Archive for category életmód

Érdekkonfliktus

Minden nagy külföldi kongresszuson azzal kezdődnek az előadások, hogy az előadó tisztázza: van-e érdekkonfliktusa az adott témában.

Conflict of interest, vagyis érdekkonfliktus, azt jelenti, hogy van-e olyan személyes befolyásoló tényező (érdek), ami hatással lehet az előadó véleményére, mondandójára.

Elhatároztam, hogy a tisztánlátás végett, mostantól magam is bevezetem ezt a rendszert a blogomban, tehát mostantól minden bejegyzés végén fel fogom tüntetni, hogy van-e érdekkonfliktus.

Mit jelent ez? Hadd világítsam meg ezt néhány példán keresztül szintén a blogból.

NINCS ÉRDEKKONFLIKTUS, amikor arról írok, hogy egy melanomás páciens milyen vizsgálatokra menjen, mit tegyen, milyen gyógymódokhoz forduljon, vagy bárki járjon-e szoláriumba.

Ezek olyan témák, melyekkel kapcsolatban nincs semmilyen személyes anyagi, vagy egyéb érdekeltségem sem nekem, sem a cégnek (Melanomamobil), amit vezetek. Ugyan ilyen témák a homeopátia, veszélyes vitaminok, stb.

VAN ÉRDEKKONFLIKTUS olyan témáknál, amikor bőrrák, vagy melanoma szűrésről írok, ugyanis magam és a Melanomamobil ezzel foglalkozunk.

Az érdekkonfliktus itt úgy jelentkezik, hogy nyilvánvalóan nekem érdekem az olvasóimat arról felvilágosítani, hogy nekik miért az a legjobb megoldás, ha egy olyan szűrési módszert vesznek igénybe (ha már eldöntötték, hogy szűrésre mennek), ahol a vizsgáló orvostól függetlenül minden anyajegyről készül felvétel, azokat egy második orvos is végignézi egyenként, majd a következő (kontroll) vizsgálatoknál minden anyajegyet összehasonlítunk az előző állapotával. Szakemberként hiszem, hogy ez a legjobb módszer, nyilván azért végezzük mi is így a vizsgálatokat és szintén hitem szerint így vannak a hozzánk forduló páciensek is a legnagyobb biztonságban, mert az igazán korai melanoma csak így fedezhető fel, DE nekem és a Melanomamobilnak ez érdeke.

Van két határterületi kérés is:

1. Fényvédők. Mai tudásom szerint az UV sugárzás nagy mennyiségben káros az emberi bőrre nézve, ezért orvosként véleményt formálok a túlzott napozás, szoláriumozás ellen és a megfelelő fényvédelem mellett. A Melanomamobil természetesen kapcsolatban áll fényvédő krémeket forgalmazó cégekkel és ajánljuk is termékeiket pácienseinknek.

Fontos itt leszögeznem néhány dolgot:

– ezen együttműködés hiányában is ajánlanák a fényvédő krémek használatát, így legalább olyat ajánlunk, amiről tudom, hogy megfelelő védelmet nyújt

– mindenhol hangsúlyozom, hogy a krémek, csak a legutolsó védelmi vonal az árnyék és a ruházat után

2. Anyajegyek eltávolítása: itt azért van érdekkonfliktus, mert magam is operálok, ezért érdekem lehet az anyajegyek műtéti eltávolítása mellett érvelni.

Itt az alábbi megjegyzéseim vannak:

– minden páciensünk, akinek műtétet javasolunk, szabadon eldöntheti, hogy hol operáltatja meg magát, ez a leletünkben is így van megfogalmazva

– nem csak operálok, hanem diatermiát (égetés) és fagyasztást (cryo) is végzek már vagy 15 éve, mégis határozottan fellépek ezen módszerek alkalmazása ellen az anyajegyek eltávolításánál (pedig érdekem lehetne, hogy ezzel is hozzám forduljanak)

– az anyajegyek eltávolításának egyetlen szakmailag elfogadható módszere a műtét.

Egyébként itt elmondhatom azt, hogy örülök annak, amilyen helyzetben vagyok. Abból, amit orvosként, vagy cégvezetőként teszek el tudom tartani a családom egy elfogadható szinten és nem vagyok rászorulva arra, hogy eladjam magam, vagy a nevem. Örülök az elégedett pácienseknek, örülök a megmentett életeknek, a köszönő leveleknek és érzem, hogy kollegáimmal, munkatársaimmal együtt valami olyat teszünk, ami hasznos a társadalomnak.

Így nem is vagyok rászorulva arra, illetve ez értékrendemmel sem lenne összeegyeztethető, hogy csak azért nyilatkozzak bárhol is bármit, mert azért pénzt kapok.

Jó érzés, hogy mindenkor az akkori szakmai meggyőződésem és etikai, morális értékrendem szerint fogalmazhatom meg a véleményem.

Így a blogom olvasói is biztosak lehetnek benne, hogy véleményem mentes minden kicsinyes, egyéni érdekektől és amiket írok, azt azért teszem, mert szakemberként erről vagyok meggyőződve.

Mostantól viszont az egyértelműség kedvéért az ÉRDEKKONFLIKTUST minden bejegyzésben fel fogom tüntetni.

Tags: , ,

Gének igazságtalansága

Sok levélben olvasom, hogy miért lettem beteg (melanomás), amikor egészségesen élek, soha nem égtem le a napon, szoláriumban, stb., milyen igazságtalan a sors.

 

Hát sajnos nem a sors igazságtalan, hanem a génjeink.

 dnsMiért van az, hogy az egyik ember karcsú, pedig lusta és nem sportol semmit, míg a másik állandóan edz és nem lesz vékonyabb.

Az egyik ember bőre szép és ezért nem tesz semmit, míg a másik rendszeresen ápolja, de csak a gond van vele.

Az egyikünk hangja gyönyörű, a másik hamisan énekel bármennyit gyakorol.

