Sor vagy sorszám?
Többen panaszkodtak felháborodva, mi az, hogy már nincs több sorszám, miért nem kerülhetnek sorra, máshol is hosszú sorok vannak, itt miért nincs?
Az első rendezvény után úgy döntöttem, sorszámos rendszert vezetünk be, hogy elkerüljük a tülekedést, vitatkozást. Jó döntés volt, mert pácienseinknek nem kellett hosszú órákat előttünk álldogálniuk, hanem mielőtt sorra kerültek volna más szűrésekre is ellátogathattak. Így standunk előtt csak kevesen voltak, akik arra vártak, hogy esetleg bekerülhetnek. Sokuknak sikerült: türelem szűrést terem.
Egyébként az elégedetlenkedőknek azt üzenem, hogy semmilyen rendszerrel nem lehet megoldani azt, hogy egy nap alatt 300 embert vizsgáljunk meg, amikor csak 150 fér bele. A következő alkalmakkor is sorszámokat fogunk osztani.
Budapesti páciensek
Több olyan pácienst is megvizsgáltunk, akik a budapesti rendezvényen már nem kerültek sorra. Ők kivárták a sort akkor is – feleslegesen – és leutaztak Győrbe, kivárták a sorukat itt is, majd haza utaztak. Örülök az elszántságuknak, de nem lett volna jóval olcsóbb ennél a megoldásnál, ha bejelentkeznek hozzánk a budapesti rendelőbe, ahol ugyan fizetni kell, de várakozni nem és negyed óra alatt túl lettek volna a szűrésen? Furcsák vagyunk néha. Így lesz az ingyenes jóval drágább, mint a fizetős.
2 melanoma
Így néz ki két melanoma. Csak okulás képpen.