Az alma a legszennyezettebb gyümölcs

Ismét az alma áll a „piszkos 12” lista élén, vagyis a 12 növényvédő szerekkel (peszticidekkel) legszennyezettebb zöldség vagy gyümölcs egyike.

Az adatok természetesen az USA-ból származnak, a méréseket a hivatal (FDA) végezte és június 13-án publikálták azokat.

A peszticidek mérgezőek – erre fejlesztették ki őket, vagyis mindenféle kártevő elpusztítására – a kérdés csak az, hogy mennyire károsak.

Itt a hüvelykujj szabály az, hogy a megengedett szintnél 1000x kevesebb méreg még elfogadható a szervezetben. Az USA-ban a gyerekek 40%-nál, valamelyik méreganyagra ennél a szintnél magasabb mérhető.

Honnan származnak ezek a mérgek?

Természetesen a zöldségekből és gyümölcsökből. Persze a hivatal ehhez gyorsan hozzá is teszi, hogy ennek ellenére határozottan javasolja a fogyasztásukat, ugyanis az ebből származó előnyök sokkal nagyobbak, a méreganyagok fogyasztásából származó hátrányoknál.

Úgy számolnak, ha a tiszta 15 listáról választjuk inkább az elfogyasztott zöldségeket és gyümölcsöket, akkor a méreganyagok bevitelét akár 92%-al is le lehet szorítani.

Azt senki nem javasolja, hogy ne együnk almát, ami a legszennyezettebb gyümölcs, inkább azt, hogy a piszkos 12 listán található termékeknek csak a bio változatát vásároljuk meg. Még ez sem garantálja teljesen a tisztaságot, de sokat számíthat.

Vajon ezeket le lehet mosni a zöldségekről, gyümölcsökről? Biztosan. A vizsgálatokat mindenesetre alaposan megmosott termékeken végezték.

A piszkos 12 lista, vagyis a legmérgezettebb zöldségek, gyümölcsök:
1. alma
2. zeller
3. eper
4. őszibarack
5. spenót
6. nektarin
7. szőlő
8. californiai paprika
9. krumpli
10. áfonya
11. saláta
12. mángold

A 15 legtisztább zöldség, gyümölcs:
1. hagyma
2. kukorica
3. ananász
4. avokádó
5. spárga
6. borsó
7. mangó
8. padlizsán
9. Sárgadinnye
10. kivi
11. kelkáposzta
12. dinnye
13. édes burgonya
14. grapefruit
15. gomba

Hogy otthon, Magyarországon mi lehet a helyzet, nem tudom.

Egyrészt büszkék vagyunk a földjeinkre, másrészt az étterem tulajdonosok panaszkodnak, hogy nem találnak olyan minőséget, amiből normális ételt lehetne készíteni. Azt gondolom, nem tévedünk nagyot, ha tartjuk magunkat az amerikai tapasztalatokhoz.

Tags:

Friss hírek a D-vitaminról

Az Endocrine Society Bostonban (USA) ma kiadott egy klinikai irányelvet a D-vitamin méréssel, terápiával és megelőzéssel kapcsolatban.

Minden elérhető evidenciát figyelembe véve minimumként 30 ng/mL szintet határoznak meg. Itt csak emlékeztetek röviden saját esetemre és méréseimre, amikor negyedéves kúra után is csak 26 ng/mL szintre sikerült feltornázni a D-vitamin szintemet (1000-1500 NE-t szedtem naponta).

Egyébként pedig gyerekeknek és felnőtteknek is egyaránt 40 és 60 ng/mL szintet tartanak normálisnak.

Kiemelten fontosnak tartják a veszélyeztetett populáció szűrését. Az alábbi személyek tartoznak ide:
– elhízott személyek (vannak néhányan mostanában, egyre komolyabb globális probléma)
– sötét bőrű személyek (a napfény kevésbé képes a bőrükbe hatolni, ami bőrrák szempontjából előny, de itt hátrány)
– várandós nők
– szoptató anyák
– felszívódási zavarokkal küzdő páciensek
– és azok, akik vallási okból egész évben eltakarják a bőrüket a napfény elől

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy a D-vitamin hiányt általános problémának tartják, a nem veszélyeztetettek szűrését nem javasolják. (Pl. magam sem vagyok veszélyeztetett, de mégis kórosan alacsony volt a D-vitamin szintem)

A meghatározásra megbízható helyen a 25-OH-D-vitamin szint mérését tartják elfogadhatónak. (ld. szintén a korábbi bejegyzésekben, hogy milyen megbízhatatlan volt a Dimenzió mérési eredménye)

Tekintettel arra, hogy a hiányállapot gyakori és csak nagyon kevés élelmiszer tartalmazza, ezért a rendszeres napi pótlást javasolnak.

A dózisok a következők:
– 1 éves korig: 400 NE/nap
– 1 éves kor felett: 600 NE/nap

– 19 és 70 év között napi 600 NE elegendő a csont és izomerő fenntartásához, de napi 1500-2000 NE kell, hogy a kívánt vérszinteket fenn tudjuk tartani.

– 70 év felett napi 800 NE elegendő a megelőzéshez, de szintén 1500-2000 NE kell, hogy a kívánt vérszint fenntartásához.

A kövéreknek a normál adag 2-3 szorosára is szükségük lehet a normál szintek eléréséhez.

A biztonságos napi maximum szintek a következő módon alakulnak:
– 6 hónapos korig maximum 1000 NE/nap
– 6 hó és 1 év között max. 1500 NE/nap
– 1 és 3 év között max. 2500 NE/nap
– 4 és 8 év között max. 3000 NE/nap
– 8 év felett max. napi 4000 NE

Egészségünkre!

Tags:

TudatállapotOK

A londoni 6:3 magazinban olvastam Gaál Viktor pszichológus írását, ami nagyon megfogott és azt gondolom róla, hogy komoly értéket közvetít. Mindenkinek ajánlom szíves figyelmébe.