Az egyik egészségesen él, sportol és beteg lesz, a másik (Churcill) rengeteget dohányzott, ivott, nem sportolt és mégis hosszú, egészséges életet élt.

 

Az élet legtöbb igazságtalansága egyetlen szóval foglalható össze: gének, vagyis, amit örököltünk.

 

Eddigi orvosi tevékenységem során folyamatosan figyelemmel kísértem az élet/betegségek ezen aspektusát és sokat filozofálgattam ezen.

Sajnos ez is egy olyan dolog, ami ellen nem tehetünk semmit, el kell fogadnunk, hogy ez így van.

 

Mégis mit jelent ez a szituáció az életünkre, jövőnkre nézve?

Most úgy látom, hogy adottságainkat, képességeinket, lehetőségeinket, egészségünket kb. 70%-ban génjeink határozzák meg. Ami nagy arány.

Ami a mi kezünkben van életmódunkon, szorgalmunkon, kitartásunkon keresztül, az a kisebb maradék, de ez sem elhanyagolható.

 

Így van olyan köztünk, aki nagyon jó génekkel született és egész életében rombolhatja magát akkor sem lesz beteg. Van olyan, aki egész életében egészségéért dolgozik, mégis megbetegszik, de ez a két véglet.

Többségünkre az igaz, hogy azt kapja, amiért megdolgozik.

Nem tudjuk, hogy génjeink mit rejtenek. Ha kirívó tehetséget, vagy nagy betegséget kaptunk örökül, az hamar jelentkezik.

 

El fog jönni az idő, amikor még születés előtt meg lehet nézni egy ember génjeit és a főbb betegségekre lehet ellenőrizni azokat.

Talán olyan idők is el fognak jönni, amikor ezeket a géneket még időben meg is tudjuk változtatni.

Remélem azok az idők viszont nem jönnek el, amikor rendelni lehet bizonyos géneket.

 

Tehát fogadjuk el azokat a tulajdonságainkat, amelyeket kidobott a gép a fogantatásunk pillanatában és dolgozzunk azon életünk folyamán, hogy ezekkel a tulajdonságokkal a legsikeresebbek és legegészségesebbek legyünk.

Tags: ,

D-vitamin: fegyver vagy áldozat?

A vásárlók kegyeiért folytatott küzdelemben a D-vitamin kulcsfontosságú, stratégiai szerepet kapott. Minek köszönheti ezt?

D_vitamin

 
A D-vitaminnak számos hatást tulajdonítanak, köztük a legfontosabb a csontjaink megfelelő szilárdságának biztosítása, de összefüggésbe hozzák a daganatok elleni védekezőképességgel is.

Ehhez a vitaminhoz három forrásból lehet hozzájutni:
1. Napfény hatására termelődik a bőrben (természetes forrás)
2. Leginkább halak (zsiradékának), vaj, tej fogyasztásával (természetes forrás)
3. D-vitamin tabletták fogyasztásával

A küzdelem, amit az alcímben említettem a szolárium gyártók és üzemeltetők, valamint a bőrgyógyászok, hatóságok között folyik, melyet kaján vigyorral kísérnek figyelemmel a fényvédő krémek gyártói. A csatározások áldozatai pedig az egyik, vagy a másik oldal mellé állnak, vagy értetlenül pislognak és várnak, hogy mi sül ki a végén (bíznak benne, hogy nem Önmaguk).

Érdekes történelmi tény, hogy a művi fényforrásokat (szoláriumokat) éppen az orvosok vezették be a gyakorlatba; voltak idők, amikor ez a szolgáltatás csak náluk volt elérhető.
Ennek az az oka, hogy vannak olyan betegségek, amelyeknél a bőr immunrendszerének gyengítése jótékony hatású azok korlefolyására. Nem, nem olvasta rosszul: a szoláriumból a bőrt érő UV sugárzás gyengíti a bőr immunrendszerét. Ezért reagál jól a besugárzásra pl. a pikkelysömör.

Tudjuk, hogy minden beavatkozásnak vannak mellékhatásai. A szoláriumnak ez a mellékhatása a barnaság.
Amikor a barna bőr divatba jött és ez szimbolizálta a jólétet, akkor ez a mellékhatás felértékelődött, többen meglátták benne az üzleti lehetőséget és a szoláriumok elindultak hódító útjukra.

Ma a szoláriumban a hatás a barnaság, míg a mellékhatások az előbb említett bőr-immun-gyengítés, korai ráncosodás, foltosodás, tágult erek, esetleg bőrrákok kialakulása.
Milyen érdekes, pusztán nézőpont kérdése, hogy mi a hatás és mi a mellékhatás.

Napjainkban a tömegek – legalábbis a kommunikáció szintjén – egyre egészségtudatosabban élnek, valamint az EU tagságunk is ránk kényszeríti a vásárlói érdekek figyelembevételét, nem lehet már balkáni módszerekkel csak úgy mások kárára nyomulni.

Egyre nagyobb nyomás nehezedik így a szoláriumok gyártóira és üzemeltetőire, mert ők egy múlandó kozmetikai előnyért (barnaság, mint hatás) egy csomó maradandó, visszafordíthatatlan káros mellékhatást okoznak vendégeiknek. Így egyre nehezebb ezt a szolgáltatást eladni, mert nincs mit mondani róla, ami igaz lenne és előnyös.

Ezen a ponton fedezték fel maguknak a szoláriumosok a D-vitamint, mint egy olyan anyagot, ami az UV fény hatására termelődik és ami első ránézésre alátámaszthatja szolgáltatásukat, bizonyíthatja létjogosultságát.

Azt halljuk, olvassuk a fizetett reklámokban, vagy újságcikkekben, hogy a szoláriumozás fontos a D-vitamin termelődésben.

