Egy érdekes történtet osztok meg Önnel, kedves olvasó és érdeklődéssel várom a hozzászólását, mit gondol erről.

Ugye, mi céges szűréseket is végzünk, ami azért jó a munkavállalóknak, mert nem kell szabit kivenniük, sorban állniuk, stb. a szűrés miatt, hanem rugalmasan, a saját közegükben, 15-20 perc alatt elvégezhetik azt.

Történt az egyik cégnél, hogy tavaly szűrést végeztünk és eljött a dolgozók egy bizonyos része. Ok.

Az a hölgy, aki ennél a cégnél a szűréseket szervezte és velünk is tartotta a kapcsolatot, nem jött el.

Ugyan ez a hölgy most nemrég mégis részt vett egy szűrésünkön, persze nem a cégénél, hanem valamelyik városi rendelőnkben, mert változást észlelt az egyik anyajegyén. Egy melanomát diagnosztizáltunk nála.

A szűrésekről mindig elmondom, hogy éppen az a lényege, hogy a páciens nem észlel magán semmit és így jön el, mert ekkor vagyunk még igazán korán, ha gond van. (persze mindenki azt hiszi magáról, hogy miért éppen vele lenne gond)
Amikor a páciens észlel magán valamit és azért jön el, az már nem szűrés, az már orvosi vizsgálat panasz/tünet alapján.

Tudom, hogy a ha-k semmit nem érnek, de ha akkor jött volna el, akkor a melanomáját lényegesen korábban vesszük észre, ami az életét is jelentheti (még nem tudom a szövettani vizsgálat eredményét).

…de ez még mind semmi, nem ezért írtam a bejegyzést. A poén most következik.

Megkérdeztük a hölgyet, hogy idén is szervezzünk-e szűrést a céghez, mert lehet, hogy rajta kívül is még vannak olyanok, akik akkor nem jöttek el és most látva az ő esetét, talán mégis eljönnének.
A válasza ez volt (nem szó szerint, de lényegét tekintve): "Nem kell, aki akart, az tavaly már eljött…"

Azt gondolom, hogy én itt abba is hagyom az írást és nem fogalmazok meg kérdéseket, felvetéseket. Ezt Önre bízom.

Szeretjük az egyértelmű válaszokat: igen, vagy nem, pedig a világ és benne a dolgok ritkán ilyen egyértelműek.
Amennyiben a fenti kérdésre ilyen féhér-fekete típusú választ kéne adnom, akkor inkább nem.

Már itt az elején szeretném leszögezni, igen fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk magunkra, testünkre, lelkünkre és odafigyeljünk a jelzéseire is, amelyek nagy segítségünkre vannak a mindennapi életben.
Akkor miről is van szó?

Sokszor hallom, hogy "én érzem, mit kíván a szervezetem és akkor azt eszem…" vagy "most nem esne jól ez és az…", stb.
Leginkább a táplálkozással kapcsolatban hallom, hogy valaki abból próbál eligazodni, hogy mit érez, mit és mennyit kíván.

Hadd kezdjem egy tudományos kísérlet eredményének ismertetésével, amit az amerikai haditengerészetnél végeztek – még egyetemi éveimből emlékszem erre.
Szóval amerikai katonákon kísérleteztek és azt vizsgálták, hogy mennyi kalóriát fogyasztanak a katonák.
Két csoportot hoztak létre: az egyiknek nem kellett semmilyen fizikai munkát, aktivitást végeznie (azért ez szokatlan lehetett a hadseregben), míg a másik csoport rendszeres edzéseket végzett. Mindenki annyit ehetett, amennyit csak kívánt, vagyis amennyit a szervezete kért.

Mit gondol a kedves olvasó, kik ettek többet? Hát persze, hogy akik többet mozogtak, hiszen ez a logikus.
Pedig a kísérlet nem ilyen eredménnyel zárult. Sokkal többet ettek azok, akik nem mozogtak. A kísérlet egyik eredménye az volt, ahhoz, hogy az embernél is működjön valamelyest a táplálék felvétel szabályozása, egy bizonyos fokú fizikai aktivitás kell. Ha ez nincs meg, akkor a szervezetünk nem mondja meg, hogy mennyit együnk, állandóan enni akar.

