Az előző bejegyzésben eljutottunk odáig, hogy az orvos megkérte, vetkőzzön le.
Ezt követően kerül sor a vizsgálatra .
A vizsgálat szisztematikusan ki kell, hogy terjedjen az Ön minden porcikájára. Nekem van egy jól bevált metódusom, ahogy vizsgálok, így nem marad ki semmi. Kezdem a fejen és végzek a talpon, elől és hátul.
A rejtett helyekre rákérdezek, de Ön úgy is szólna, ha mutatni valója lenne ott.
Vizsgálat közben, ha valamit szabálytalannak találok, akkor megnézem dermatoszkóppal (ds), tehát a bőrgyógyászok nélkülözhetetlen kézi műszerével is. Ez 10x-es nagyítást ad és láthatóvá teszi a bőr kissé mélyebb rétegében lévő struktúrákat is. Sokszor sokat segít. Van, hogy egy anyajegy szabad szemmel csúnyának tűnik, ugyanakkor ds-al megnézve békés, és ez számít.
Szóval így végignézek mindet.
Itt fontos megjegyezni néhány dolgot. Ezzel a szabadszemes, ds-os módszerrel sajnos képtelenség (igen nehéz) észrevenni az igazán korai melanomát, még gyakorlott szemmel is – hát még anélkül. Ezért vezették be a bőrgyógyászati prakszisba a különböző anyajegyrögzítő technikákat, kezdve az egyszerű fényképezőgéptől, a korszerű videodermatoszkópokig.
Ezeknek az a lényege, hogy a kontroll vizsgálatkor össze lehet hasonlítani, hogy egy-egy adott anyajegy változott-e az előző vizsgálathoz képest, mert sokszor ennek a változásnak a ténye irányítja rá a figyelmet a rosszindulatú folyamatra (melanóma) a háttérben.
Az egyszerű fényképezőgépnek az a baja, hogy képtelenség keresgélni egy-egy páciens képeit az adatbázisban és elvégezni az összehasonlítást ott helyben, mert erre egy óra sem lenne elegendő. Erre vannak a videodermatoszkópok, amik már név szerint, könnyen kikereshetően végzik a felvételek archiválását. Ezzel az a baj, hogy a körülményes és lassú képrögzítés miatt, csak néhány anyajegy vizsgálatára van lehetőség – ami belefér az időbe. És még ez a módszer sem képes felfedezni az újonnan keletkező, apró elváltozásokat, hiszen ezekről korábban nem is lehetett fotó.
Magam részéről ezért csak a Melanomamobil módszerével vizsgálok, ahol részletes bőrtérkép készül minden páciensről, függetlenül attól, hogy mit gondolok lényegesnek, vagy sem. Ért már néhány meglepetés, amikor egy semmitmondó, szabályos, néhány mm nagyságú anyajegyről a kontrollnál kiderült, hogy melanoma, és ez csak onnan látszott, hogy nőt, de még így is csak 3 mm-es volt. Egyszerűen észrevehetetlen másképp.
Tehát összefoglalva, a vizsgálatnak különböző szintjei lehetnek. Ennek elfogadhatatlan módja az, amikor az orvos csak azt az anyajegyet nézi meg, amit Ön mutatni akar, mert ezzel elfogadja azt, hogy Ön jó diagnoszta, tehát Ön végzi az orvosi munkát és le sem vetkőzteti. Már kiváló, amikor teljesen végignézik, még jobb, amikor kézi műszerrel is megnézik egyes anyajegyeit, egészen jó, ha fénykép is készül és tökéletes, amikor valamilyen korszerű módszerrel szisztematikusan rögzítik és időről-időre össze is hasonlítják az anyajegyeit.
Most, hogy túlesett a vizsgálaton, jöhet az eredmény.
Magam részéről mindig összefoglalom a páciensnek, hogy mi(ke)t láttam. Adok egy összefoglaló képet és kitérek egyes konkrétumokra is.
Az összefoglalóban elmondom, hogy mekkorának tartom az Ön rizikóját arra, hogy Önnek valaha az életében melanomája és/vagy bőrrákja legyen.
Elmondom, hogy mik növelik ennek a rizikóját, és mivel csökkentheti ezt a rizikót.
Elmondom, hogy mit találtam. Ez a melanomától kezdve a ‘semmi különös’-ig bármi lehet.
Mindig elmondom, hogy van-e teendő és mi az. Van-e eltávolítandó vagy megfigyelendő anyajegy. Mikor javasolom a következő kontroll vizsgálatot.
Felhívom a páciens figyelmét a kozmetikai típusú eltérésekre is (értágulatok, szemölcsök, fibromák), melyekkel semmilyen teendő nincs általában. Válaszolok a felmerülő kérdésekre – néhányra :-)
Az orvosi vizsgálat írásos lelettel kell, hogy záruljon, amiben az orvos összefoglalja és aláírásával, pecsétjével hitelesíti, hogy milyen eredményt hozott az Ön vizsgálata. Leírja, hogy mit talált és mit javasol.
Zárásképpen még egy igen izgalmas téma maradt, amire a következő bejegyzésben fogok kitérni: mikor kérjünk, kérjünk-e egyáltalán második szakvéleményt?
