Ahhoz, hogy egy orvos betegeket fogadhasson, gyógyíthasson, 5 évente meg kell újítania a működési engedélyét.
Így az nem fordulhat elő, hogy egy orvos elvégzi az iskoláit, majd anélkül, hogy rendszeresen tovább képezné magát mégis fogadhasson betegeket egyre elavultabbnak számító tudással.
5 évente 250 pontot kell összegyűjtenünk, amit a különböző kongresszusok látogatásával lehet elérni. Sajnos ebbe nem számítanak bele a külföldi kongresszusok, tehát a bécsi melanoma világkongresszuson és a barcelonai dermatoszkópos világkongresszuson szerzett értékes tapasztalatok sem. Azzal, hogy melyik orvos milyen kongresszusokat látogat, azon milyen mértékben vesz részt, mennyit tanul, senki nem foglalkozik, ez lelkiismereti kérdés.
Az 5 éves időszakban egyszer azonban van egy kötelező tanfolyam, ahol regisztrálják a részvételt és az ott megszerzett tudásból internetes vizsgát is tennünk kell. Tehát 5 évente egyszer vehető rá az összes orvos, hogy tényleg részt vegyen képzésben, tényleg figyeljen és a tudásáról számot is adjon.
Ezért ezeknek a kötelező szinten tartó tanfolyamoknak a megrendezése, a tudásanyag összeállítása nagy felelősséggel jár.
Most szeretnék röviden beszámolni a mi, vagyis a bőrgyógyászok részére tartott kötelező szinten tartó tanfolyamról.
Elsőként fontosnak látom megjegyezni, hogy mindenek mellett és mindenek ellenére köszönet illeti azokat a kollegákat, akik tényleg sok energiát fektettek a tanfolyam anyagának összeállítására és nem is szeretnék a “fikázni könnyű” szerepében tetszelegni. Mint résztvevő és nem mint szervező írom a gondolataimat.
Összességében azt gondolom, hogy a tanfolyamunk túl elméleti volt, túl tömény, túl kevés képpel és gyakorlati relevanciával.
Egy ilyen kötelező tanfolyam szervezésekor a klasszikus marketinges megfontolásokból indulnék ki: ki a célcsoport, mik a célcsoport főbb problémái és milyen csatornákon tudom leghatékonyabban eljuttatni hozzájuk az üzeneteimet, amiről mint szervező azt gondolom, hogy fontos.
A célcsoport a bőrgyógyászok, aki magán praxisban és/vagy kórházak, rendelőintézetek osztályain, rendelőiben dolgoznak.
Mik a célcsoport főbb ‘problémái’? Mi szeretnénk minél több betegséget felismerni, azokat minél hatékonyabban és költséghatékonyabban kezelni, minél kevesebb mellékhatással és kellemetlenséggel a betegeink számára, illetve, ami nem a kompetenciánk, azt a megfelelő helyre továbbküldeni.
A fentieken kívül van az a tudás, ismeretanyag, amit a szervezők tartanak feltétlenül átadandónak, hangsúlyosnak és fontosnak.
Magam ezen megfontolások mentén állítanám össze a kötelező továbbképzések anyagát.
Egy kötelező tanfolyamon nem hangozhatna el az a szó, hogy “ritka”, hiszen a ritka és igen ritka betegségek felsorolása nem lehet egy ilyen tanfolyam anyagában. Az összes management guru az alapok sulykolásáról beszél és én is ezt gondolom a helyes iránynak.
Ami viszont feltétlenül fontos, hogy egyetlen kollega se hagyjon elmenni a rendelőből úgy beteget, hogy egy fel nem ismert rosszindulatú daganat (melanoma) vagy fertőző betegség (mondjuk szifilisz) bőrtünetei vannak rajta.
Ezért egy ilyen tanfolyamnak tele kellene lennie képekkel, esettanulmányokkal, történetekkel (hibákkal és sikerekkel), amelyek a fentieket támasztják alá.
Itt lenne a helye az új kezelési elveknek és lehetőségeknek, az ezzel kapcsolatos tapasztalatoknak (nem csak annak az 1-nek, amelynek a gyártója éppen a továbbképzés szponzora), lényeges törvényi változásoknak.
Szem előtt kell tartani végig, hogy 5 évente ez az egy alkalom, amikor mindenki garantáltan itt van és figyel, és ha már mindannyian itt vagyunk, akkor az időnket és a pénzünket tényleg hasznosan töltsük.
Ránk, orvosokra is érvényes az, hogy 1-1,5 óránál tovább egyszerűen képtelenek vagyunk figyelni, így ennyi időnként szünetekre van szükség. Nincs értelme leadni egy tömör tankönyvi anyagot sem, mert befogadhatatlan és máshol is elolvasható.
Ami a legnagyobb érték, az minden szakterület előadójának (tehát kiemelkedő tudású képviselőjének) a személyes gyakorlati meglátásai, tapasztalatai, jól bevált gyógymódjai és gyakran elkövetett hibái. Kisebb részben persze helyet kaphatnak az új tudományos felfedezések és érdekességek is, no meg néhány ritka kórkép képekkel, melyek a klinikán előfordultak.
Végül, a figyelmünk végességén kívül még egy dolog bizonyította kiválóan, hogy az orvos is ember: még tőlünk, orvosoktól sem volt elvárható az, hogy megtisztelve az előadókat, telefonjainkat lehalkítsuk, valamint az, hogy az előadás közben hosszan és hangosan csörgő telefonunkra ne válaszoljunk.