Ha ez tényleg igaz lenne és tényleg a mi egészségünk számítana, akkor azt kéne, hogy mondják, írják:
“Tekintettel arra, hogy a tél második felében a természetes D-vitamin raktáraink elkezdenek kiürülni, ezért ekkor, vagyis januártól márciusig javasoljuk a szoláriumok használatát, azoknak, akik télen nem utaznak napos helyre, ami spontán pótolja a szükséges D-vitamint.”

Ezt a kommunikációt még talán el tudnám fogadni, de nekik nem csak ebben a három hónapban kell a vendég.

Amennyiben viszont nem a szoláriumosok szemével nézem a világot, akkor mit javasolok, mint orvos:
– a D-vitamin valóban fontos az egészségünk érdekében és egész évben nem is kell figyelni erre, ha süt a nap, azonban napoznunk sem kell hozzá
– a tél második felében valóban csökkennek a nyáron feltöltődött D-vitamin raktárak
– a téli D-vitamin pótlásnak több biztonságos módja van: táplálkozással (halak, vaj, tej), D-vitamin tabletták fogyasztásával
– egy téli síelés, vagy trópusi út is jó megoldás, de már ez is magában rejti az UV sugárzás káros mellékhatásait (fényvédelem).

Szóval összefoglalva, nem értem, hogy miért lenne jó nekünk egy ilyen veszélyes, káros mellékhatásoktól terhelt alternatíva a D-vitamin pótlására, mint a szolárium.
Azonban ezzel még mindig nincs vége.

D-vitamin kizárólag az UV-B sugárzás hatására termelődik. Ez a komponens a szoláriumokban a jelenlegi szabványok szerint nem haladhatja meg a 0,15W/m2-t, vagyis egy szoláriumban az UV-B sugár komponens kevesebb mint 3%, míg az UV-A 97-99%.
Tehát, ha a szoláriumosok azt kommunikálják felénk, hogy a szolárium jó a D-vitamin termelésre, akkor vagy nem tartják magukat az előírásokhoz, vagy nem mondanak igazat.

Döntse el ezt mindenki maga.

(Ezt a kérdést feltettem a Magyar szolárium üzemeltetők szövetsége titkárának, de a mai napig nem kaptam rá választ. Ha kapok, közzé fogom tenni.)

Tags: ,

Szoláriumozás: akkor lehet vagy nem?

szolárium: most káros, vagy nem?
Még tart a válság, ráadásul itt a jó idő, tehát tovább csökken a szoláriumok forgalma. Itt az idő egy jó kis sajtótájékoztatóra.
Félretéve az élcelődést látnunk kell, hogy a napozás, D-vitamin kérdéskör két nagy lobbi anyagi érdekei között hánykolódik:

1. fényvédő krémeket gyártó cégek

2. szoláriumokat gyártó cégek és szolárium tulajdonosok

A fényvédő krémeket gyártóknak az az érdeke, hogy azt hangsúlyozzák, a napozás, szoláriumozás veszélyes, káros, így fényvédelemre van szükség.

A szolárium gyártóknak és szalontulajdonosoknak az üzleti érdeke szerint a napozás, szoláriumozás jó, hasznos, szükséges és nem veszélyes.

A kettő között állnak a bőrgyógyászok és csak forgatják a fejüket a különböző tanulmányok eredményeit látva, melyek kissé aszerint kerülnek értelmezésre, hogy melyik érdekszféra finanszírozta az adott tanulmányt.

És végül ott állnak a vásárlók, a legfontosabb személyek, akiknek a kegyeiért és pénztárcájáért (mert lássuk be, hogy végül is erről van szó) megy a verseny.

Egyik nap jön a hír, hogy a napozás, szoláriumozás veszélyes, másnap egy újabb, hogy még sem az, sőt. Nem csodálkoznék rajta, ha ezek után teljes káosz uralkodna a fejekben és végül már senki nem tudná, hogy mi a helyes.

Magam, melanoma és bőrrákszűréssel foglalkozó orvosként jól ismerem az UV sugárzás rákkeltő hatásáról szóló irodalmat (tényeket) és A.B. Ackerman doktor könyvét, melyben azt támasztja alá szakirodalmi hivatkozásokkal (egyébként teljesen hitelesen), hogy az UV sugárzás és a melanoma, a legveszélyesebb bőrrák nem hozható egyértelműen összefüggésbe.

Ezek alapján teljes bizonyossággal azt tudom kijelenteni, hogy még nem látunk tisztán ezen a téren.

Még is mi az, amit biztosan tudunk és amire döntéseinket alapozhatjuk ebben a nagy érdek-káoszban:

1. az UV sugár nem melanoma típusú bőrrákot okoz (génkárosodáson keresztül)

2. az UV sugár károsítja a bőrt, annak gyulladását okozva, a rugalmasságát csökkentve, korábbra hozva a ráncosodást, foltosodást (ennek a folyamatnak a mellékhatása a barnulás)

3. az UV sugár csökkenti a bőr immunvédekezését (ezt a hatást használja ki a bőrgyógyászat bizonyos betegségek gyógyítására, pl. pikkelysömör)

4. a szoláriumokban használt UV-A sugárzás nem fokozza a D-vitamin keletkezését, csak az UV-B, ami vagy nincs a szoláriumokban, vagy nagyon kevés, mert ez a sugártartomány felelős a leégésért

5. a szükséges D-vitamin szint eléréséhez heti 2-3 alkalommal 8 perc napfény szükséges úgy, hogy csak az arcunk és az alkarjaink vannak szabadon, tehát nem igaz, hogy a D-vitaminhoz napozni, vagy szoláriumozni lenne szükséges. A napos időszakban feltöltött D-vitamin készletek a téli sötét időszakra is kitartanak. A mi égövünkön, ennyi napos óra mellett a D-vitamin nem lehet probléma.

