Október 30-án írtam egy bejegyzést "Egy újabb életmentés és a reklámtörvény" címmel, amelyben Imre esetét meséltem el.
Most elolvashatja azt, hogy Imre hogyan élte meg az eseményeket. Íme:
"… 2008 nyarán édesanyám felhívott telefonon, hogy tudomást szerzett egy országos méretű melanoma szűrési rendezvényről, és hogy mindez ingyenes. Mivel én budapesti lakos vagyok, ezért a VIII. kerületi Mária utcában lévő szűrésre mentem el, de ott olyan sokan álltak sorba, (vagy százan, és a sor is lassan haladt) hogy lemondtam a dologról. Mellesleg itt jegyezném meg, hogy életemben először ekkor hallottam ezt a kifejezést, hogy melanoma. Mindeddig nem is tudtam, hogy ilyen létezik, nem tudtam, hogy mi ez, pedig többet foglalkoztam az anyajegyekkel, mint az átlagember. Eltelt pár hónap és szépen meg is feledkeztem a dologról, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Egy napon a postaládában a sok reklám és szórólap között megláttam a Melanomamobil szórólapját is. Felvittem a lakásba, hátha majd megnézem, de nem volt valószínű, mert ugyanarra a sorsra jutott volna, mint a többi szórólap: a kukában végezte volna. Hacsak nem látta volna meg a barátnőm. Mi ketten egy lakásban élünk, egy háztartásban. Legfőképpen az ő unszolására végül beadtam a derekam, és elmentem erre a melanoma szűrővizsgálatra.
… A vizsgálat végén a doktor úr azt mondta, hogy 1 helyen kezdődő melanomát gyanít, és hogy ezt jó volna minél hamarabb eltávolítani, nem kell, hogy megvárjam a vizsgálat eredményét. (A vizsgálat eredménye 15 munkanapon belül érkezik postán, melyben benne van a részletes elemzés, tanácsadás. A fotókat több orvos is megvizsgálja) A doktor úr készségesen felajánlotta, hogy elvégezi a műtétet, vagy ha valaki mást szeretnék, akkor segít nekem találni orvost. De azt mindenképpen kérte, hogy a szövettani elemzést ők végezhessék el, mert az nagyon fontos hogy hozzá értő szakemberek csinálják.
…Két hét múlva mikor lekerültek a kötések, már csak emlék volt a melanoma. Ugyanis a műtét és a varratszedés között érkezett meg a szövettani eredmény és a doktor úr hívása: kezdődő melanoma! De pánikra nincs ok, idejében lett eltávolítva.
… Ez a melanoma nagyon veszélyes dolog! Nem hiányzik senkinek sem, hogy rákos daganat fejlődjön ki rajta/benne, áttéteket képezve, és én mindettől szerencsére megmenekültem. Ezúton is szeretném megköszönni az egész csapatnak hogy megmentették az életemet! Nagyon szépen köszönöm és minden jót kívánok a továbbiakban! Találkozunk a kontroll vizsgálaton!"
Többek között ez az, amiért érdemes dolgozni.
Hadd emeljek ki néhány részletet:
– még egy olyan ember is, aki abszolút rizikós melanoma szempontjából, majdnem túl későn hallott a melanomáról. Azok a bőrgyógyászok, akik korábban vizsgálták, mit mondtak neki?
– Imre kiválóan megfogalmazza, hogy mi a szórólapok sorsa, pedig most már látjuk, hogy egy szórólap, akár életet is menthet.
– az ingyenes vizsgálatok nagyon jók, de legalább ennyi kérdést fel is vetnek, leginkább minőségieket. Arra mindenesetre jók, hogy a melanomára irányítsák a figyelmet.
– milyen fontos dolog a nők gondoskodása egy család életében. Valószínűnek tartom, hogy kevés férfi menne el szűrővizsgálatokra, ha az asszony nem noszogatná. Igazuk van!
– Imrének a vizsgálat előtt fogalma sem volt róla, hogy a testén rosszindulatú daganat lehet; csak úgy eljött a szűrésre minden panasz nélkül.
A szűrés életet menthet. Amikor már panasz miatt jön egy páciens, az nem szűrés, és már késő lehet…
Köszönjük a jókívánságokat és igyekszünk minél több ilyen esetet publikálni itt a blogban.