Íme:

Elsőre nehéz lesz megemésztened, de a legnagyobb különbség két ember között a tudatállapota. A ’tudat’ a tudatos és a tudattalan összessége (utóbbi elnevezés magyarban picit félrevezető) – az a misztikus valami, ami jelenleg értelmezi ezeket a sorokat. Minden más ennek következménye csupán. A tudatod reagál a világ történéseire, irányítja cselekedeteidet és gondolataidat. Ha változtatni akarsz az életeden, a tudatod állapotát kell megváltoztatnod.

Persze, mondani könnyű…

Ha körbenézel magad körül, találsz jó pár boldog, és sajnos még több boldogtalan embert. A különbség drámai. Egy boldogtalan ember a saját nyomorával van elfoglalva, mintha ’be lenne zárva a fejébe’, ha a külvilág felé fordul a figyelme, azt keresi maga körül, hogy mi a rossz, másokat is csak kritizálni tud. Egy boldog ember ezzel szemben ’nyitott a világra’, befogadja, megéli azt, lépten-nyomon a gyönyörűt látja meg. Mélyen, őszintén kapcsolódik másokhoz, elfogad, nem ítélkezik.

A milliódolláros kérdés ugye, hogy „Hogyan legyünk boldogok?” A megoldás pedig ez: fogd egy boldog ember tudatállapotát, és vedd magadra. Tedd olyanná a tudatállapotodat, mint az övé. A kulcsszó az ÁLLAPOT. Sokan egy elérendő célnak hiszik a boldogságot, úgy gondolják, ha ez meg az meg amaz megvan, akkor boldog leszek hátralévő életemre. Nos, egyáltalán nem. A boldogság egy tudatállapot, amibe bele lehet kerülni, de amit, ha nem vigyázol, el is veszíthetsz.

Nézz körbe magad körül, szedj össze pár boldogtalan embert, és elemezd ki magadnak, hogy miben hasonlítanak! Kezdjük talán azzal, hogy mind azt hiszi, nincs hatalma a sorsa felett. Aztán, ha megkérdezed (és őszintén válaszol) nem talál magában semmi szerethetőt. Ami pedig talán a legfontosabb, ez a ’bezártság’. A boldogtalan emberek tudatállapotának lényegi sajátja, hogy saját magukat egy elkülönült létezőnek élik meg. Valakinek, aki totálisan el van zárva a világ többi részétől és a többi embertől. Egy fekete doboznak, aminek a tartalmát nem is lehet megosztani senkivel.

Figyeld meg magad, miközben ezeket a sorokat olvasod! Vedd észre, ahogy levegőt veszel, milliárdnyi oxigén-molekula kerül a testedbe, amik egy szívdobbanás múlva már az agyad részét képezik, ugyanúgy, mint a reggelid, amiből a tested építi újjá magát. Milliónyi bőrsejtedet veszíted el csak azzal, hogy lapozol majd ebben az újságban. Egy nyitott rendszer vagy, ami folyamatos kölcsönhatásban van a külvilággal – ez pedig az érzelmeidre is igaz. Ahogy a kutyák, mi is szó szerint kiszagoljuk egymás érzelmeit, még ha nem is vagyunk tudatában.

Keress pár valóban boldog embert magad körül (Figyelem! Nem olyanokat, akik csak hirdetik magukról, hogy mennyire boldogok – aki tényleg boldog, annak ez a természetes, nem kell győzködnie róla másokat), és figyeld meg, mennyire nyitva vannak a külvilágra. Magukba fogadják azt, a szépet látják benne és önmagukban, függetlenül attól, hogy Kensingtonban vagy Kárpátalján élnek-e.

Még két gondolat: Ha legközelebb valaki kritizálni kezd téged, azt figyeld meg először, vajon ő mennyire boldog saját magával, és mennyire a saját félelmeit vetíti rád? Illetve, mielőtt készpénznek vennéd a Magyarországról érkező híreket, gondold át, vajon boldog vagy boldogtalan emberek írták-e azokat?

Királyi esküvő Londonban

Gondoltam, egy újabb szabadnap, amikor dolgozhatok.

Reggel bekapcsoltam a tévét, hogy röviden belenézzek az előkészületek eseményeibe.

Most, 6 órával később tudtam felállni a képernyő elől, amihez úgy szegeződtem, mintha a legerősebb mágnes vonzott volna.

Az az erő, ami nem engedett el, a meghatottság, a szeretet, a csodálat érzései voltak.

Magyar szemmel leírhatatlan az érzés, aminek szemtanúja voltam itt Londonban.

Egy valóságos tündérmese. Egy halandó házaspár beíratja a lányát az egyetemre. Itt a lány megismerkedik egy herceggel, aki később megkéri a kezét.

Tegnap este Kate, aki egy csinos, határozott, visszafogott, tanult lány a családjával beköltözött a Goring hotelbe, ahol az utolsó estéjét töltötte, mint a pórnép egyik tagja.

Ma reggel 10:51 perckor beszállt egy Rolls-Royce-ba, hogy a Westminster Abbey-hez hajtson.

Mindenki arról beszélt, hogy vajon milyen ruhája lesz, ki tervezte azt.

Miközben Kate-re vár a világ, az a 2 milliárd ember, aki követi az eseményeket, Willmos és Harry herceg, a Királynő és a királyi család többi tagja is az Abbey-hoz hajt.

Megérkezik az 1900 hivatalos vendég egyikeként David és Viktória Beckham és Sir Elton John is.

Óriási üdvrivalgás követi mindenhol a tündérmese szereplőit, különösen amikor Kate kiszáll az autóból és belép a templomba, hogy egy óra múlva, mint egy hercegnő lépjen ki onnan.

A templomba behallatszik az utcán várakozó tömeg morajlása, amikor a kivetítőkön hallják William és Kate egymásnak elmondott esküjét.