Tehát összefoglalva, mint bőrgyógyász a következőket tanácsolom:

– valóban indokolatlan egy nap fóbia kialakítása. A nap nem ellenség, hanem az élet forrása, amihez évezredeken keresztül volt időnk alkalmazkodni. A naptól nem kell félni, hanem mértékletesen, a direkt, égető napsugarakat elkerülve élvezhetjük azt. A kifekvős, l’art pour l’art napozást veszélyesnek tartom

– amennyiben mégis direkt napfényre kényszerülünk, használjunk fényvédelmet: elsősorban fizikait (ruházat, kalap) és csak másodsorban fényvédő krémeket

– a fényvédő krém védjen UV A és B ellen is. Kenjünk mindenhova, ahol ér a nap és elegendő mennyiségben, különben ezzel is csak ártunk magunknak

– kerüljük a szoláriumokat, ahonnan bizonytalan összetételű sugárzás éri a bőrünket, ráadásul, ahogy hallottam a hírekben, a hazai szoláriumok 96%-a nem felel meg az európai szabványoknak.

– gyermekeinket különösen védjük a nap direkt sugaraitól. A barna bőrszín nem az egészség, hanem a szülői felelőtlenség jele.

Szép nyarat kívánok!

Creative Commons License

Tags: , , , ,

Fertőtlenítés és antibiotikumok

Mindkettőre igaz: HA SZÜKSÉGES: KÖTELEZŐ, HA NEM SZÜKSÉGES: TILOS!

Persze megint a reklámok. Azt sugallják, sőt nyomják ránk, hogy fejvesztve fertőtlenítsünk mindent: a bőrünket, a környezetünk tárgyait, mert mindenhol szörnyű kinézetű, gurgulázó szemű, ártalmas kórokozók leselkednek ránk!

Persze a józan észt és az ésszerű belátáson alapuló középutat követők azonnal sejtik, hogy ez nem lehet így, hiszen az evolúció során már régen alul maradtunk volna a számban jóval nagyobb kórokozók seregével szemben.

Ehhez képest megtanultunk együtt élni és békében meg is vagyunk, amíg fel nem borul az egyensúly.

Baktériumok és gombák, az ún. normál flóra tagjai mindenhol (értsd mindenhol) jelen vannak: bőrünkön, szánkban, a beleinkben, tehát az üregeinkben, a tárgyainkon, és a WC-ben a perem alatt is.

Köszönjük, jól meg vagyunk így, nem zavarjuk egymást.

Amikor az egyensúly felbomlik, akkor lehet baj:

1. legyengül az immunrendszerünk: a normál flóra valamely tagja jobban elszaporodik, vagy olyan helyre jut, ahova nem szabadna (bőr mélyebb rétegébe, vérbe, stb.)

2. virulensebb (tehát nagyobb fertőző képességű) kórokozó jut a szervezetbe, ami ellen az immunrendszer nem tud megvédeni.

Mi az indokolatlan fertőtlenítés veszélye?

1. A normál flórát elpusztítjuk, így helyet biztosítunk más, akár kórokozó mikróbáknak

2. Irritáljuk a bőrünket a sok felesleges fertőtlenítő szappannal, egyéb csodaszerekkel, gyengítve védő szerepét

3. Szennyezzük a környezetünket a sok kémiai anyaggal (‘Te jó Isten!’ Mennyi domesztosz csordogálhat a csatornákban a folyóink felé!?)

4. Hátráltatjuk az egészséges immunvédekezés kialakulását: kevesebb impulzus éri azt, elbutul

Az igazság az, hogy háztartási környezetben kevés olyan szituációt tudnék mondani, amikor jogos a fertőtlenítés (pl. ismert vagy feltételezett fertőző beteg(sé)gel való érintkezés után.)

Mi az indokolatlan vagy rossz antibiotikum használat veszélye?

1. Ha szükségtelenül írja fel az orvos, vagy szedjük más forrásból, akkor növeljük a rezisztens kórokozók számát és így egyre kevésbé hatnak az antibiotikumok

2. Ha nem szedjük elég dózisban (mennyiségben), akkor nem lesz hatásos és a rezisztens kórokozók kiszelektálódnak, azok szaporodnak el

3. Ha nem szedjük elég ideig, akkor pont az történik, mint az előző pontban (ha egyszer bármilyen indokkal elkezdünk antibiotikumot alkalmazni, akkor azt mindenképpen végig kell szedni!)

4. Ha a bőrön alkalmazzuk, ugyanazokat a hatásokat érjük el, amit az előző három pontban leírtam: antibiotikus hatóanyagok bőrön történő alkalmazása csak igen indokolt esetben javasolt, azt is írhatnám általánosságban, hogy tilos! – pláne, ha azt nem szakorvos rendeli el.

Szerencsére még nem értünk el oda, hogy a WC tisztítókat úgy reklámozzák, hogy “a szuper-szuper hatás elérése érdekében még antibiotikumot is adtunk hozzá…”. Ez lenne a VÉG!

Tags: ,

Vigyázat! Átverés!

Lehet, hogy manapság élünk ilyen világot, lehet, hogy mindig is így volt: vannak olyan emberek, akik úgy keresik a boldogulásukat, hogy másokat átvernek, becsapnak, megkárosítanak.

 

A világon sajnos nem tudunk változtatni, ezért csak egy dolog tehetünk: tájékozódunk és odafigyelünk, hogy mi magunk ne essünk áldozatául ilyen személyeknek, szervezeteknek.

 

Most néhány dologról írnék, aminek aktualitása van és nem árt az óvatosság.

 

Hadd induljak a saját közvetlen szakterületemtől: néhány hete fent van az interneten egy olyan honlap, ahol anyajegyek eltávolítását ígérik ecseteléssel, nyomtalanul, bla-bla-bla.

Bízom benne, hogy az olvasóim legalább már azt tudják, hogy anyajegyek nyomtalan eltávolítása a fizika törvényeibe ütközne, így nem is lehetséges és írtam is egy összefoglalót ebben a témában, ami itt található.

 anyajegy ecsetelés

A honlapon természetesen semmilyen elérhetőség nincs, viszont van néhány rossz minőségű előtte-utána típusú fotó. Egyelőre nem lehet tudni, hogy kinek mi a célja az oldallal.