Ez az egyetlen, általam is ismert kísérlet ami egyértelműen bizonyítja, hogy nem hallgathatunk testünk jelzéseire.
Egyszerűen a józan eszünkre kell hallgatnunk ilyenkor is.

"Egy ki édességet kívánok…". Nem baj, nincs. Vagy ha van is, akkor csak kevés és jó minőségű.
Semmi nasi. Az otthonunkból úgy kell kiirtani a csipszeket, csokikat, sütiket, mogyorót és minden felesleges rágcsálnivalót, mint a csótányokat. Csak gyümölcs maradhat, viszont abból minden nap egyet…
Tévézés közben nincs rágcsálás. A táplálékfelvétel korlátozódjon az étkezésekre, amely viszont legyen családi esemény, közösen, együtt.

Mindegy, hogy mit kívánok, akkor is csak azt eszem, ami józan ésszel jó nekem. Sok zöldség, gyümölcs, kevés hús, kevés finomított szénhidrát, minimális só. Ha a szervezetem mégis ezek közül kíván valamit, hadd tegye. Nem érdekes.

"Most nem esne jól a mozgás. Olyan fáradt vagyok."
"Lehet, hogy beteg leszek? Olyan gyenge vagyok, ma nem megyek futni."
"Egész nap dolgoztam, érzem, hogy már sok lenne egy kör futás a Margit szigeten."

Ne higgyünk a sok maszlagnak. Ha megbeszéltem magammal egy gyenge pillanatomban, hogy saját jól felfogott érdekemben heti 3 alkalommal télen-nyáron, esőben és napsütésben futok 5km-t, akkor nincs kifogás, nincs duma, nincsenek érzések. Gyerünk.

Nekem sem megy mindig egyformán könnyen, de az első párszáz méter után mindig egyformán jó és különösen a végén az aktív, egészséges ember jóleső fáradtsága. Így még a vacsora is jobban esik, őszintén és elégedetten nézhetek a tükörbe is és nem kell magamtól szörnyülködnöm, hogy ma is milyen egy gyenge jellem voltam, hogy meghajoltam lustaságom előtt.

Szóval azt tanácsolom, hogy inkább az elhatározásainkra, az egészséges életmóddal kapcsolatos olvasmányainkra és tudásunkra támaszkodjunk, mintsem testünk jelzéseire, hogy éppen mihez lenne kedve.
Szerintem a testünk egy rossz gyerek – vagyis egy gyerek – aki tudatlan szabadságában korlátlanul csapong, mi pedig szülőkként igyekszünk őt a saját érdekében irányítani. Na éppen így kell a testünkkel is bánni.
Jól néznénk ki, ha a kétéves kislányom mondaná meg nekem, hogy mi a jó neki.

Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani.
Éppen ezért időnként megjelenünk egy-egy lapban, melyet a potenciális pácienseink olvasnak, hogy lássanak minket.
Ezek a megjelenések szakmai cikkek, amikor valami értéket adunk, leírjuk véleményünket a napozásról, szoláriumról, fényvédelemről, szűrésekről, stb., vagy hirdetések: "Jöjjön el Ön is szűrésre, mert talán éppen Ön lesz a következő, akinek megmentjük az életét…", stb.

Az újságíróknak kétféle megközelítése van a témához.
A gyakoribb, hogy írnak egy cikket a leadás előtti utolsó pillanatra, amihez már nincs lehetőség és idő hozzányúlni és különben is a főszerkesztő is jóváhagyta már. Természetesen sem az újságíró, sem a főszerkesztő nem ért a témához, csak azt hiszik magukról, hogy ők minenhez értenek.
A jó megközelítés az, hogy az újságíró felveszi a kapcsolatot az adott téma egyik, vagy több szakértőjével és a velük történő egyeztetés során kialakult véleményét jeleníti meg az írásban. Persze ez munkásabb, több egyeztetést kíván, a sokszor eltérő vélemények között rendet kell tenni, szóval jóval bonyolúltabb, mint egy alapvetően rossz írást kirázni a saját tollunkból.

