Aki látta a Story magazin 17. számát, az tudja, hogy miről van szó, aki nem, az most megtudhatja.
Röviden leírom Kata történetét, akinek itt is szeretnék köszönetet mondani azért, hogy ismertségét kihasználva és élve a közismert emberek társadalmi felelősségvállalásával publikusan felvállalta egy változó anyajegye észlelésének történetét és izgalmait, amit megélt.
Hogyan is kezdődött?
Még sok-sok évvel ezelőtt, amikor az Országos Onkológiai Intézetben dolgoztam, akkor Kata nagymamáját kezeltük, aki végül az életét a melanoma miatt veszítette el. Ekkor találkoztam először Katával, persze csak futólag.
A rákövetkező években még egy kicsit nehezteltem is rá, sőt ennek még itt a blogban is hangot adtam, ugyanis többször vett részt mellrákellenes kampányokban, mondván, hogy a nagymamáját is a rák miatt veszítette el. A melanoma, bőrrák, anyajegyvizsgálat problematikája annyira el volt(van) hanyagolva, hogy erre is bőven ráfért volna a kommunikáció, akkor Kata miért nem a melanoma korai felfedezése mellett kampányolt, ha már a nagymamája is ebben volt érintett? Mindegy, lényeg, hogy nevét adta a rák elleni küzdelemhez és ezt tette most is.
Ez után jött a SZÉP (szűréssel az életért program), ahol Kata volt az egyik sztárvendég, házigazda. Ott a szűrést a Melanomamobil végezte, így nagyon sok alkalommal együtt álltunk a színpadon, ahol minden alkalommal elmondtam a kis mondókámat arról, hogy a melanoma az egyetlen agresszív rákfajta, ami a bőrön alakul ki, így felesleges minden haláleset, mert könnyen észlelhető (lenne, ha gondolnánk rá). Itt alkalomról-alkalomra egyre mélyebbre vésődött Kata agyába a tudás, itt derült ki, hogy a nagymamája kapcsán már találkoztunk és itt döbbenhetett rá arra is, hogy bizony ő is a magas rizikójú személyek közé tartozik. Itt a SZÉP szűrések kapcsán szövődött köztünk egy mélyebb ismeretség és bizalom, ezért fordult hozzám később, hogy vizsgáljam meg az anyajegyeit.
Az első alkalommal az egyik lábfején találtam egy olyan anyajegyet, ami megfigyelésre volt érdemes, így megbeszéltük, hogy annak a kontrolljára később jelentkezik.
Katán láttam, hogy a tapasztaltak és tanultak miatt a kellő komolysággal kezeli a kérdést. Második alkalommal, amikor visszajött, akkor a jobb vádliján találtam egy akkor még alig észrevehető, azonban új anyajegyet. Ezt:
Fél év múlva ismét jelentkezett nálam, azzal, hogy az az anyajegy, amit az előző alkalommal újként észleltünk, tovább növekedett, tapinthatóvá vált. Így nézett ki ekkor:
Azt hiszem még a laikus olvasók is kiválóan láthatják a változást, különösen a speciális (ún. dermatoszkópos) képen.
Itt hadd emeljek ki néhány fontos dolgot:
1, Kata estéből is látszik, hogy ami új, az bizony veszélyes lehet, észre kell venni.
2, Vajon, ha nincs a SZÉP program és Kata nem szippantja magába ennyi alkalommal a melanomával kapcsolatos tudást, akkor észrevette volna magán a 2mm nagyságú elváltozást?
3, Vajon egy átlagember, aki azt sem tudja, hogy a melanoma egyáltalán létezik, észlelne-e a bőrén egy 2-3 mm nagyságú növedéket. Valószínűleg nem, ugyanis szakmai körökben köztudott, hogy a páciensek a korai melanomájukat, amikor az életük egy egyszerű műtéttel még megmenthető lenne, anyajegyként tartják számon. Amikor nekik is feltűnik, hogy baj van, akkor már legtöbbször késő.
4, Mindenképpen a melanoma problematika ismeretére van szükség ahhoz, hogy valaki megmenthesse a saját életét, ahogy ezt Kata is tette azzal, hogy komolyan vette és oda figyelt az anyajegyeire és a rendszeres kontrollra.
Ezen a ponton kértem Katát és ő beleegyezett, hogy új és növekvő anyajegyének történetét, a diagnózis miatti izgalmakat osszuk meg mindenkivel, hogy tanulhassunk belőle.
Katának elmondtam, hogy nem kell izgulnia, mert annyira korán és időben vagyunk, hogy bármit mutat is a szövettani eredmény, neki biztosan nem eshet baja. Itt még egyszer leírom, hogy amíg a melanoma csak a bőr legfelsőbb rétegében van, ahol kialakul, addig nem adhat áttétet, mert ott nincsenek erek. Ahogy egyre mélyebbre nő, és eléri az ereket, leválhatnak sejtek a kiindulási daganatról és a szervezet bármely részére eljuthatnak. Ekkor, már hiába operálunk.
Szóval ekkor jelent meg a Story-ban Kata története.
Megtörtént a műtét és jött a szövettani eredmény miatti izgalom. Vajon mit lát majd a pathológus orvos? Kata nyugodt volt, de azért izgult is. Ezen a ponton orvosként a kép alapján nagyon nehéz pontos diagnózis mondani. Lehet, hogy melenoma lesz a diagnózis, lehet, hogy nem. Vannak olyan korábbi eseteim, amikor egy ekkora szabálytalan növedék már melanoma lett ( Réka és Henriett esete ) és van, hogy nem.
Néhány napon belül jött a válasz, azonnal hívtam Katát. Jó hír: ugyan a kép nagyon szabálytalan volt és már elárasztották a területet az immunrendszer sejtjei, észlelve az elváltozást, de a szövettani kép alapján a melanoma diagnózisát még nem lehetett felállítani. Időben voltunk.
Kata fellélegezhetett és mindenki más is, aki időben fordul orvoshoz. Sokan azért nem jönnek, mert “mi lesz, ha találnak valamit?”.
Ha nem találunk semmit, akkor úgy is ok, ha találunk valamit és időben vagyunk, akkor persze van egy kis izgalom, de a másik oldalon ott van az élet, ami a küzdelmek ellenére azért mégis szép.
Ha nem jön el és nem találtunk volna semmit, akkor szerencséje van, de marad a bizonytalanság. Ha találtunk volna valamit, de nem jött el, akkor ahogy telik az idő, romlanak az esélyek. Előbb-utóbb úgy is orvoshoz kényszerül, akinek problémája van, csak akkor már nem lehet segíteni.
Így, még egyszer végignézve Kata esetének tanulságain, egyértelműen azt mondhatom, hogy Katát az anyajegyek változásáról, a melanomáról megszerzett ismeretei mentették meg, amihez a katalizátor nagymamájának halála volt és ebből fakadt gondos odafigyelése és az, hogy rendszeresen járt orvosi kontrollra, ahol időben derülhetett ki az induló veszély.
Szolgáljon Dobó Kata esete tanulságul mindenkinek. Jelentkezzen be Ön is.
