, ami a küzdelmek ellenére azért mégis szép.
Ha nem jön el és nem találtunk volna semmit, akkor szerencséje van, de marad a bizonytalanság. Ha találtunk volna valamit, de nem jött el, akkor ahogy telik az idő, romlanak az esélyek. Előbb-utóbb úgy is orvoshoz kényszerül, akinek problémája van, csak akkor már nem lehet segíteni.

Így, még egyszer végignézve Kata esetének tanulságain, egyértelműen azt mondhatom, hogy Katát az anyajegyek változásáról, a melanomáról megszerzett ismeretei mentették meg, amihez a katalizátor nagymamájának halála volt és ebből fakadt gondos odafigyelése és az, hogy rendszeresen járt orvosi kontrollra, ahol időben derülhetett ki az induló veszély.

Szolgáljon Dobó Kata esete tanulságul mindenkinek. Jelentkezzen be Ön is.

Tags: , ,