Történt a tegnapi napon, hogy az egyik havi magazinnal már mindent leegyeztettek a marketingeseink, megállapodtunk mindenben, amikor is már csak rajtam volt a sor, hogy írjak valami szakmait. Az én írásom a fő cikkhez kapcsolódott volna. Természetesen végigolvastam azt és elszörnyűlködtem.
Először is olyan szinten keverte az író a bőrdaganatokat és az azokkal kapcsolatos megállípításokat, hogy még én is alig értettem, hogy mire gondolhatott, vagy mire akart gondolni. Mindensetere az az olvasó, aki el fogja olvasni, semmit nem fog érteni belőle. Ezen kívül a napozással és a fényvédelemmel kapcsolatban is katasztrofális dezinformáció halmaz állat a papíron. Szóltam a munkatársaknak, hogy ehhez én nem adom a nevem, így leállítottam mindent.

A szerkesztőség reakciója az volt, amivel ezt a bejegyzést kezdtem: Már nincs idő a változtatásre és a szerkeztő különben is jóváhagyta.
Az, hogy az olvasók mit kapnak, az senkit nem érdekel. Az, hogy az olvasók viszonyítási pontokat keresnek egy-egy írásban, amit beépítenek életükbe, és ennek következményei lehetnek, az senkit nem érdekel.
… és amiről írók az sajnos nem egyedi példa és nem csak az én szűk területemen fordul elő.

Elgondolkoztam, hogy honnan lehet látni, vajon egy adott cikk, egy adott újság mennyire igényes? Honnan tudom kiszűrni, hogy tovább olvassak-e és elfogadjam-e, amit a papíron álló betűk üzennek nekem?

Végül is a következőre jutottam és ehhez fogom tartani magam a jövőben, legyen szó bármilyen témáról és ezt ajánlom Önöknek is: csak azokat a cikkeket, írásokat fogom egyáltalán tovább olvasni és pláne a benne foglalaltakat elfogadni, ha konkrét nevet találok benne, aki(ke)t az újságíró megkeresett, mint szakértőket. És legyen ott az is, hogy ki ő, hol dolgozik és milyen pozícióban.

Egy adott újságban minél több az ilyen cikk, az annál inkább szól az igényességről. Ahol csak az újságíró neve árválkodik a cikk végén, az a médium, az az újság, magazin, stb. csak a pénzről szól és létezésének egyetlen értelme, hogy a hirdetéseknek helyet adjon, amiből komoly pénz folyik be.

Nekünk, az olovasóknak a felelősége az, hogy soha többet ne vagyünk meg olyan (szenny)lapokat, amelykeben a cikkek igénytelenek és a lap létezésének egyetlen értelme a pénz. Minden olyan médiumnak, ami tömegeket szólít meg (így ennek a blognak is, bár lehet, hogy itt a tömeg kifejezés egy kissé túlzó) társadalmi felelősége is van. Ezt tudomásul kell vennie a tisztelt főszerkeztőknek is.

A reggeli hírekben hallottam, hogy a mai napon extrém fokú UV-B sugárzás várható (8,1-es), ezért figyelmeztettek ennek a lehetséges veszélyeire.

Örülök neki, hogy már erre is odafigyelnek és figyelmeztetik a hallgatóságot; azt a hallgatóságot, aki ruháitól megfosztva rohan a szigetre, vagy bármelyik vízpartra, ha teheti, hogy napfürdőt vegyen.
Ugyan ez a hallgatóság volt az, aki felháborodásának adott hangot a csernobili atomreaktor katasztrófája után, hogy a még az esővel is káros sugárzás érkezik a földre, ami beszennyezi azt egész élővilágával együtt. Micsoda szörnyűség és csak tehetetlenül szemléljük, kiszolgáltatva. Mossunk meg mindent 3x, talán az segít, stb.
Pánik.