Külön élmény volt látni Kate szüleinek az arcát, a büszkeséget, a meghatottságot. Nem hiszem, hogy a korábban stewardess-ként és légi irányítóként dolgozó, később party-kellékekből milliomossá váló pár gondolta volna, hogy valaha a királyi család tagjai lesznek.

Buckingham Palace

Hintó vitte a párt a Buckingham palotához, amit egy óra alatt fegyelmezetten körülvett a tömeg és mindenki ugyan arra várta: az első, hivatalos csókra.

Ahogy az be volt tervezve, pontban délután 1:25-kor a tündérmesénk szereplői megjelennek az erkélyen, hogy elcsattanjon a híres és várva várt csók.

The world famous balcony

Megjelent az újdonsült hercegnő, akit a kommentátorok még Kate-nek szólítottak, mielőtt belépett a templomba, azonban, amikor kilépett onnan már Catherine volt, Willmos herceg felesége.

Utána jöttek a mese mellékszereplői, a királynő, hercegek és Catherine szülei.

A csók váratlanul történt meg és rövidke volt. A különleges inkább az volt, hogy a csók másodszor is elcsattant.

William and Catherine

Szerintem külön írni fognak a kommentárok arról a pillanatról is, amikor Catherine kilépett az erkélyre és meglátta a lába alatt elterülő hatalmas, éljenző, színes tömeget és önkéntelenül azt mondta: „Wow” Nagyon őszinte volt, nem szokott még hozzá ehhez…

The first Royal kiss

Lenyűgöző volt a szervezettség, a rendőrök és katonák fegyelmezett és professzionális szereplése, az emberek szeretete és rajongása.

Most, hogy vége, érzelmileg feltöltődve visszatérek a munkámhoz és azt gondolom, hogy bárcsak otthon, Magyarországon is megtapasztalhatnám ezeket az érzelmeket, szervezettséget és fegyelmet.

Orosz rulett a melanomával

Először is köszönöm Petrának, hogy írt nekem és hiányolt egy újabb blogbejegyzést. Az ilyen apróságok elegendőek ahhoz, hogy az ember új lendületet kapjon. Egy kis bíztatás mindig mindenkinek jót tesz. Nem terveztem, hogy most újabbat írok, de ennek hatására mégis megteszem.

Másodszor ezt a blogbejegyzést csak félig írom én, a fő gondolatokat egyik páciensünk írta (Tímea), akinek beleegyezését kértem, hogy levelét megoszthassam másokkal.

Az egész egy egyszerű kérdéssel indult, amiből naponta többet is kapunk, de végül nagyon értékes, elgondolkoztató és számomra megdöbbentő megismerésekkel és tapasztalatokkal zárult.

Kedves Doktor Úr!
 
Kérdésem, hogy amennyit változott az anyajegy az sürgetővé teszi-e a levételét, mert persze nem szeretném kockáztatni a melanomát (ezért is érzem fontosnak, hogy évente járjak a szűrésre), de …….  elképzelhető, hogy mondjuk 1 évet halasszam az anyajegy levételét?
 
Másik az, hogy ha nem nagy gond, akkor hadd nézzem meg az előtte utána képeket! Annyira érdekel, hogy mit láttak önök! Alapvetően rendkívül kíváncsi ember vagyok és szeretem megérteni, hogy mi történik! Másrészt édesapám is orvos (háziorvos) és szeretném neki is megmutatni :)”

Ez volt a kérdés. Tímeának a második szűrése után, amikor már össze tudjuk hasonlítani minden anyajegyét a korábbi felvételekkel, műtétet javasoltunk, mert az egyik apró anyajegyében változást láttunk. Minden ilyen változás magában hordozza a melanoma lehetőségét és ezt ki kell zárni.

Miután ismét megnéztem a felvételeket, azt válaszoltam, hogy a kép alapján sajnos nem tudom biztonsággal kijelenteni, hogy ez nem melanoma. Így a javaslatot továbbra is fenntartjuk, de a döntés az övé. Levelemhez mellékeltem az összehasonlító képeket az érintett anyajegyről, ahogy kérte.

valtozo anyajegy

(Felül látszódnak a makroszkópos képek, alul a speciális, ún. dermatoszkópos képek. Ez utóbbiakon látszik a pigmentszerkezet változása, ami alapján kijelenthető, hogy ez nem egy békés, változatlan anyajegy, hanem biológiailag aktív, változik, szerkezete szabálytalan, tehát melanomára gyanús.)

Levelemre az alábbi választ kaptam:

Sokat segített, mert így már én is egyértelműen látom a változást! Szabad szemmel abszolút semmit nem vettem észre. Itt van az, hogy már van összehasonlítási alap a tavalyi képekkel és ennek szemmel látható eredménye. Ma megint győzködtem a kollégáim, hogy ők is menjenek el szűrésre…kifejezetten azt a kolléganőmet, akinek édesanyja melanoma miatt hunyt el.
Jövő keddre bejelentkeztem műtétre Önökhöz….. :) Remélem a szövettanom jó lesz!

Ennek nagyon megörültem, mert olyan szépen és tömören foglalja össze a lényeget, ahogy még én sem tudnám megírni, pedig én ezzel fekszem és ezzel kelek.

Először is Tímea a saját szemével győződhetett meg róla, hogy az anyajegye, amin szabad szemmel semmi nem látható, mert olyan pici, tényleg megváltozott. Ilyenkor gondolkozom el azon, ahol szabad szemmel döntik el, hogy melyik anyajegy szabályos és melyik nem, ott ezt hogyan vennék észre. Sok olyan melanomát diagnosztizáltunk már, amin nem látszott semmi és a helyszínen a páciens azt a szóbeli tájékoztatást kapta az szűrést végző orvosunktól, hogy minden rendben van, de a leletében, miután a kiértékelő központunkban elvégeztük az összehasonlító elemzést, mégis műtétet javasoltunk. (A legutóbbi ilyen korai melanomás estünk itt található, de ezt csak az angol blogomban írtam meg egyelőre)

Amikor az ilyen eseteket megosztom a kollégákkal, akkor szörnyülködnek, hogy ezek után mit mondjanak azoknak a pácienseiknek, akiket nem a MelanomaMobil-os munkájuk során vizsgálnak meg. Ott hány melanoma maradhat diagnosztizálatlanul? Nagyon izgalmas kérdés és örülök, hogy még ők is ennyire átérzik ennek a súlyát.

