Péntek 13, fekete macska, babona, szerencsétlenség…
A gondolat erejének tipikus példája. A legtöbben programozzák, bevonzzák, hogy ezen a napon valami szerencsétlenség történjen velük; ha nem történne az már nem is lenne az igazi.

1307. október 13-án, pénteken kezdődött minden. Ezen a napon V. Kelemen pápa, valószínűleg féltékenységből, irigységből – ez sem változott semmit a mai napig – kegyetlenül megkínoztatta és máglyán elégettette a templomos lovagrend tagjait, akiket eretnekséggel vádolt meg – persze alaptalanul. Annyit érdemes tudni róluk, hogy ők teremtették meg – akkor! – a mai bankrendszer alapjait: kölcsönöket folyósítottak, adtak-vettek, meggazdagodtak és ez zavarhatta a pápát.

Manapság ennek a napnak már semmi jelentősége nincs, pontosan ugyan olyan nap – ráadásul a várva várt péntek – mint a többi.
Mi tesszük ezt a napot a negatív, önromboló, a balszerencsét programozó és bevonzó emberek napjává. Ahogy a gondolat hatalmánál írtam, nagyon nem mindegy, hogy milyen eseményekre gondolunk, min járatjuk az agyunkat, mert amire gondolunk az fog történni velünk.
Akit megérint ez az eszme, az figyelni fog erre és észre fogja venni, hogy ez így is van.

Tehát minden nap gondoljunk a céljainkra, azokra a dolgokra, amit el szeretnénk érni: minél többször, minél színesebben, minél nagyobb átéléssel, vággyal. Ezzel programozzuk az életünket, cselekedeteinket, jövőnket, akár a gyógyulásunkat is.
Aki azon veszi észre magát, hogy olyasmire gondol, amire nem szeretne, mert az számára rossz, akkor azonnal cserélje ki a gondolatait valamelyik céljára, vágyára. Ez egyébként nem könnyű dolog, sőt nehéz, gyakorlást igényel, ami megéri, mert szép eredményt hoz.
A gyakorlásra a legalkalmasabb nap a péntek 13. Már alig várom a következőt.
Hajrá!