A melanoma csak és kizárólag akkor halálos, ha nem ismerjük fel időben, vagyis túl későn fedezzük fel, amikor már áttéteket adott.

 

Mik lehetnek azok az okok, amik késleltethetik a melanoma felfedezését?

 

1. Nem tudjuk, hogy egyáltalán létezik, ezért nem is keressük.

2. Nem tudjuk hogyan néz ki, ezért nem vesszük észre.

3. Olyan helyen alakul ki, amit nem látunk magunkon.

4. Nem vesszük észre a változást (mert túl kicsi, vagy túl lassú, vagy nem figyeljük).

5. Ha laikus létünkre mégis valami gyanúnk támad és orvoshoz megyünk, még az is előfordulhat, hogy az orvos sem veszi komolyan és elaltatja a gyanúnkat.

6. Előfordul, hogy melanomát körömgombának nézik.

7. Előfordul, hogy talpi melanomát szemölcsnek, tyúkszemnek nézik és úgy is kezelik.

8. A melanomára jellemző a spontán visszafejlődés (regresszió) jelensége: ezt tévesen spontán gyógyulásnak értelmezhetik. A melanoma így akár teljesen el is tűnhet.

 

Figyelem! Egy korai melanoma, amikor még 100%-osan gyógyítható, nem könnyű diagnózis. Aki nem gondol rá, hogy amit vizsgál, akár melanoma is lehet, könnyen elnézheti.

Gondoljunk a melanomára és keressünk hozzáértő, gyakorlott segítséget.

 

Példaként egy korai melanoma, amit a múlt hónapban fedeztünk fel:

egy korai melanoma (in situ)

egy korai melanoma (in situ)