UV sugárzásunk eddig is volt, de tény, hogy köszönhetően néhány szerencsétlen környezeti hatásnak a földfelszínt elérő UV sugarak (A és B) mennyisége nő.
Nem érdekes. Ez más. Ez az éltető Nap. Különben is az egészséges bőr színe a barna. Ez a szexi, ez néz ki jól és sorolhatnám a tévhiteket, ideológiákat, kifogásokat, melyeknek köszönhetően nagyon sokan teszik ki magukat egy ismert rákkeltő sugárzásnak nap-mint-nap.
De ez mind nem elég. Amikor télen a rákkeltő sugárzás szintje csökken, akkor visszavonulunk a saját magunk által gyártott, mű rákkeltő sugárzást kibocsátó szerkezeteinkbe, amelyekről az utókor szolárium néven fog megemlékezni.
Így aszaljuk magunkat napról-napra. Nem érdekes hadd dolgozzanak azok az immunsejtek, talán meg tudnak védeni minket saját hülyeségünktől. Akit pedig nem, az szembenézhet a bőrrákkal – ha szerencséje van -, vagy a melanomával, ha nincs.

Furcsák vagyunk mi emberek…

Mi a helyes eljárás a napsugarakkal szemben, melyeknek természetesen örülünk és melyek látványa bearanyozza lelkünket, kedvünket.
A napfény áldás, de nem a direkt, tűző napsugárzás a bőrnek.
Ezért védeni kell magunkat.
Ennek a védelemnek három szintje van.

Az első és legfontosabb a fizikai árnyék (napernyő, fa, vagy bármi)
A második szintje a ruházat, kalap, napszemüveg (már kapható UV szűrő anyagból készült nyári viselet is)
És legutolsó sorban a naptejek, melyeket elegendő mennyiségben kell alkalmaznunk ahhoz, hogy védeni tudjanak, minden olyan helyen, ahol a tűző nap ér.

Vegyük ezt komolyan, hogy szépek és egészségesek maradhassunk.

A mai nap eleve jelentőségteljesnek indult: ma volt a Melanomamobil második továbbképző napja idén, Gödön egy kellemes helyen. Mindenki jelen volt, orvosok, asszisztensek, irodai munkatársak. A cél az volt, hogy egymás és a páciensek visszajelzései alapján tovább csiszoljuk a folyamatainkat, átadjam a többieknek a VII. melanoma világkongresszuson szerzett új tudást és a legérdekesebb eseteinken keresztül tovább képezzük magunkat.
Ez volt délelőtt és ahogy írtam, a nap máris jól kezdődött.

…de ez a bejegyzés nem erről szól. A kedves olvasó most ne számítson semmi melanomára, bőrrákra és hasonló földi dolgokra, most inkább valami földön túliról szeretnék írni.
Azt gondolom, hogy egy orvosnak az is feladata, hogy neveljen és olyan tudást, tapasztalatot közvetítsen, ami építő jellegű és életminőséget ad.
Szóval elhatároztam, hogy a mai blogbejegyzésem nagyon intim lesz és leírom a mai saját, családi estémet, ami azt gondolom, hogy tökéletes (volt).

Még egy gondolat, megint a fránya anyagiak. A blogban sokszor előjön – mert provokálom – a pénz, ár kérdése. Én azt gondolom, hogy aminek nincs ára, annak nincs értéke, vagyis amiért nem kell fizetnünk, azt nem tartjuk értékesnek, ezért nem is vagyok az ingyenes dolgok híve, oly annyira, hogy ha nekem valamit ingyen ajánlanak, akkor meg sem kérdezem, hogy mi az, egyszerűen nem kérem. Szóval éppen ezért az árakat is feltüntetem, hogy mennyiből valósítható meg a tökéletes este.

