Egyetért velem, hogy Ön is olyan orvoshoz szeret járni, aki folyamatosan képzi magát abban, amit csinál? A tudásunk frissítése, tapasztalataink megosztása rendkívül fontos.

A MelanomaMobil-nál ez a heti rutin része. Az érdekes, tanulságos esetektől rövid összefoglalót készítek az orvosainkak, kiküldöm azt és megvitatjuk a tapasztalatokat.

Éppen tegnap írtam egy 26 éves fiatal nő esetéről, amikor a melanomát sem a páciens, sem a szűrését végző orvos nem vette észre.

Ön meg tudja mondani, hogy vajon melyik a melanoma?

 

Az esetet olvasva az egyik kolléganőm (Erika) szólt, hogy miért nem osztjuk meg ezt a tudást, tapasztalatot a pácienseinkkel is. Így, most ezt a bejegyzést írom Önnek.

Egy fiatal nőről van szó, aki 2013 márciusban járt nálunk először. Már akkor is műtétet javasoltunk neki, de a szövettan nem igazolt rosszindulatú elváltozást.

Tekintettel a magas rizikójára fél éves kontrollt kapott az első alkalommal. Általában ez a gyakorlatunk: ha az első alkalommal nem észlelünk jelentősebb változást, akkor utána egy éves kontrollt javasolunk, még magas rizikó esetén is, tekintettel arra, hogy a melanoma nagyon lassan nő – eleinte.

2013 decemberben jött vissza kontrollra és elmondása szerint semmilyen változást nem észlelt a bőrén. A vizsgáló orvos sem jelzett semmilyen gyanúsat, így került az eset a kiértékelési szakba, amikor egy másik orvosunk összehasonlította az összes anyajegy képét – válogatás nélkül! – a korábban készült képekkel.

Itt a ’válogatás nélkül’ kifejezésen nagy hangsúly van. Sok helyen csak azokat az anyajegyeket rögzítik és hasonlítják össze, amelyekről az orvos úgy gondolja, hogy gyanús. Ez a melanoma észrevétlen maradt volna így.

A kiértékelő orvosunk észlelte az egyik apró anyajegy növekedését és változását, melynek eltávolítását javasoltuk. A szövettan korai melanomát igazolt, vagyis a műtét még bőven időben történt, megmentve a páciens életét.

Milyen tanulságokat emelnék ki?

–          A korai melanoma diagnózisa nehéz, nagy kihívás.

–          Különösen magas rizikójú pácienseknél az összehasonlító elemzés jelentősége nagy; a legjobb módszer a korai melanoma felfedezésére.

–          Komolyan kell venni a szűréseket, ami életet menthet.

Azt gondolom, mindannyian sokat tanulhatunk ebből az esetből.

Az összehasonlító elemzés képei itt találhatók, amiről kiderül, hogy melyik volt  a melanoma.