Köszönöm Maya és Nina hozzászólásait, melyek rávilágítottak egy-egy lényeges pontra.
Maya szerint a GT itthon nem megvalósítható, elsősorban anyagi okokból.
Nina, felhívta a figyelmem egy látszólagos ellentmondásra: most szétszedhető a GT, vagy nem?
Először is ismét visszautalnék a házépítős analógiára, az alapozás fontosságára, az építőanyagok minőségére és arra, hogy ne lehet a tetőcserepeknél kezdeni.
Tény, hogy a minőség több pénzbe kerül, mint a gagyi, bár ez sem mindig igaz, amikor látom, hogy páciensek haszontalan szerekre, módszerekre, akár vizsgálatokra mekkora összegeket szórnak ki.
Tehát, van egy terápia, ami igen: macerás, igen: működik, igen: sokba kerül, de van más választás? Mihez kezd az, aki nem ezt választja, mit tesz helyette? Erre a kérdésre adott válaszokra tényleg kíváncsi lennék.
A GT szétszedéséről: Charlotte Gerson – Dr. Max Gerson lánya – szerint a GT úgy működik jól, ahogy van, abból semmi nem hagyható el, valaki vagy 100 san csinálja, vagy sehogy. Ezzel az állásponttal csak azért nem értek egyet, mert így tényleg kevesen végeznék.
Másrészt én azért tehettem meg, hogy szétszedjem, mert egészséges vagyok és pusztán a saját és családom egészségének megőrzése a cél, tehát van időnk a hatás kialakulására.
Egy beteg embernél, ahol már eleve a szervezet rosszabbul működik, több probléma is van, esetleg kevesebb idő van, hogy kialakuljon a hatás, ott szükség van a GT minden részletére: azokra, amelyek az emésztést segítik, a májat támogatják, a méregtelenítést stimulálják, stb.
Tehát, azok a páciensek, akik azt gondolják, hogy a GT-t nem tudják úgy végezni, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, legalább azt csinálják, amit én magam is.
Mit emeltem be az életembe a GT-ból?
– hosszú évek óta a biopiac vásárlói vagyunk és Gerson pácienseknek járó kedvezményeket élvezzük a legtöbb gazdánál: a mi táplálkozásunknak csak egy bizonyos része bio, de a többi is friss alapanyagokból készül, otthon főzünk és megválogatjuk, hogy mit eszünk meg. Aki beteg, az annál jobban teszi, minél több a bio (tiszta és értékes) tápanyag, amit a szájába vesz.
– minden reggelim Demeter minősítésű, apró szemű zabpehelyből készül és ez az az étel, amit kislányom is minden körülmények között elfogyaszt. Olyannyira elválaszthatatlan a reggelemtől ez az étel, hogy amikor mondjuk egy hotelben vagyunk és ott a gazdag terüljterüljasztalkám, egyszerűen nem tudok mit választani, és nagyon hiányzik.
– vásároltam egy Greenstar típusú lékészítő gépet (a legjobbra a Norwalk-ra nekem sem volt pénzem, és a centrifugális típusú lékészítők, amelyek az üzletekben kaphatók és a legtöbben ezt használják, egyszerűen rosszak.) Ezzel a géppel készítem a friss leveket (répa-alma és zöld lé salátákból) kisebb nagyobb rendszerességgel. Én még azt is megtehetem, hogy néha kihagyjam, mert egészséges vagyok.
– a bio zöldségek tárolásához építettem magamnak egy kis hűtőházat és használunk néhány fagyasztót. Egyébként most már egész évben elérhetők a bio zöldségek, persze jóval drágábban, amikor nincs idényük.
– heti egyszer főzzük magunknak a hipokratesz levest, ami egyébként nagyon hasonlít az olaszok minestrone levesére.
– végzem a beöntéseket. Ez egy érdekes téma, mert a legtöbben szörnyülködnek, amikor erről hallanak, de aki egyszer végül rászánja magát, hogy elkezdje, az úgy lelkendezik róla, amit ritkán szoktam hallani.
– minimális só, ami azt jelenti, hogy mi egészségesek, vagy egyáltalán nem használunk sót, vagy ritkán csak úgy, mint fűszert
– minimális édesség: semmi nass, amikor édességet eszem az nagyon minőségi, mentes minden felesleges, ragadós máztól
– kevés hús, az is hal vagy szárnyas
– sok folyadék.
Egyébként a mi étkezésünk leginkább az olasz konyhára hasonlít, sok salátával, zöldséggel, melyeket al dente készítünk el, tehát nincs szétfőzve, kissé roppanós.
Rendszeresen sportolunk mindannyian.
Szóval ezeket és így vettük át a GT-ból.
A fentiek egy olyan páciensnél, akiről mondjuk in situ melanomát távolítottak el elegendő is lehet, mert rengeteg ideje van.
Akinek a melanomája mondjuk 0,5mm-nél vastagabb, már ennél is többre van szükség, komolyabban kell venni a GT protokollját.
Akinek 1mm-nél vastagabb a melanomája, az pedig vegye nagyon komolyan azt, mait a GT-nál írtam.
Kérem, a hozzászólásoknál írják meg nekem, hogy aki a fentiek helyett mást választ, akkor mi az? Ki mitől várja azt, hogy sikerül a szervezetét, immunrendszerét jobb helyzetbe hozni? Tényleg nagyon kíváncsi vagyok. Magam részéről – aki orvosként több mint egy évtizede kutatom a gyógyulás titkát, és rengeteg pácienst kísértem végig különböző metódusokat alkalmazva – azért választottam a GT-t mert tanulmányaim alapján ezt tudom elfogadni és saját magam, illetve pácienseim esetei alapján meggyőződtem a hatásosságáról.
Egyéként azt tervezem, hogy felkérek néhány pácienst, aki évekig végezték a GT itthon, hogy írjanak néhány sort itt a blogban azoknak, akik azt hiszik, hogy lehetetlen küldetés. Lehet, hogy a lehetetlenség nem is a módszerben rejlik, hanem mibennünk?