Szeretjük az egyértelmű válaszokat: igen, vagy nem, pedig a világ és benne a dolgok ritkán ilyen egyértelműek.
Amennyiben a fenti kérdésre ilyen féhér-fekete típusú választ kéne adnom, akkor inkább nem.
Már itt az elején szeretném leszögezni, igen fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk magunkra, testünkre, lelkünkre és odafigyeljünk a jelzéseire is, amelyek nagy segítségünkre vannak a mindennapi életben.
Akkor miről is van szó?
Sokszor hallom, hogy "én érzem, mit kíván a szervezetem és akkor azt eszem…" vagy "most nem esne jól ez és az…", stb.
Leginkább a táplálkozással kapcsolatban hallom, hogy valaki abból próbál eligazodni, hogy mit érez, mit és mennyit kíván.
Hadd kezdjem egy tudományos kísérlet eredményének ismertetésével, amit az amerikai haditengerészetnél végeztek – még egyetemi éveimből emlékszem erre.
Szóval amerikai katonákon kísérleteztek és azt vizsgálták, hogy mennyi kalóriát fogyasztanak a katonák.
Két csoportot hoztak létre: az egyiknek nem kellett semmilyen fizikai munkát, aktivitást végeznie (azért ez szokatlan lehetett a hadseregben), míg a másik csoport rendszeres edzéseket végzett. Mindenki annyit ehetett, amennyit csak kívánt, vagyis amennyit a szervezete kért.
Mit gondol a kedves olvasó, kik ettek többet? Hát persze, hogy akik többet mozogtak, hiszen ez a logikus.
Pedig a kísérlet nem ilyen eredménnyel zárult. Sokkal többet ettek azok, akik nem mozogtak. A kísérlet egyik eredménye az volt, ahhoz, hogy az embernél is működjön valamelyest a táplálék felvétel szabályozása, egy bizonyos fokú fizikai aktivitás kell. Ha ez nincs meg, akkor a szervezetünk nem mondja meg, hogy mennyit együnk, állandóan enni akar.
Ez az egyetlen, általam is ismert kísérlet ami egyértelműen bizonyítja, hogy nem hallgathatunk testünk jelzéseire.
Egyszerűen a józan eszünkre kell hallgatnunk ilyenkor is.
"Egy ki édességet kívánok…". Nem baj, nincs. Vagy ha van is, akkor csak kevés és jó minőségű.
Semmi nasi. Az otthonunkból úgy kell kiirtani a csipszeket, csokikat, sütiket, mogyorót és minden felesleges rágcsálnivalót, mint a csótányokat. Csak gyümölcs maradhat, viszont abból minden nap egyet…
Tévézés közben nincs rágcsálás. A táplálékfelvétel korlátozódjon az étkezésekre, amely viszont legyen családi esemény, közösen, együtt.
Mindegy, hogy mit kívánok, akkor is csak azt eszem, ami józan ésszel jó nekem. Sok zöldség, gyümölcs, kevés hús, kevés finomított szénhidrát, minimális só. Ha a szervezetem mégis ezek közül kíván valamit, hadd tegye. Nem érdekes.
"Most nem esne jól a mozgás. Olyan fáradt vagyok."
"Lehet, hogy beteg leszek? Olyan gyenge vagyok, ma nem megyek futni."
"Egész nap dolgoztam, érzem, hogy már sok lenne egy kör futás a Margit szigeten."
Ne higgyünk a sok maszlagnak. Ha megbeszéltem magammal egy gyenge pillanatomban, hogy saját jól felfogott érdekemben heti 3 alkalommal télen-nyáron, esőben és napsütésben futok 5km-t, akkor nincs kifogás, nincs duma, nincsenek érzések. Gyerünk.
Nekem sem megy mindig egyformán könnyen, de az első párszáz méter után mindig egyformán jó és különösen a végén az aktív, egészséges ember jóleső fáradtsága. Így még a vacsora is jobban esik, őszintén és elégedetten nézhetek a tükörbe is és nem kell magamtól szörnyülködnöm, hogy ma is milyen egy gyenge jellem voltam, hogy meghajoltam lustaságom előtt.
Szóval azt tanácsolom, hogy inkább az elhatározásainkra, az egészséges életmóddal kapcsolatos olvasmányainkra és tudásunkra támaszkodjunk, mintsem testünk jelzéseire, hogy éppen mihez lenne kedve.
Szerintem a testünk egy rossz gyerek – vagyis egy gyerek – aki tudatlan szabadságában korlátlanul csapong, mi pedig szülőkként igyekszünk őt a saját érdekében irányítani. Na éppen így kell a testünkkel is bánni.
Jól néznénk ki, ha a kétéves kislányom mondaná meg nekem, hogy mi a jó neki.
