Szoktam mondani a pácienseknek, amikor anyajegyek eltávolításáról beszélünk és már túl jutunk a lézer és leégetés tévhitein, amikor már a páciens is megérti, hogy miért az egyetlen elfogadható mód a sebészi kimetszés, hogy nem mindegy, hol készül a műtét.
Tovább megyek, talán az is mindegy, hogy ki csinálja a műtétet, de ami igazán fontos, hogy ki végzi a szövettani vizsgálatot.
Az én szövettanászom igazi profi, aki az Országos Onkológiai Intézetben dolgozik, és naponta több melanomás esetet lát, évi több százat, talán ezret is.
Ha ő írja, hogy a fenti eset nem melanoma, akkor gondolkodás nélkül elfogadom és örülök, míg, ha ezt a diagnózist egy számomra ismeretlen patológus írta volna, akkor kezdetét venné egy hosszú és bonyolult folyamat, ami a szövettani konzílium kérése a saját orvosomtól. Ez azt jelenti, hogy bekérjük az anyagot és az én pathológusom is megvizsgálja még egyszer.
Sajnos többször előfordult már, hogy a korábbi negatív leletről kiderült, hogy melanoma. A páciens persze nem örült neki, de mindannyiunk számára jobb, ha tisztán látunk és így értékeljük át a tennivalókat és az életünket.