A másik kiemelendő dolog, hogy Tímea miután igazán megértette a szűrés és a módszer lényegét, úgy érezte, hogy kollégáival is meg kell osztania ezt, különösen azzal a kolléganőjével, akinek az édesanyja melanomában halt meg. Itt tudni kell, hogy a melanománál az egyik legkomolyabb szempont a genetikai hajlam. Az említett kolléganő így igen magas rizikóval él, de ő nem érti, hogy miről van szó, ahogy Tímea sem értette korábban, mint az a következő leveléből ki fog derülni.

Ezek után írtam neki, hogy hadd publikáljam a levelezésünket a tanulságok miatt. Erre az alábbi levelet írta, ami egy újabb szakmai gyöngyszem:

Én már egyetemista korom óta járok az anyajegyeimet átnézetni bőrgyógyásszal, de soha nem voltam ilyen bizalommal a szűrés iránt. Ez már csak abból is látszik, hogy azt az anyajegyet, amit végül Ön vett le tavaly, már évekkel korábban javasolták levetetni megelőzési célból, de akkor valahogy nem éreztem olyan szükségesnek, el tudtam bagatellizálni, hogy minek szedessem le, hisz ilyen alapon az összeset levetethetném, mert mind ugyanígy néz ki. Persze azért mindig bennem volt, hogy nem biztos, hogy nem a saját életemet kockáztattam ezzel. Így találtam a MelanomaMobilra az interneten és mentem el Önökhöz. Most, a jelen esetben azonban, a több orvos egybehangzó véleménye ellen (hisz Önöknél többen is látják az elkészült képeket), illetve hogy én is láttam a képeken a változást… nincs apelláta :)

Itt leírja, hogy már régóta jár szűrésre és már korábban javasolta orvos az egyik anyajegy levételét. De ő felülbírálta ezt a döntést. Ez egy nagyon érdekes pont, most a konkrét esettől eltekintve. Ennyire bízunk egy orvos véleményében? Én, mint laikus felülbírálhatom egy szakember véleményét? Mit kockáztatok ezzel? Ezt Tímea is megfogalmazta és jól látja, hogy az életét kockáztatta ezzel. Neki szerencséje volt, de több páciensnek nem. Éppen nemrégen írtam a meghökkentő eseteinkről, ami pont erről szólt.

…de most, hogy nálunk több orvos is látja egy páciens képeit, és leginkább az, hogy Ő is látta a saját szemével a saját anyajegyét, már elég meggyőző volt a műtét elvégzéséhez.

A beavatkozásra múlt héten került sor és várjuk a szövettant. Bízom benne, hogy nem lesz melanoma és megnyugodhatunk.

Tímea esete nem egyedi. Sok páciensünk ír ilyen ügyben, de még többen nem veszik erre a fáradtságot, hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyják a javaslatunkat. Ez éppen olyan, mintha egy golyót tennénk a tárba, megforgatnánk azt, majd a halántékunkra szegezve meghúznánk a ravaszt.

Sokat tapasztalt orvosként, aki ezerszer meggyőződtem már az egészség múlandóságáról, azt gondolom, hogy életünk nem orosz rulett tárgya, különösen, ha családanyaként, apaként másokért is felelősséggel tartozunk.

Tags: ,

Meghökkentő eseteink

Szeretnék ismét bepillantást engedni a kulisszák mögé és megosztok néhány olyan esetünket, amikor nekem igen elkerekedett a szemem, ahogy tudomást szereztem egyikről-másikról.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezzel sikerül-e megmozgatnom az olvasókat néhány hozzászólás, kommentár vagy vélemény erejéig.

Ugye az minden olvasóm számára ismert, hogy mi anyajegy vizsgálattal vagy más néven, melanoma és bőrrák szűréssel foglalkozunk, tehát, akik hozzánk fordulnak, azok ezt a szolgáltatást kívánják igénybe venni.

Én azt várnám, ha már valaki úgy dönt, hogy eljön és hozzánk jön, akkor elfogadja azt a véleményt, amit adunk neki. Ehhez képest nézzük, hogy milyen eseteink vannak.

1. Egyik fiatal hölgy páciensünk (29 éves) azért jött, mert egy éve a jobb halántékán növekvő elváltozásra lett figyelmes. Vizsgálatát követően a leletben felvetettük melanoma lehetőségét. A hölgy nem jelentkezett műtétre és máshol sem operáltatta meg magát. Többszöri megkeresésünkre sem reagált és végül telefonon közölte, hogy nem szándékozik megműttetni magát.

suspicious for melanoma

Azt hiszem, ha ő végigélte volna azokat a szörnyűségeket, amit jómagam az Onkológiai Intézetben, akkor nagyobb tisztelettel viseltetne a melanoma iránt, még ha csak klinikai gyanúként is fogalmazódik meg a lehetősége.

2. Másik szintén fiatal és szintén hölgy páciensünk, melanoma diagnózis miatt javasolt műtétjét kétszer halasztotta el, összesen fél évvel. Először egy futóverseny miatt, majd egy kerékpár túra miatt. Végül sor került a műtétre, ami még időben történt.
Ez szerencsére jól zárult, de megjegyzésem ugyan az, mint az előző esethez.