Itt a legnagyobb probléma az, hogy az anyajegyek helytelen eltávolítása, irritálása, akár a végzetes melanoma kialakulásához is vezethet.

 

Másodikként vegyünk egy határterületi esetet, ami az orvoslás-természetgyógyászat határán húzódik: ez a táplálék kiegészítők és a gyógyszerek ügye.

 

Jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot folytat a szcientológus Lenkei Gábor vitaminjai és Dávid Tamás “rákgyógyító” COD teái ellen, mert ezek az ‘úriemberek’ reklámjaikban olyasmit állítanak, amit nem tudnak bizonyítani.

 

Ebben a szektorban mi, vásárlók 20 milliárd forintot költünk el évente, feltehetően olyasmire, aminek semmi haszna nincs számunkra és csak bízhatunk benne, hogy legalább nem ártanak.

 

Az ügyben a legszebb, hogy ma bárki gyárthat táplálék kiegészítőket, csak be kell jelentenie az összetételét, de azt senki nem ellenőrzi (még a gyártó sem), hogy valóban van-e bármilyen előnyös (akár kártékony!!) hatása. Csak ráírja, hogy táplálék kiegészítő, illetve még néhány jól hangzó ígéretet és mi rohanunk is megvenni azokat.

 

Miért veszünk ilyesmit: véleményem szerint azért, hogy elaltassuk lelkiismeretünket, ami azért lázadozik, hogy nem sportolunk semmit, össze-vissza nassolunk, tömjük magunkat minden félével, szóval úgy, ahogy van, nem törődünk az egészségünkkel.

 

Jelenleg az étrend-kiegészítők gyártói azt szeretnék elérni, hogy a termékeiken feltüntethessék azt, hogy ’gyógyhatású készítmények’, vagyis Magyarra lefordítva, mindenféle előzetes vizsgálat és bizonyítás nélkül, még jobban meg akarják téveszteni az ügyfeleiket, vagyis minket.

 

MEGDÖBBENTŐ a Szinapszis Eü-i piackutató Kft és a Magyar Gyógyszerészeti Kamara felmérésének az eredménye, hogy mi fogyasztók nagyobb arányban nyúlunk ezekhez a bizonytalan eredetű és hatású készítményekhez, mint a gyógyszerekhez.

 

Miért van ez? Számunkra a gyógyszer egy betegséghez köthető, akár veszélyes hatóanyagot is tartalmazó valami, míg a táplálék kiegészítők a természet lágy ölén születtek, csupa bió anyagból, ami tele van életerővel és más megfoghatatlan dolgokkal.

 

Nem ártana egy kicsit tisztába tenni a fejünkben ezt: GYÓGYSZER a mai törvények szerint csak az lehet, amit a gyártó minden kétséget kizárólag bizonyítani tudott, hogy előnyös hatásai léteznek, melyek hatásosabbak a placebónál és nincsenek káros mellékhatásai. Ez rengeteg pénzbe kerül. Ezzel szemben, ahogy írtam korábban, a táplálék kiegészítők gyártóinak semmit nem kell bizonyítaniuk, csak hangzatos ígéretekkel teleírni a dobozt és a vevők már rohannak is. Ne legyünk ennyire h…..k!

 

Végül teljesen eltávolodva az egészségügytől itt vannak a pilótajátékok, melyekről terjesztői váltig állítják, hogy nem azok.

Ne ugorjunk be semminek, ahol irreális az ígéret. Ne higgyük azt, hogy most megfogtuk az Isten lábát, inkább gondoljuk azt, hogy nagy átverés!

Bizonytalan, nem konkrét termék is gyanút kelthet, ha ilyen ajánlattal keresnek meg bennünket, valamint ne higgyünk a partner-blöffnek, vagyis, ha azzal kábítanak bennünket, hogy ez, meg az az ismert vállalat vagy személy is részt vesz benne.

 

Ma olyan világot élünk, ahol nagyon körültekintőnek kell lennünk.

 

PS: érdekes, hogy amikor a pilótajátékról írtam a választások és a pártok ugrottak be elsőként, akik irreális ígéretekkel bombáznak minket. Vajon mikor fog összeomlani a rendszer, amit így építenek? Mi még a nyerők között leszünk, vagy azok, akik már túl későn szálltak be ebbe az össznemzeti pilótajátékba?

Tags: ,

Az első tavaszi napsugarak

Mi bőrgyógyászok az év nagy részében azt tanácsoljuk pácienseinknek, hogy kerüljék a direkt UV sugarakat (nap, szolárium), DE most NEM mondok ilyet.

Számomra ma elkezdődött a tavasz.

 tavasz

Miután elmentem futni a szigetre, otthon a kertben grilleztünk.

Gyönyörűen sütött a nap, kislányomnak megmutattam a nyíló hóvirágokat és finom illatok terjengtek.

 

Mondtam Nellikének (2,5), hogy csukja be a szemét, arcát fordítsa a nap felé és érezze, hogy milyen meleg és finom.

 

A tudomány mai állása szerint, amikor UV sugár éri a bőrt, különböző biokémiai folyamatok indulnak el, aminek egyik következménye a barnulás, viszont van egy izgalmas oldalága is, amikor ún. endorfinok termelődnek. Ezek legális, belső kábítószer molekulák, amitől jól érezzük magunkat, boldogok leszünk, és ennek manapság nagyon felment az értéke, olyan kevés van belőle.

Azt mondják, hogy a napozás, szoláriumozás, ezen molekulák felszabadulásán keresztül okoznak egyfajta öröm érzetet, amihez akár hozzá is lehet szokni.

 

Ezen elgondolkoztam egy kicsit: teljesen fel voltam öltözve, még sapka is volt rajtam, csak az arcomat érte a nap és nagyon jól éreztem magam. Szinte kizártnak tartom, hogy annyi UV sugár (energia) érte a bőröm, aminek a következtében felszabaduló endorfinok okozták az érzést. Egyszerűen a fény látványa és a meleg volt az ok.