Szóval vettünk egy kerti sütőt (5900ft) és ma este össze raktam. Összevágtam egy kis gyújtóst és tüzet gyújtottam benne. Közben Jovanotti szólt bentről, kint a házi rigóink kontráztak, kétéves kislányom körülöttem sürgött-forgott.
Bent a feleségem készített két csirkemellből, olíva olajból, fokhagymából és grillfűszerekből sütnivalót, hozzá salátát a biopicaról. Ez lehet, hogy nem olcsó, de ezt az adagot ajándékba kaptuk a kedvenc biogazdánktól. Volt benne ruccola, lolo-rosso saláta és vizitorma, nyakon öntve egy kis olívával, pici mézzel és fehér balzsamecettel. (A fehér balzsamecetet jobban szeretnem a vörösnél, mert nem olyan savanyú, sokkal kellemesebb ízű).
A fentiekből az olíva a legdrágább, a Corában egy saját márkás extra szűz olíva 1700 ft/liter. A többi nem tétel és nem kell, hogy bio legyen, jó a piacról is bármilyen saláta és szárnyas-hús.

Tüzet raktam, leégett, parázslott. Ekkor jött az előkészített hús és padlizsán megforgatva a pácban. Sercegett a tűzön és ínycsiklandó illetok töltötték be a teret. Közben rigóink énekeltek, Nellike gügyögött és Jovanotti énekelt, lágy szellő fújt. Végignéztem magunkon és azt gondoltam, hogy ez már-már giccses. Ez a boldogság.

[img=images/sutes.jpg width=480 float=left”>

Megterítettünk a teraszon (persze ehhez kell egy kert és terasz, akinek ez nincs, az kénytelen elutazni ehhez az élményhez egy kempinbe, vagy olyan helyre, ahol lehet sütni).
Az asztalon volt a sült hús és padlizsán. Nincs az a fűszerkeverék, ami utánozni tudná egy szabad tűzön sült hús ízeinek bonyolult tökéletességét. A parázsból nem csak hő sugárzik, hanem a füst olyan ízeket közvetít, vagy hoz elő, ami házon belül elérhetetlen.
Ludvig és Mentesi (Jó kenyér márkanéven kb. 255ft negyed kg) kenyeret is pirítottunk, valamint a parázsba alufóliába csomagolt új-krumplit is dobtunk, ami olyan lett, mint a vaj.
Ezen kívül bontottunk az Árvay pincészettől (Hétfürtös márkanéven, mert egy tőkén max 7 db fürtöt hagynak, többet nem) a Vulcanus cuve-t, ami azt gondolom, hogy a legtökéletesebb választás volt ehhez az estéhez és ezekhez az ételekhez. Leírhatatlan a bor színe, illata és zamata. Egy aszu karakterisztikával bíró tökéletes száraz bor. (2600Ft/üveg, a ma este talán legdrágább tétele)
Ekkora már a rigóink aludni tértek és elhallgattak, sötét lett és csend. Csak a tücsköket és a szelet lehetett hallani odakint, viszont bentről már Diana Krall 'From this moment on' albuma szólt, aminél tökéletesebb aláfestő zenét nehezen tudnék elképzelni.

Falatoztunk: egy falat hús, egy falat padlizsán, hozzá egy kis héjában sült burgonya leöntve vargányás olívával, tűzön pirított kenyér, egy korty fehér bor (miután a poháron átnézve megcsodáltam a színét, megpörgettem, az illatából mélyet szippantottam, majd belekortyoltam és hosszan forgattam, ízlelgettem), közben Diana Kroll ondolált dallamaival és a kora nyár kellemes esti hűvös fuvallataival. Egyedül a szúnyogok igyekeztek valami kis kellemetlenséget csempészni ebbe a tökéletes estébe, de valahogy ők is hozzá tartoznak a nyárhoz.

Elhatároztam, hogy ezt így, ilyen részletességgel leírom, mert egy orvos mutasson példát. És azok, akik ezt így utánam csinálják, sőt még tovább tökéletesítik, azok ugyan olyan boldogok lesznek, mint én vagyok és ez a legfontosabb az életben. Minél több ilyen tökéletes, emlékezetes pillanat, ami növeli az élet minőségét, ami az egyetlen és legfontosabb dolog. Ez építi a lelket és a testet, hatással van az immunrendszerre, elűzi a stresszt. Minél több ilyen estét kívánok mindannyiunknak. Higgyék el, hogy csak rajtunk múlik. Pontosan leírtam mindent, tessék megcsinálni.