Hiába foglalkozom több, mint egy évtizede melanomás páciensek kezelésével, segítésével, maradt egy komoly kihívás, amit nem tudtam megnyugtatóan lerendezni még magamban: hogyan világosítsak fel egy pácienst a betegségéről, kilátásokról, teendőkről, stb. úgy, hogy elég információt adjak ahhoz, hogy komolyan vegye és aktívan kézbe vegye a sorsát, de annyit már ne adjak, hogy elkeseredjen, magába zuhanjon és ne tegyen semmit.
Úgy gondolom, hogy mindenkivel egyénileg kell megtalálni a hangot és a mértéket, bár sokszor a rövid beszélgetések, vagy éppen itt, a személytelen blog, ezt nem teszik lehetővé.
Másik példa: négy éve vagyok magán orvos, tehát nem kórházban végzem a napi orvosi tevékenységem: ha az elején elmondta volna valaki, hogy ez mivel jár, lehet, hogy még mindig kórházban dolgoznék. Így viszont elindultam egy úton, az egyik akadályt a másik után véve és mára egészen messzire jutottam, ahonnan nem fordulnék vissza. Jó lett volna, ha tudom mi vár rám, vagy jobb volt így, hogy mindent a maga idejében adagolt a sors?
Kíváncsi vagyok olvasóim véleményére, mielőtt belefognék a gyógyulásról – tehát nem a megelőzésről – szóló bejegyzések írásába, legyen egy kis támpontom, visszajelzésem.
Köszönettel várom a gondolatokat, véleményeket erről.