A hosszú szürke és hideg tél után nagyon jól esett egy kis napozás. Igenis van olyan szolárium, ami építi a lelket és nem okoz ráncokat. Ez a tavaszi napfény.

 

Ezen továbblépve akár ki is lehetne fejleszteni olyan szoláriumokat, amelyek csak a látható és az infravörös tartományban sugároznak, vagyis az, aki befeküdne egy ilyen fényágyba, erős fényt látna, és meleget érezne a bőrén, viszont semmit nem barnulna és nem is éghetne le.

Nevezzük ezt tavaszi napfény szoláriumnak, ami építené a lelket, viszont nem rombolná a bőrt.

 

Kíváncsi vagyok, hogy hány vendéget vonzana egy ilyen szolgáltatás.

 

Szóval itt a tavasz, gyerünk ki a természetbe!

Tags: ,

Homeopátia: gyógymód vagy humbug?

homeopatiaA 10.23 nevű csoport január 30-ra Londonban “tömeges túladagolást” tervezett, vagyis azt, hogy a homeopátiás gyógyszerek hatástalanságát bizonyítandó, vagy 300 ember egyszerre több doboz gyógyszert vesz be.
 
 A tudománytörténetben már többször előfordult, hogy tudósok magukon kísérleteztek, bizonyítandó a hatást, de az először fordul elő, hogy azért vesznek be gyógyszert – túladagolva azt -, hogy bizonyítsák hatástalanságát.
Mi a homeopátia?
Röviden ez a XVIII. századból eredeztethető gyógymód azon az elképzelésen alapul, hogy ami nagy mennyiségben valamilyen tünetet, betegséget okoz, az kis mennyiségben gyógyítani képes ugyanazt. Pl. a koffein, ami miatt az élénkítő hatású kávét isszuk, gyógyítani képes az inszomniát, vagyis amikor valaki képtelen elaludni.
A homeopátiás gyógyszerek egyetlen orvosi eljáráson sem képesek megfelelni, melyek a hatás bizonyítását célozzák. Mégis nagyon sok híve van, csak Angliában kb. 470.000 ember él vele, köztük a Királynő és David Beckham, valamint évi 40 millió angol fontos (GBP) üzletet jelent, nagyobbrészt az adófizetők pénzéből.

Maga a homeopátiás gyógyszer úgy készül, hogy a hatóanyagot több lépcsőn keresztül hígítják és rázzák, addig, hogy a végtermék az eredeti hatóanyag egyetlen darab molekuláját sem tartalmazza már. Ez fizika és éppen az Avogadró számból vezethető le, amelyről az önkísérletet végző csoport is elnevezte magát.

Avogadró (1811) nevéhez főződik az a konstans szám (6×10 a 23. hatványon), amely azt fejezi ki, hogy egy térfogatnyi gázban, vagy folyadékban maximum csak ennyi molekula lehet. A homeopátiás gyógyszerek készítésekor a hígítások során így bizonyítható, hogy egyetlen eredeti hatóanyag molekula sem marad a végtermékben.

Ezt a homeopátiával foglalkozó gyógyítók is kénytelenek elfogadni, de erre ők azt mondják, hogy a gyógyszer készítésének folyamatában, ami a “potencializáció”, az anyag emlékezete benne marad a vivőanyagban. Ez az az “emlékezet”, ami a hatást kifejti (fejtené??)

Itt nagyon ingoványos talajra tévedünk, mert ezt már nem lehet bizonyítani semmilyen egzakt módon, csak szubjektív beszámolók alapján.

A hívek azt mondják, hogy igen is jobban lettek tőle. Igen, de ez lehet a placebo hatás is, valamint az, hogy aki beteg, az többnyire idővel jobban lesz.

A 10.23 csoport akcióját egyébként az váltotta ki, hogy az egyik közismert gyógyszertár láncban a hagyományos gyógyszerek mellett találhatóak a homeopátiás készítmények, ezzel azt sugallva, hogy a beteg nyugodtan választhat, ugyan azt kapja.

Nyílt levélben fordultak a gyógyszertár lánchoz, azt kifogásolva, hogy nekik kéne meggyőződniük a szerek hatásosságáról, mert a páciensek bíznak a márkában és abban, hogy amit ott vásárolnak, az jó. A hatástalan gyógyszerek viszont késleltethetik az időben történő orvoshoz fordulást, ami veszélyes lehet.

Erre azt a választ kapták, hogy a homeopátiás gyógyszereket azért rakták ki, mert erre igény van, és ők figyelnek a vevőik igényeire.

Ezt a választ én úgy fordítom Magyarra, hogy amiért a vevő hajlandó fizetni és abból pénzt csinálni, azt ők kirakják. Éppen ez, amit én magam is etikailag igen elítélendőnek tartok.

Érdekes módon a homeopátiával foglalkozó “szakemberek” egészen addig is elmentek, hogy azt állítják, képesek gyógyítani az AIDS-t. Az AIDS egyébként napjainkig gyógyíthatatlan, viszont biztosan sokan vannak olyanok, akik sokat hajlandóak fizetni azért, hogy meggyógyuljanak.

Vannak akik azt mondják, hogy mi a baj ezzel, ha ártani nem árt, legfeljebb néhányan cukortablettára költenek. Igen, de ha valaki emiatt nem fordul orvoshoz (időben), vagy nem vesz be bizonyítható hatású gyógyszert, akkor a mellékhatások igen súlyosak lehetnek.

Magam is természetgyógyász vagyok, tanultam a homeopátiáról, de soha nem értettem azt, hogy hogyan működhet. Eddig fél szemmel figyeltem a vele kapcsolatos híreket, információkat és ez az első konkrétum, ami a kezembe akadt.

Nagyon kíváncsi lennék, hogy olvasóim között van-e olyan, aki ajánlja azt, mint szakember és akár evidenciákkal is szolgálni tudna, vagy éppen olyan páciens, aki használja a homeopátiás gyógyszereket és egyértelmű eredményekről tud beszámolni.