3. Harmadik esetünk nekem különösen fájó, mert szakmailag nagyon izgat az ügy. Ő egy idősebb hölgy betegünk és a térdhajlatban volt egy apró, 3mm körüli szabálytalan növedék. Az ővé négy, egymáshoz kísértetiesen hasonlító eset egyike, amiből kettő melanoma diagnózissal zárult, viszont egy nem. Azóta sem tudom, hogy mi lehet vele, él-hal, mert nem tudjuk elérni semmilyen módon.

suspicious for melanoma2

4. Emlékezetes, tanulságos eset, ami a honlapunkra is felkerült egy 34 éves fiatal férfi története. Eljött hozzánk és mivel sok szabálytalan anyajegye volt, kértük, hogy fél év múlva jöjjön ismét egy összehasonlító elemzésre.
Ő úgy érezte, hogy elegendő információt gyűjtött az anyajegyek megfigyeléséről, ezért elhatározta, ő figyeli magát.

Ahogy eljött a kontroll ideje, többször hívtuk. Végül 3 év múlva jött vissza egy előrehaladottabb melanomával. Egyszerűen nem vette észre, ahogy megnő, mert semmilyen panaszt nem okoz a melanoma. Megdöbbent, amikor meglátta az összehasonlító képeket. Hál Istennek ő jól van.

growing melanoma

5. A továbbiakban konkrétumok nélkül inkább típus-jelenségeket írok. Sok olyan esetünk van, hogy az első szűrés után műtétet javasolunk, pedig általában az első összehasonlító elemzést jobbnak tartjuk megvárni ezzel, mert akkor biztosabb alapokon nyugszik a véleményünk. Első alkalommal akkor javasolunk műtétet, ha tényleg nagyfokú a szabálytalanság.

Szóval több olyan páciensünk van, aki ilyen műtéti javaslatra nem reagált.

Amikor sikerül egyiküket-másikukat elérni leginkább az alábbi válaszokat kapjuk:
– „majd megfigyelem, hogy tényleg változik-e és ha igen, akkor levetetem”
– „nem volt időm ezzel foglalkozni…”
– „nem gondoltam, hogy ez tényleg akkora probléma, ezért nem foglalkoztam vele…”
– „megvárom a féléves kontrollt és ha tényleg változik, levetetem…”
– „félek a beavatkozástól…”
– „úgy hallottam nem jó, ha megbolygatják az anyajegyeket…”

6. Volt egy páciensünk, aki élsportoló, ő azt mondta, hogy nem tud két hetet kihagyni emiatt…

7. vannak, akik teljesen érdektelenül viselkednek, nem is emlékeznek rá

8. van, aki még meg szeretné mutatni másik orvosnak is, de erre még nem került sor (egy éve), és

9. van, aki egyszerűen felülbírálja a véleményünket és nem foglalkozik vele.

Azt gondolom, hogy a melanoma megérdemli, hogy tisztelettel bánjunk vele, ezen kívül nem bölcs dolog a sorsot kísérteni.

Az olyan döntéseket teljesen megértem, amikor valaki további véleményt, megerősítést keres, azonban ezért érdemes tempóból kezelni, mert a melanománál kulcsfontosságú a korai diagnózis. Amikor elér egy bizonyos mélységet a bőrben, akkor áttéteket adhat és visszafordíthatatlanná válik az előrehaladása.

Sajnos pont erről, a korai áttétképző potenciáljáról hírhedt a melanoma.

Ha már valaki veszi a fáradtságot és eljön szűrésre, akkor vegye komolyan és vigye végig a folyamatot.

Szeretem a megmentett életeink örömét és elszomorít, amikor egy-egy késői, ezért menthetetlen esettel találkozom, viszont egyfajta negatív érzelmi feszültséget ébreszt, amikor ilyen felelőtlenséggel találkozom. Vannak az életnek bizonyos aspektusai, amit jobb, ha komolyan veszünk.

Közhely, de igaz: az egészség nem játék.

ÉRDEKKONFLIKTUS: van, bár ezt a bejegyzést nem a szűrések népszerűsítésének szándékával írtam.

Tags: , , ,

Friss hírek és tapasztalatok D-vitamin ügyben

A mostani bejegyzésben összefoglalom legfrissebb saját tapasztalataimat és kiegészítem ezeket a The New England Journal of Medicine (NEJM), 2011 januári számában megjelent cikkből vett eredményekkel.

Hol is kezdjem?

Ahogy erről már korábban írtam, lévén kíváncsi természet, még szeptemberben megmérettem a 25-hydroxivitamin-D szintet a véremben. Ez az eredmény mind a bőrt ért UV sugárzás által termelődő, mind a táplálékból származó D-vitamin mennyiséget együttesen méri.

Legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy kóros D-vitamin hiányom van, ezért elkezdtem napi 1000 NE-t (nemzetközi egység) pótolni, tabletta formájában. Ezzel egy időben megkértem olvasóimat, hogy ők is küldjenek eredményeket, amit még egy ajándék szűréssel is megtámogattam.

Összesen négy eredményt kaptam. Ezek mindegyike jó volt, és akik küldték, azok napi 2000 NE, vagy ennél több D-vitamint szedtek.

Decemberben, aztán ismét elmentem ugyan oda, ahol korábban is jártam és újra megmérettem magam. Az eredmény, ha lehet, még nagyobb meglepetés volt: három havi D-vitamin pótlás után 11,12ng/ml, ami egy hajszálnyi elmozdulás a kóros tartományból (10 ng/ml alatt) a D-vitamin elégtelenség (10-29ng/ml) tartományba. Nem voltam túl boldog és kétségek ébredtek bennem.

Ezért elhatároztam, hogy még egy kontrollt állítok, így elmentem a Belklinika egyik laboratóriumába.

…és itt jött egy újabb csavar: a nővér, aki véremet vette, kihangsúlyozta, hogy a D-vitamin vizsgálatot csak fényvédett csőbe szabad elvégezni, mert fény hatására a vitamin lebomlik és az eredmény hamis lesz. Ez újdonság volt, erről még nemzetközi szakirodalomban sem olvastam eddig.

