Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani.
Éppen ezért időnként megjelenünk egy-egy lapban, melyet a potenciális pácienseink olvasnak, hogy lássanak minket.
Ezek a megjelenések szakmai cikkek, amikor valami értéket adunk, leírjuk véleményünket a napozásról, szoláriumról, fényvédelemről, szűrésekről, stb., vagy hirdetések: "Jöjjön el Ön is szűrésre, mert talán éppen Ön lesz a következő, akinek megmentjük az életét…", stb.
Az újságíróknak kétféle megközelítése van a témához.
A gyakoribb, hogy írnak egy cikket a leadás előtti utolsó pillanatra, amihez már nincs lehetőség és idő hozzányúlni és különben is a főszerkesztő is jóváhagyta már. Természetesen sem az újságíró, sem a főszerkesztő nem ért a témához, csak azt hiszik magukról, hogy ők minenhez értenek.
A jó megközelítés az, hogy az újságíró felveszi a kapcsolatot az adott téma egyik, vagy több szakértőjével és a velük történő egyeztetés során kialakult véleményét jeleníti meg az írásban. Persze ez munkásabb, több egyeztetést kíván, a sokszor eltérő vélemények között rendet kell tenni, szóval jóval bonyolúltabb, mint egy alapvetően rossz írást kirázni a saját tollunkból.
Történt a tegnapi napon, hogy az egyik havi magazinnal már mindent leegyeztettek a marketingeseink, megállapodtunk mindenben, amikor is már csak rajtam volt a sor, hogy írjak valami szakmait. Az én írásom a fő cikkhez kapcsolódott volna. Természetesen végigolvastam azt és elszörnyűlködtem.
Először is olyan szinten keverte az író a bőrdaganatokat és az azokkal kapcsolatos megállípításokat, hogy még én is alig értettem, hogy mire gondolhatott, vagy mire akart gondolni. Mindensetere az az olvasó, aki el fogja olvasni, semmit nem fog érteni belőle. Ezen kívül a napozással és a fényvédelemmel kapcsolatban is katasztrofális dezinformáció halmaz állat a papíron. Szóltam a munkatársaknak, hogy ehhez én nem adom a nevem, így leállítottam mindent.
A szerkesztőség reakciója az volt, amivel ezt a bejegyzést kezdtem: Már nincs idő a változtatásre és a szerkeztő különben is jóváhagyta.
Az, hogy az olvasók mit kapnak, az senkit nem érdekel. Az, hogy az olvasók viszonyítási pontokat keresnek egy-egy írásban, amit beépítenek életükbe, és ennek következményei lehetnek, az senkit nem érdekel.
… és amiről írók az sajnos nem egyedi példa és nem csak az én szűk területemen fordul elő.
Elgondolkoztam, hogy honnan lehet látni, vajon egy adott cikk, egy adott újság mennyire igényes? Honnan tudom kiszűrni, hogy tovább olvassak-e és elfogadjam-e, amit a papíron álló betűk üzennek nekem?
Végül is a következőre jutottam és ehhez fogom tartani magam a jövőben, legyen szó bármilyen témáról és ezt ajánlom Önöknek is: csak azokat a cikkeket, írásokat fogom egyáltalán tovább olvasni és pláne a benne foglalaltakat elfogadni, ha konkrét nevet találok benne, aki(ke)t az újságíró megkeresett, mint szakértőket. És legyen ott az is, hogy ki ő, hol dolgozik és milyen pozícióban.
Egy adott újságban minél több az ilyen cikk, az annál inkább szól az igényességről. Ahol csak az újságíró neve árválkodik a cikk végén, az a médium, az az újság, magazin, stb. csak a pénzről szól és létezésének egyetlen értelme, hogy a hirdetéseknek helyet adjon, amiből komoly pénz folyik be.
Nekünk, az olovasóknak a felelősége az, hogy soha többet ne vagyünk meg olyan (szenny)lapokat, amelykeben a cikkek igénytelenek és a lap létezésének egyetlen értelme a pénz. Minden olyan médiumnak, ami tömegeket szólít meg (így ennek a blognak is, bár lehet, hogy itt a tömeg kifejezés egy kissé túlzó) társadalmi felelősége is van. Ezt tudomásul kell vennie a tisztelt főszerkeztőknek is.