 

 

 

 

További információk elérhetők a 10.23 csoport honlapján (Angol) ide kattintva.
Az bejegyzést a 2010. január 22-én Londonban megjelent THE INDEPENDENT cikkei alapján írtam.
 
 

 

 

Tags: ,

Eutanázia

Tudom, hogy ez nem éppen a legkönnyedebb téma, amit évkezdéshez választhatok, de most éppen ennek van aktualitása az életemben, így erről írok és lehet, hogy ennek a blognak az olvasói közül többeket is érint.
 

A kegyes halál az lenne, amikor valaki, mondjuk egy gyógyíthatatlan beteg, aki környezetének kiszolgáltatva, fájdalmak között tölti másodpercről másodpercre döcögő életét, úgy dönt, hogy saját szabad akaratából véget vet ennek az emberhez méltatlan állapotnak. Ez lenne, de ma Magyarországon ezt senki nem teheti meg, mert alkotmányellenes.

Amikor a kutyánk nagyon öreg lett és láttuk, hogy szenved, kihívtuk az állatorvost, aki elaltatta és tudtuk, hogy emberségesen cselekszünk.

Az állatvédők rendszeresen szót emelnek a vágóhídi állatok megölése kapcsán, hogy az legyen gyors, fájdalmatlan és emberséges.

Csak, mi emberek, ez állatvilág csúcsa vagyunk arra ítéltetve önmagunk által, hogy bármennyire is szenvedünk, bármilyen méltatlan helyzetbe is kerültünk önhibánkon kívül – mondjuk egy betegség következtében -, mi nem vethetünk véget saját szabad akaratunkból az életünknek, nekünk minden egyes percét végig kell szenvednünk, ha tetszik, ha nem.

Az eutanáziának két lehetősége van: a passzív, amikor az orvos nem tesz meg mindent, hogy meghosszabbítsa a beteg életét (így szenvedéseit) és az aktív, amikor az orvos aktívan közreműködik a beteg életének befejezésében. Ma Magyarországon mindkét esetben az orvos (és bárki, aki részt vesz ilyesmiben) bűntényt követ el, embert öl és ezért börtönbüntetés jár. Az öngyilkosság nem bűntény, tehát sikertelen esetben sem vonható felelőségre senki.

Időnként elő-elő kerül a téma a médiában is, legutóbb a Fekete-angyal kapcsán hallhattunk róla, illetve emlékezhetünk a 11 éves kislányra, aki könyörgött anyjának, hogy vessen véget szenvedéseinek, aki végül a gyermek fürdővizébe dobott hajszárítóval eleget is tett a kérésnek. A Fekete-angyal 9 évet kapott. Az édesanya 2 évet, de Göncz Árpád kegyelmet adott neki.

Én 6 évet töltöttem az Országos Onkológiai Intézetben, tehát nagyon sok halált láttam és sok haldoklás részese voltam. Tudom, miről beszélünk.

Egy olyan állapot, amikor az ember nem tud felkelni, ágytálat hordanak alá, időnként megpróbálják megmosdatni, szörnyű kínokat él át, ha késik a fájdalomcsillapító, szóval azt hiszem mindenki egyetért velem, hogy emberhez méltatlan helyzet. Szóval ilyenkor sem teszi lehetővé az Alkotmányunk, hogy a kegyes halált válasszuk.

De miért??

Alapvetően három indokot sorol fel:

1. az élethez való jog

2. az emberi méltósághoz való jog

3. a közreműködő lelkiismereti szabadsága

Az élethez való jog alapvető jogunk, ez rendben is van, de véleményem szerint nagy különbség van a jog és a kényszer, kötelesség között. Ebben az értelemben, nekünk nem jogunk van az élethez, hanem kötelességünk élni, bármi áron, bármilyen körülmények között és arra már nincs jogunk, hogy úgy döntsünk, hogy nem kívánunk tovább élni.

Az emberi méltóság kérdése még érdekesebb. A Magyar Alkotmány szerint az emberi méltóságunk különböztet meg minket az állatoktól, tehát mi emberek azért vagyunk felsőbb rendűek, mint egy állat, mert nekünk van méltóságunk, míg nekik nincs. Természetesen ezt mi emberek találtuk ki (és nem az állatok).

Nagyon érdekes, hogy ha megpróbálunk olyan tulajdonságokat keresni, ami minden emberben meg van és egyik állatban sincs meg, tehát, ami a méltóságbeli különbséget indokolhatná, akkor nem találunk egyet sem, vagyis az EMBER által deklarált különbség az EMBER és az ÁLLAT között önkényes, minden alapot nélkülöz és csak azért van érvényben, mert az állatok nincsenek olyan helyzetben, hogy tiltakozzanak ellene. Ennyi erővel azt is lehetne állítani, hogy a fehér ember más, mint a nem fehér. Érthetetlen például, hogy egy sorozatgyilkosnak miért van méltósága, míg egy vakvezető kutyának pedig nincs.

Ezeken túlmenően az sem világos számomra, hogy a fentebb vázolt élethelyzet mennyiben méltóságos és emberi. Emberségesnek akkor éreztem magam, amikor elaltattam a szenvedő kutyámat.

Harmadrészben azért alkotmányellenes a kegyes halál, mert közreműködőt kíván, leginkább orvost, akit pedig köt az esküje és lelkiismereti problémái is lehetnek belőle.

Ez egy olyan pont, ahol abszolút első kézből nyilatkozhatok, mivel orvos vagyok. Azt gondolom, hogy amikor olyan felvilágosult és emberséges időket fogunk élni, hogy az eutanázia mindkét formája törvényes lesz, akkor sem lesz kötelező az ebben való részvétel egyik orvos kollega részére sem. Tehát, aki részt kíván venni benne, az részt vehet, aki nem, az nem.