Mondanom sem kell, hogy nagyon izgatott voltam, mi lesz a leletbe írva.

Vánszorogtak a napok, de végül megjött az eredmény: 25,8ng/ml, ami még mindig kevés, de jóval közelebb a normál tartományhoz – és jelentős különbség az előzőhöz képest.

Ezzel alaposan feladták a leckét: honnan ez a különbség? A laboratóriumok pontatlanságából (eltérő vizsgálati módszerek) ered, vagy tényleg a cső fényvédelme ennyire lényeges körülmény?

Tekintettel arra, hogy vénáim megsejtették a következő logikus lépést és heves tiltakozásba kezdtek, kénytelen voltam megkérni egyik bőrgyógyász kolléganőmet, hogy menjen el a Belklinika laborjába és végeztessen el vérvételt, de úgy, hogy egyszerre két mintát ad, mégpedig az egyiket fényvédett, a másikat pedig nem-fényvédett csőbe. Így ki fog derülni, hogy mennyit számít ez a körülmény.

Ha korábban is már izgatottságról számoltam be, na, akkor most tényleg az voltam.

Az ő eredményei 16,6 és 15,0ng/ml lett (fényvédett és nem-fényvédett csővel). Tehát, egyrészt neki is D hiánya van, másrészt a különbség nem túl jelentős, amennyiben a 10% eltérést így minősítem.

Nem odafigyelve vénáim szűnni nem akaró tiltakozására, végül úgy döntöttem, hogy még egy mintát veszek és ezzel végérvényesen eldöntöm a helyzetet. Erre Londonban került sor, ahol a nővér nem-fényvédett csőbe eresztette egyre fogyó véremet. Az eredmény 26ng/ml szinten zárult.

taking-blood

Ezen a ponton a következő konklúziókat vontam le:
Nagy különbségek vannak a különböző laborok eredményei között: lehetőleg ún. referencia labort válasszon, aki jó eredményt szeretne. (ezért nem javaslom a Dimenzió Eg.központ Vécsey u-i rendelőjét).
– A vérvételi cső fényvédelme nem jelentős körülmény, hiszen nálam elhanyagolható volt a különbség, míg a kolléganőmnél is ’csak’ 10%.
Napi 2000 NE alatti vitamin pótlás úgy látszik nem elegendő ahhoz, hogy a normál tartományba vigye a vérszintet.

A NEJM cikkből kiderül, hogy az egyik nagy referencia laboratóriumban 2009 utolsó negyedévében 50%-al több D-vitamin meghatározást végeztek, mint 2008 azonos időszakában, ami a téma egyre nagyobb népszerűségének köszönhető, mind az orvosok, mind a laikusok körében.

A szerzők szerint a D-vitamin hiány a lakásság 50-80%-át érinti, ami elgondolkoztató adat.

Végül, néhány további szemelvény a NEJM cikkből:
– A magas intermittáló dózisok (500.000 NE évente egyszer) a napi dózisokhoz hasonlítva úgy tűnik, hogy eltérő módon metabolizálódnak és hasznosulnak, így a szerzők inkább a naponta történő pótlást javasolják.
– A napi tolerálható dózist a The Institute of Medicine (IOM) jelenleg 4000 NE-ben határozza meg és felhívja a figyelmet arra, hogy ennél nagyobb dózisoknál már előre nem látható káros mellékhatások jelentkezését sem lehet kizárni.
A cikk szerzői a napi 2000 NE D-vitamin szedését javasolják, ami teljesen összevág az én egyszerű módszerekkel elért eredményeimmel.
– …és végül, számomra az egyik leginkább tetsző kijelentés, hogy hangsúlyozzák a sport és a fizikai aktivitás jelentőségét, amikor a D-vitamin hiány miatt a csontjaink és izmaink miatt aggódunk.

Nagyon fontos, hogy senki ne gondolja azt, elegendő, ha bizonyos tablettákat bevesz időnként, legyen az D-, vagy bármilyen más jelzésű vitamin. A rendszeres és elegendő testmozgás, valamint a megfelelő táplálkozás nélkül nem lehet egészséges életmódról, vagyis fenntartható egészségről beszélni.

ÉRDEKKONFLIKTUS: nincs.

Tags: , , ,

Kedvezményes bőrrákszűrés a Rákellenes Világnap alkalmából

rakellenes vilagnapMagyarország lakosságának egészségi állapota közismerten rossz, és az utóbbi évtizedekben jelentősen romlott. Ezért nagy részben a daganatos betegségek kirívóan magas előfordulása felelős: minden negyedik haláleset daganatos betegség miatt következik be. A megbetegedések és a halálozás aránya arra mutat, hogy a daganatos betegek többsége előrehaladott állapotban kerül az egészségügyi ellátórendszerbe, amikor még kezelhető ugyan, de eredményes gyógyításának a kilátásai már korlátozottak.

Ez a helyzet annak ellenére, hogy az orvostudomány mai állása szerint a daganatos betegségek miatt bekövetkezett halálozás egy jelentős hányada elkerülhető lenne.

Az elkerülhető halálokok körébe tartoznak azok a daganatos betegségek, amelyek korai, még tünetmentes állapotban szűrővizsgálattal felismerhetőek, mert ezek idejében elkezdett kezelésével még teljes gyógyulás érhető el. Bizonyítékokon alapuló, egyszerűen, gyorsan elvégezhető és hatásos szűrővizsgálati eljárás a melanoma és bőrrákszűrés is.

A Rákellenes Világnapon a Melanomamobil® is nagyon fontosnak tartja felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára. Mint a szűrések általában, a bőrrákszűrés is egy könnyen, gyorsan elvégezhető vizsgálat, ami ráadásul fájdalommentes is. Az időben felfedezett rosszindulatú bőrelváltozások teljes mértékben gyógyíthatóak, így a rendszeres anyajegyszűrés az életeket menthet meg.

