Múlt héten volt nálam egy fiatal fiú, akit úgy jelentett az asszisztencia, hogy egy melanomás jön, aki túl késői időpontot kapott műtétre.
Megérkezett, megvizsgáltam és természetesen kikérdeztem. Kiderült, hogy egy olyan egyetemre jár, ahova semmi kedve és nem találja helyét az életben. Nem tudja, hogy mit szeretne, mivel akar foglalkozni. Kb. másfél éve kezdődtek bizonytalan panaszai, melyekkel sorra járta az orvosokat, de nem találtak ezidáig semmit. Jelenleg is több orvosi vizsgálata elő van jegyezve. Ebben a folyamatban, melanomával kapcsolatos irodalomra bukkanva, az olvasottak és a látottak alapján saját maga diagnosztizálta a melanomáját. Így került hozzám.
Persze vizsgálat közben végig beszélgettünk, így derültek ki számomra a fenti információk.
Vizsgálat után megnyugtattam, hogy semmi baja, a kérdéses elváltozás egy bevérzés, még csak nem is anyajegy. Persze a műtétet javasoltam – még akkor is, hogy banalitásról van szó – hiszen annyira az agyába véste magát a melanoma gyanúja, hogy nehezen tudná elfogadni a diagnózist. Megtörténik a műtét, elkészül a szövettan és ez majd megnyugtatja.
Búcsúzóul azt a tanácsot adtam neki, hogy találja meg magát az életben, keresse meg, mi érdekli igazán, mihez van tehetsége és ne meneküljön betegségekbe.
Meg is kérdeztem tőle, hogy "miért szeretné, hogy melanomája legyen?". Persze csodálkozott a kérdésen, de aztán megértette, hogy mire célzok. Egy betegség végre értelmet adna az életének, lenne egy konkrét cél, ami ellen küzdeni, tenni lehetne.
Ez egy nem ritka, de nagyon veszélyes játék. Vigyázni kell vele, mert ha valaki kitartóan csinálja, akkor bevonzhat magának egy olyan betegséget, amivel meggyűlhet a baja.