Én a magam részéről azt mondhatom, hogy a magam etikai értékrendjével egyáltalán nem ütközne az, ha törvényes keretek között, egy gyógyíthatatlan, szenvedő beteg saját kérésére közreműködnöm kéne az élete befejezésében. Én segítenék ebben és tudnám, hogy emberségesen cselekszem.

Ma az evidenciákon alapuló orvoslás korát éljük, tehát csak azt fogadjuk el, amire konkrét bizonyíték van. Az különböző képalkotó vizsgálatokkal (UH, CT, MRI, stb.) és szövettani vizsgálattal egyértelműen alátámasztható, ha valaki gyógyíthatatlan, tehát belátható időn belül halálhoz vezető betegségben szenved. Ha egy beteg úgy ítéli meg, hogy életminősége már nem olyan, amit el szeretne/tud viselni, akkor szabad akaratából, akár tanúk előtt is nyilatkozhatna szándékáról. Tiszta ügy, a manipuláció kizárható. Ebben az esetben nem látom morális és etikai akadályát annak, hogy segítsünk a szenvedőkön emberhez méltó minőségű halált halni.

Bízom benne, hogy belátható időn belül sikerül emberségesebbé tenni az Alkotmányunkat, amit mi magunk készítettünk magunknak, tehát nem is értem, hogy most hogyan lehet ilyen embertelen.

Kérem olvasóimat is, hogy osszák meg velem gondolataikat az eutanáziával kapcsolatban.

(A bejegyzés elkészítésekor felhasználtam Tóth J. Zoltán jogtörténész, politológus gondolatait).

 

 

Tags:

H1N1: oltsunk vagy ne?

Mint orvost, sokan kérdeztek az elmúlt hónapokban arról, hogy beadassák-e maguknak a Fluval P oltást, vagyis a H1N1 influenza elleni vakcinát. Mindezidáig kitérő válaszokat adtam, mert sem szakmailag, sem “magánemberként” nem tudtam biztos álláspontra jutni…mostanáig. 

Mik nehezítették azt, hogy orvosként, magánemberként, akár családapakánt dönteni tudjak, hogy oltassam-e magamat és családomat?

 

1. Az oltószer gyártója, az Omninvest Kft. mögött off-shore cég áll tulajdonosként, vagyis fogalmunk sincs, hogy a több milliárd forintnyi közpénz milyen magán zsebekbe folyik, ráadásul úgy, hogy nem is itthon adózzák le azt.
Éppen emiatt, nem tudjuk, hogy kik azok a politikusok?, orvosok?, üzletemberek? akiknek közvetlen anyagi haszna származik abból, ha minél több oltás fogy, így nem tudhattuk, hogy a médiában hallható híreket kik és milyen célból generálják. Ezt egyébként még ma sem tudjuk, és ezt felháborítónak tartom.
Még ehhez a ponthoz tartozik az is, hogy sajnos 38 éves koromra oda jutottam, hogy egyszerűen nem hiszem el azt, amit a hírekben beolvasnak, így az oltással kapcsolatos információkat sem tudtam elfogadni.

 

2. Nagyon gyorsan nyomták keresztül a vakcina engedélyeztetését, így hiányoltam azt az alaposságot és körültekintést, amit orvosként megszoktam és elvárnék.

 

3. Kevés információ volt a döntéshez. Jobbnak láttam kivárni, amíg több gyakorlati tapasztalat gyűlik össze. Kérdezgettem kollegáimat is, és másnál is csak a bizonytalanságot láttam.

 

Szóval ezek voltak – és részben még ma is ezek – a fő okai a bizonytalanságomnak.

Mindezek mellett és részben ellenére, végül meghoztam a döntést és a napokban beoltatom magam és családom (2,5 és 12 éves gyerkőcöket is).

Ha terhes feleségem lenne az első trimeszterben, akkor várnák a másodikig, viszont akkor mindenképpen.

 

Mire való az oltás?

A vakcinában lévő vírus törzsekhez hasonló szerkezetű vírusok által okozott megbetegedés megelőzésére. Sajnos nem lesz mindenki védett, aki megkapja az oltást. Először is kell egy kis idő a védettség kialakulásához (kb. 10 nap), másrészt az oltottak kb. 20-30%-a nem lesz ellenálló. Ez egyénileg változik. Amennyiben olyan vírus a fertőző ágens, ami mutálódott, vagyis megváltoztatta a szerkezetét, akkor az meg fog betegíteni.

 

Mik a mellékhatások?

A leggyakoribb mellékhatások enyhék, és gyorsan elmúlnak (bőrpír, fájdalom, hőemelkedés, viszketés). Vannak ritkább és súlyosabb mellékhatások is, melyek 10.000, ill. 100.000 beoltottból egy esetben, vagy kevesebbszer fordulnak elő. Ilyenek lehetnek:

– görcsök

– átmeneti vérlemezke szám csökkenés

– érszűkület, veseproblémák

– ideggyulladás az agyban, gerincvelőben

(Erre mondják azt, hogy az élethez szerencse is kell.)

Egy dolog azonban nem fordulhat elő, méghozzá az, hogy az oltástól kapjon valaki fertőzést, ugyanis a vakcinában lévő vírus el van ölve.

 

Bőrgyógyászként engedjenek meg egy extra kommentet:

A H1N1 vírus által okozott halálesetek száma messze elmarad a korábbi nagynak tekintett járványoknál tapasztaltaktól. Pl. a spanyolnátha 100x több halálesettel járt.

Így a H1N1 vírus nagyjából annyi halálesetet okoz, mint a melnanoma, ami ráadásul még időben kiszűrhető is lenne, ha többen tudnának róla.

Igazságos ez, hogy akkor ennyi szó esik erről a vírusról, míg a melanomáról semmi?

Ja, hogy a melanoma-üzlet mögött nincs közpénz, ami bizonyos zsebekbe csordogál. Igen, valószínűleg ez így lehet . :-(

Tags: ,