A Rákellenes Világnap alkalmából 2011. február 1- 4-ig (hétfőtől péntekig) kedvezményes szűrési lehetőséget kínálunk régi és új pácienseinknek egyaránt. Ezeken a napokon a Melanomamobil® Professzionális (kontroll) bőrrákszűrés díja 13.000 Ft/fő. A szűrés díja egészségpénztár terhére elszámolható.

Mi így vigyázunk az Ön egészségére.

A kedvezmény az alábbi rendelőinkben vehető igénybe:

Budapest (V. ker. Arany János utca, XI. ker. Budafoki út), Győr, Szentendre, Vác, Sopron.

Bejelentkezés online vagy a +36 70 337 3333-as telefonszámon.

ÉRDEKKONFLIKTUS: van. (A lányok megkérték, hogy tegyem fel az akciót, én meg mit mondhatnék erre… végül is életeket mentünk)

Tags: , , ,

Új melanoma gyógyszer

Időnként napvilágot látnak hasonló híresztelések, hogy megtalálták az áttétes melanoma gyógyszerét, de ezek rendre vaklármának bizonyulnak.

Most azonban tényleg történt valami, ami említésre méltó.

A Roche gyógyszercég bejelentette, az egyik gyógyszere úgy tűnik a vizsgálatok eddigi állásából, hogy képes szignifikánsan meghosszabbítani az áttétes melanomás páciensek életét a kontroll csoporthoz képest.

A gyógyszer (RG7204) egyébként eddig egyedülálló a kategóriájában.
Ez a kategória pedig a személyre szabott, vagy célzott kezelés.

A melanoma oka:
A rákos betegségek oka a génekben keresendő. A gének károsodása lehet öröklött vagy szerzett. Szerzett génkárosodást okozhatnak többek között pl. a vírusok (HPV) vagy életmódbeli tényezők (leégés).
Amennyiben a génjeinknek bizonyos onkogéneknek nevezett szakaszai (pl. BRAF) sérülnek, és ezt a javító mechanizmusok sem tudják kijavítani, akkor ennek az eredménye kontrollálatlan sejt osztódás, vagy is rák (jelen esetben melanoma) kialakulása lesz.

Génektől a rákig:
A gének alapján (ahogy egy receptből egy étel) készülnek a különböző fehérjék, vagy enzimek, amelyek specifikus hatással bírnak. Az onkogének alapján készült enzimek a sejtek osztódását szabályozzák. Ha hibás a gén, hibás a fehérje is, így siklik félre a sejtosztódás.

Az új gyógyszer:
Az RG7204 egy olyan molekula, ami specifikusan gátolja ezen kóros fehérjék működését, tehát kikapcsolja azokat. A hatás kikapcsolásával, megszűnik/csökken a sejtosztódások száma, így a sejtek elhalásával csökken a tumor mérete.

RG7204

Személyre szóló célzás:
A gyógyszerrel egy (cobas 4800 BRAF V600) nevű teszt is együtt jár. Ezzel lehet kiválasztani azokat a pácienseket, akiknek a melanomájában megtalálható a hibás BRAF V600 gén.
Így csak ezeknek a pácienseknek van értelme adni a gyógyszert, amivel felesleges költségeket, mellékhatásokat lehet megspórolni. Ez a gén egyébként a melanomás esetek kb. a felében található meg.

Eredmények:
Azon pácienseket, akik a teszt alapján rendelkeztek a hibás génnel véletlenszerűen két csoportba osztották. Az egyikben a hagyományos kezelést (dacarbazin) kapták, míg a másikban az új gyógyszert (RG7204). Az előzetes eredmények azt mutatták, hogy az új gyógyszer hatására a tumorok mérete megkisebbedett, a páciensek élete meghosszabbodott és megnyúlt azon időszak hossza is, amíg új tünetek nem jelentkeztek, tehát a betegség nem romlott tovább. Így látva ezeket az eredményeket, a másik karban lévő betegeknek is elkezdték adni az új gyógyszert.

Összefoglalás:
A bőrrák halálos formája a melanoma és ennek gyakorisága folyamatosan növekszik. Hazánkban naponta kb. 4 új melanomát diagnosztizálnak az orvosok.

Amennyiben sikerült a melanomát megfognunk még időben, akkor egy egyszerű kisműtéttel a páciens 100%-ban gyógyítható. Tekintettel arra, hogy az igazán korai melanoma panaszokat nem okoz és nagyon hasonlíthat egy békés anyajegyre, így erre leginkább bőrrákszűrésen való részvétellel van a legnagyobb esély.

Amikor a melanoma már későbbi stádiumban kerül észlelésre és a bőr mélyebb rétegeit is elérte, ahol erek vannak, így távoli terjedés, áttétek kialakulása is lehetséges. Amennyiben ez megtörténik, nagyon lecsökken a gyógyulás esélye.

Regionális nyirokcsomó áttétek szintjén még van esély a tünetmentesség elérésére (bár már ekkor is nagyon kemény beavatkozásokra lehet számítani), de ha a melnaoma ennél tovább terjed, akkor mai ismereteink szerint a betegség gyógyíthatatlan.

Az új gyógyszer ezen ’gyógyíthatatlan’ betegek közel felének hozott újabb reményeket és jobb életkilátásokat, de teljes gyógyulás sajnos ez sem jelent.

Azt gondolom, a jó hírek üdvözlése mellett kijelenthetjük, hogy még mindig a szűréseken való részvétel és a korai diagnózis jelenti az egyetlen, teljes gyógyulást biztosító megoldást.

Senki ne induljon el a melanoma rögös útján, inkább vegyen részt egy szűrésen és nyugodjon meg.

