vakcinaMiután legalább 15 ismerősöm küldte el nekem az Index cikkét a tesztelés alatt álló melanoma vakcináról, úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy egy kicsit körbejárjam a témát.

Csak egy mondatban, hogy mi a melanoma és mi a fő gond vele: ez a rosszindulatú daganat a bőr felső rétegében lévő pigmentsejtekből indul ki. Folyamatosan növekszik a mélyebb rétegek felé és miközben ezt teszi folyamatosan változtatja génszerkezetét is, vagyis mutálódik, közérthetően mondva állandóan új és új típusú melanoma sejtek keletkeznek, melyek nem is hasonlítanak az előzőekre. Ettől ez még egy betegség marad (a melanoma), csak egymástól teljesen eltérő tulajdonságú sejtcsoportok alkotják. Ezeknek a sejtcsoportoknak a viselkedése, áttétképző hajlama, különféle szerek elleni rezisztenciája is eltérő.

Másodszor szeretnék tisztázni néhány olyan kifejezést, amit a cikkben olvastam és aminek a pontos ismerete nélkül nem is értelmezhető a szöveg:

1. “Teljesen felépült“, “meggyógyult“: vajon a szerző mit érthet ezen? Magam, csak azt tudom érteni rajta, hogy egy olyan páciensnél, akinek áttétei vannak, ezek visszafejlődnek, eltűnnek és a páciens tünetmentessé válik. A “meggyógyulni” kifejezés még azt a többletjelentést is hordozza számomra, hogy nincs esély a betegség visszatérésére.

2. “Előrehaladott állapotban lévő“: azt jelentheti, hogy az áttétek száma már olyan nagy volt, ami jelentősen rontja egy páciens állapotát és így kevés esélyt adtak a gyógyulásra.

3. “Néhány évig tünetmentes maradt“: néhány évig nem volt kimutatható áttét, majd a betegség újabb áttétek formájában visszatért.

4. “Vakcina“: legyengített kórokozót tartalmazó oltóanyag, amely aktív immunitást alakíthat ki.

Most nézzük a hírt és kezdeném a végén.

Egy vakcináról van szó, amit herpeszvírus ellen fejlesztettek, tehát feltételezem, hogy legyengített herpeszvírusokból áll, melyek valóban képesek lehetnek megtámadni a melanoma sejteket.
Tudnunk kell, hogy a melanoma elleni vakcina ígérete már nagyon régi, sokszor reppentek fel a mostanihoz hasonló hírek, de a várt végeredmény csak nem született meg, ezért klinikusként sajnos szkeptikusan tekintek erre a lehetőségre is. Bár ne lenne igazam.

A vakcinát közvetlenül a tumorba kell fecskendezni. Ez vagy azt jelenti, hogy a melanomának csak a bőrön lévő áttéteit lehet gyógyítani vele, ami a legritkább esetben a halál oka, vagy valamiféle hosszú tűvel a belszervi áttéteket is? Ezt sajnos nehezen tudom elképzelni. A melanomára pedig az jellemző, hogy egyszerre több belszervi áttéttel jelentkezik.
Teljesen egyértelmű számomra, hogy egy kutatást a legelérhetőbb helyen lévő problémával kell kezdeni, mert itt jól megfigyelhető, követhető a változás.

A statisztikákról:
Az előrehaladott állapotú páciensek 16%-a teljesen felépült. Ahogy fentebb is definiáltam, az előrehaladott állapot több, belszervi áttétet jelent, míg a vakcinát közvetlenül a tumorba kell fecskendezni. Egyszerűen nem tudom összehozni a kettőt. A másik gond, ami az eddigi vakcináknál mindig felmerült, a melanoma sejtek eltérő volta. Az egyikre hat a vakcina, míg a másikra nem és így az ellenálló klónok kiszelektálódnak egyfajta evolúciós mechanizmus alapján és tovább nőnek.

Így tudom elképzelni azt is, hogy a páciensek 28%-nál a tumor a felére csökkent: elpusztultak az érzékeny sejtek és megmaradtak az ellenállók, ahogy az előbb írtam.

Fontos hangsúlyozni, hogy magam is örülök minden pozitív fejleménynek, hírnek, de véleményem szerint nincs rosszabb, mint egy hamis remény, egy nem igazán működő szer, amiért a reményvesztett páciensek hajlandók még a családi vagyont is pénzzé tenni. Nem egy ilyen esetet láttam sajnos.

Ezzel a bejegyzéssel szeretnék mindenkit a racionalitás mezsgyéjére terelni, hűteni a túlzott várakozásokat. Természetesen magam is figyelemmel fogom kísérni a híreket és segítek értelmezni a további fejleményeket is.

Sajnos már 200 éve tehetetlen az orvostudomány az áttétes melanomával szemben, így a mai napig az egyetlen 100%-os gyógymód a korai diagnózis és a kezdődő daganat sebészi eltávolítása.

Itt a probléma az, hogy amire a laikusok felismerik magukon a melanomát, már legtöbbször nem korai. Ezért van óriási jelentősége a tünetmentes szűréseknek. Azok a páciensek, akiknek így találtuk meg a melanomáját, ma is boldogan élnek és soha nem fogják megtudni, hogy mi is a melanoma valójában.

Creative Commons License