MEGJEGYZÉS: ez az új gyógyszer sajnos még csak klinikai kísérletek résztvevői számára érhetők el. A kísérletek a világ 100 pontján folynak, de nálunk sajnos ezek közül nincs egy sem.

ÉRDEKKONFLIKTUS: a Roche új gyógyszerében nem vagyok érdekelt, azonban a szűrések szervezésében igen, de ezt büszkén vállalom.

Tags: , , , , ,

Gerson-terápia

„Tisztelt Doktor úr!

Ön a Gerson-terápiát nem először ajánlja. Ön azt állítja, hogy az alábbi tanulmányok manipuláltak/tévesek? …(tanulmányok felsorolása)…

Ha én orvos lennék, és ilyen tanulmányok lennének a kezemben, nem engedné a lelkiismeretem, hogy ezt a terápiát ajánljam, hacsak nem rendelkezem tudományos bizonyítékkal a terápia hatékonyságáról (legalábbis pozitív előny-kockázat mérlegéről).

Rokonom éppen azt tervezi, hogy minden megtakarítását elkölti a dobogókői Gerson-házban.

Ennyire hamis lenne a kísérleti orvostudomány, amely alapján ön is dolgozik?”

Röviden válaszolok a hozzászólásban érkezett kérdésre.

– Azt hiszem egy gondolatot megér, hogy több mint egy évtizede hogyan találtam rá a Gerson-terápiára. Még egyetemista koromban nem értettem, hogy egy orvos hogyan tud krónikus betegségeket gyógyítani, ugyanis az egyetemen alapvetően 3 fő dolgot tanultunk: a szervezet normális és kórós működését, különböző diagnosztikus módszerek elméletét és gyakorlatát, valamint az elérhető gyógyszerek hatásait. Nekem nem állt össze, hogyan valósítható meg ebből az eszköztárból gyógyítás, vagy gyógyulás – krónikus betegségek esetén!
– Ezért elkezdtem keresni, természetesen az alternatív és a kiegészítő orvoslás területén – ez sok-sok éves folyamat volt. Itt találtam rá a Gerson terápiára is.
– Először csak elméletben ismerkedtem vele és miután semmi olyan állítása nem volt, ami ne férne bele élettani ismereteim alapján az „elfogadható” kategóriába, így további lépéseket tettem.
– Először Londonban végeztem el egy tanfolyamot, majd néhány évvel később San Diégóban egy másikat.
– Ezen tanfolyamok során végig a Gerson-terápia szerint éltünk és volt alkalmunk megtapasztalni annak hatásait magunkon.
– Ezen túlmenően én évekig követtem a Gerson terápia diétás és egyéb útmutatásait és végeztem azokat, közben megfigyelve saját reakcióimat, valamint rendszeres laborvizsgálatokat is végeztem.
– Ezen kívül több páciensem volt, aki a Gerson terápiát választotta és évekig követtem őket, rendszeresen gyűjtve orvosi eredményeiket,
– valamint több olyan pácienssel ismerkedtem meg, akinek (korai)áttétes rosszindulatú daganata volt, évekig végezte a terápiát és még ma is jól vannak.

Tudományos bizonyítékok:
Azok a módszerek, amelyekkel ma elfogadható evidenciák gyűjthetők, sajnos nem alkalmazhatóak a Gerson-terápiára, mert
– míg egy-egy hatóanyag placebo kontrollált vizsgálata elvégezhető, egy ilyen bonyolult, soktényezős módszernél ez kivitelezhetetlen, hiszen a Gerson-terápia elemei egyenként, egymástól elválasztva nem értelmezhetőek és nem is vizsgálhatóak,
– nem lehetne placebo kontrollt állítani, hiszen nyilvánvaló, hogy ki végzi a terápiát és ki nem,
– ki fizetné ki ezt a vizsgálatot? (egy hatóanyag ilyen vizsgálata is több millió dollár, amit egy gyógyszercég fizet ki a későbbi profit reményében).

Mi a Gerson-terápia?
A Gerson-terápia egy anyagcsere terápia, aminek a lényege, hogy hosszú időn át (2-3 év) értékes alapanyagokkal árasztjuk el a szervezetet, valamint biztosítjuk számára, hogy ezeket „meg tudja emészteni”. Ettől azt várjuk, hogy mindazok a civilizációs ártalmak, melyek részt vettek az adott krónikus betegség kialakulásában részben, vagy egészben visszafordíthatóak lesznek.
A Gerson-terápia magja így nagy mennyiségű bio élelmiszer elfogyasztása különböző módokon és ehhez kávébeöntés alkalmazása. E mellé jön bizonyos enzimek és gyógyszerek fogyasztása, melyek leginkább a szervezet emésztő és méregtelenítő folyamatait támogatják, valamint vitaminok.
A Gerson-terápia egy kemény, hosszadalmas, nagy elhatározást igénylő módszer.

Mi nem a Gerson-terápia?
A Gerson-terápia nem csodaszer. Nem alkalmas, előrehaladott rosszindulatú betegségek gyógyítására (de arra semmi más sem).

A GT-t leginkább akkor van értelme elkezdeni, ha valaki éppen túl van egy primer daganat eltávolításán és megkapta azokat a terápiákat, amit a hivatalos orvostudomány ajánlani tud, majd azt mondják a páciensnek, hogy minden ok, „meggyógyult”.
Sajnos ezt sokan el is hiszik ekkor, őket az első áttét megjelenése rántja vissza a valóságba. Sokkal kevesebben választják azt ekkor, hogy változtatnak azon az életmódjukon, amely részben a betegséghez vezethetett és maguk is aktívan részt vesznek a gyógyulásukban.

Véleményem és személyes tapasztalataim alapján erre kiváló, de nem könnyű út, a Gerson terápia.

ÉRDEKKONFLIKTUS: nincs. Magam nem foglalkozom aktívan Gerson terápiával és senkitől nem kapok pénzt azért, hogy erről írjak.

Tags: